Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Ismertető/teszt

Dark Nights with Poe and Munro

Dark Nights with Poe and Munro teszt – Sötét, de vidám éjszakák

Ha a világ legnagyobb bűntényeit szeretnéd megoldani, akkor rossz helyen jársz, viszont ha vevő vagy az angol humorra és egy kis dilire, akkor érdemes lehet próbálkozni.

2021.05.15. 10:46 | szerző: m_anger | Ismertető/teszt

Azt hiszem, nagyobb közhellyel nem is nyithatnék, minthogy az interaktív mozik reneszánszukat élik. Ugyanakkor nagyon is igaz ez a megállapítás. A kilencvenes években volt az első fellángolás (legalábbis a videojátékok piacán), amikor rendre jelentek meg ilyen produkciók. Persze akkoriban még picit más jelentett a dolog, hiszen majd' minden kalandjátékra rásütötték a bélyeget, amely a kelleténél picit több filmbetéttel operált (Under a Killing Moon, 7th Guest, Phantasmagoria...). Mára ez némileg megváltozott, de még mostanában is vannak olyan őrültek, akik például a The Last of Ust is idesorolják.

Dark Nights with Poe and Munro teszt – Sötét, de vidám éjszakák

Persze nincs szigorúan vett definició, tekinthetünk egy Life is Strange, vagy egy The Dark Pictures epizódot is interaktív mozinak, de én sokkal inkább gondolnék ezen meghatározás kapcsán a klasszikus Dragon’s Lairre, vagy amit a Netflix összehozott legutóbb a Black Mirror: Bandersnatch-csel: nézünk egy mozgóképet és közben minimális interakciót végzünk, amitől változik az események kimenetele.

Rengeteg ilyen játék születik újabban, köszönhetően annak, hogy a filmbetétek tárolása és terjedelme sokkal barátibb lett (hajdanán CD-korongok tömkelege sem volt elég), valamint a minőség is sokat javult. Bárki készíthet egy telefonnal 4K minőségben mozgóképet, s habár a (művészi) minőségre ez még mindig nem jelent zálogot, maga a forgatás is egyszerűsödött. Nem is csoda, hogy rengeteg indie fejlesztő lát fantáziát egy ilyen játék összehozásában, és ezzel el is érkeztünk a problémához: sajnos a műfaj borzasztóan felhígult (igaz, a korabeli darabok is inkább voltak híresek a B-filmes bájukról, de akkoriban annyira menő volt a stílus, hogy ez senkit nem zavart).

Dark Nights with Poe and Munro teszt – Sötét, de vidám éjszakák

Részemről a Late Shift helyezte vissza a zsánert a radaromra, amikor a Detroit: Become Human végigjátszása utáni űrt próbáltam betölteni valami hasonló élménnyel. Az a játék ugyan nem váltotta meg a világot, de a forgatott anyag minősége, illetve a sztori és maguk a szereplők is voltak annyira érdekesek, hogy meg sem álltam addig, amíg ki nem maxoltam az összes lehetséges variációt. Azóta rengeteg hasonló stuff jelent meg, az említett darab kiadója, a Wales Interactive például részben erre szakosodott. A tavaly megjelent The Complex viszont akkora csalódás volt, hogy az idén tavasszal esedékes I Saw Black Cloudsot már a trailere alapján kukáztam.

Nem adtam fel azonban a reményt, fórumokban keresgélve többen jelen teszt tárgyára tették le a voksukat, és a fellelhető anyagok alapján érdekesnek is bizonyult (a Dark Nights with Poe and Munro PC-re tavaly jelent meg, PlayStation 4-re és Xbox One-ra azonban mostanra érkezett meg). Szégyenszemre az már utólag derült ki számomra, hogy a készítők (D'Avekki Studios) állnak a The Infectious Madness of Doctor Dekker és a The Shapeshifting Detective című játékok mögött, de mivel közvetlen módon nem kapcsolódnak, talán csak az univerzum azonos, illetve a színészek lehetnek ismerősek, nem estem különösebben kétségbe – ezek ismerete nélkül is bátran belevághat bárki.

Dark Nights with Poe and Munro teszt – Sötét, de vidám éjszakák

A játék két főszereplője, Poe és Munro egy rádióadót üzemeltetnek egy eldugott kis angol településen, Augustban. Témáik leginkább a természetfeletti eseményeket feszegetik, de messze nem profi, sokkal inkább műkedvelő módon. Éppen ez adja a dolog helyzetkomikumát, meg hogy az egymás iránt nem éppen közömbös páros beszélgetései már önmagukban is élményszámba mennek. Már akinek! Valóban nagyon egyedi a stílus, már ahogy csak társalognak a szereplők, ám ha valaki nem zárja a szívébe őket pár eltöltött perc után, vagy szimplán csak nem vevő az angol humorra, akkor talán jobb ha nem is feszegeti a játékot tovább.

