Közel három hónap kihagyás után kezdtem el ismét játszani az Assassin’s Creed: Valhallával a napokban megjelent Wrath of the Druids DLC apropóján. Az alapjátékkal töltött közel 122 óra játékidő után kezdtem azt érezni, hogy már nem köt le sem a fő történetszál szövevénye, sem a mellék- és gyűjtögetős küldetések azonos sablonja. Be kell valljam, ennek okán némiképp tartottam attól, hogy a kiegészítő milyen élményvilágot tartogat számomra, ám szerencsére kellemes meglepetést okozott.
A DLC történetét Ravensthorpe kikötőjében tudjuk elkezdeni, ahol Azar, egy kereskedő Dublin királyának üzenetét adja át nekünk. Némi humormorzsát rejt a momentum, amikor hősünk, Eivor döbbent tiltakozással fogadja a király invitálását, mondván, mi köze lenne egyáltalán egy ír uralkodóhoz, majd rádöbben, hogy voltaképp az unokatestvéréről, Báridról van szó. Ezek után pedig nincs apelláta, vitorlát bontunk az ír partok felé.
A fejlesztők nem sajnálták a kellő munkaórát, hogy egy szövevényes fő történetszálat kreáljanak, ezáltal a fő karakterek mind jellemükben, mind motivációikban kellően érdekesek voltak ahhoz, hogy a közel 20 órás játékidőben lekössék a figyelmet. Persze Eivor ismét a „megoldóember” szerepkörében tetszeleg, aki egyszemélyes „szupercsapat” jelleggel mindenki gondját-baját rendbe hozza.
A történet során legfőbb célunk, hogy megerősítsük Dublin pozícióját a kisebb ír tartományok között. Ennek érdekékben különféle küldetések során segítjük Báridot, hogy elnyerje az ír nagykirály, Flann Sinna