A történet hat különálló fejezetből áll, amelyek legfeljebb lazán kapcsolódnak, nem egy egybefüggő sztorit kapunk. A nagyjából fél órás epizódokban nem a világ legkomolyabb bűntényeit ismerjük meg. Egyik alkalommal például egy dühös hallgató fenyegeti meg a műsorvezetőket, máskor meg egy eltűnt diák nyomába szegődnek az önjelölt nyomozók. Amikor pedig rájönnek hogy senki nem hallgatja őket, úgy próbálnak pénzt szerezni, hogy egy egész napot ágyban fekve töltenek, és ezt közvetítik.

Dark Nights with Poe and Munro teszt – Sötét, de vidám éjszakák

Mint látható, nem éppen a sztorik adják a játék fő szexepiljét, vagyis de. Viszont nem magukkal a történésekkel, hanem a szereplők esetlen, de mégis bájos viselkedésével. A köztük lévő kémia annyira működik, hogy már ez eladja a koncepciót. Azt viszont el kell ismerni, hogy némelyik fejezet nem túl izgalmas, így ismét csak azt tudom mondani, hogy ha valakit nem ragad magával alapvetően a hangulat, akkor lehet, hogy gyakran unatkozni fog.

A játékmenet is eltérő a fejezetekben, néha több, néha kevesebb interakcióval. Az egyikben egy térképen több helyszínt is fel kell keresnünk, megint másikban el sem hagyjuk a stúdiót. A játék egyik nagy hibáját is itt említeném meg, az interakcióknál ugyanis gyakran nem egyértelmű, hogy amit kiválasztunk, mit eredményez majd. Például amikor rábökünk egy retikülre, akkor nem világos, hogy egy mobil kerül majd elő belőle, amit rögtön arra használ egyik hősünk, hogy a rendőrséget tárcsázza. Frusztráló tud lenni egy ilyen módon elbaltázott döntés.

Dark Nights with Poe and Munro teszt – Sötét, de vidám éjszakák

Merthogy a választásainknak igenis van következménye. Sok szempontból máshogy alakulhat a történet egy-egy ilyen döntés következtében, így egy végigjátszás után is van miért visszakanyarodni és újrajátszani a fejezeteket „mi történt volna ha” alapon.

Persze nem győzöm hangsúlyozni, ezt csak azok fogják értékelni, akiknek bejön a szereplők stílusa, a fanyar brit humor és (nem is annyira) csipetnyi idétlenség. A színészek igazán kitesznek magukért, a forgatott anyagok minősége is remek (még ha van is egy kis amatőr bája). Mindezek alapján azonban inkább csak a bátor FMV-rajongóknak ajánlom a játékot. ■

értékelés

Dark Nights with Poe and Munro

Pozitívumok
  • Remekül működő kémia a főszereplők közt
  • Stílusos és művészileg tetszetős filmbetétek
  • Valódi elágazások a sztoriban
Negatívumok
  • Nem egy összefüggő történet
  • Az angol humor ijesztő lehet
  • Nem egyenletes a minőség

A tesztpéldányt a játék fejlesztője biztosította.

Dark Nights with Poe and Munro teszt – Sötét, de vidám éjszakákDark Nights with Poe and Munro teszt – Sötét, de vidám éjszakákDark Nights with Poe and Munro teszt – Sötét, de vidám éjszakákDark Nights with Poe and Munro teszt – Sötét, de vidám éjszakákDark Nights with Poe and Munro teszt – Sötét, de vidám éjszakákDark Nights with Poe and Munro teszt – Sötét, de vidám éjszakákDark Nights with Poe and Munro teszt – Sötét, de vidám éjszakákDark Nights with Poe and Munro teszt – Sötét, de vidám éjszakákDark Nights with Poe and Munro teszt – Sötét, de vidám éjszakákDark Nights with Poe and Munro teszt – Sötét, de vidám éjszakákDark Nights with Poe and Munro teszt – Sötét, de vidám éjszakákDark Nights with Poe and Munro teszt – Sötét, de vidám éjszakákDark Nights with Poe and Munro teszt – Sötét, de vidám éjszakák

hozzászólások (0)

ajánlott olvasnivaló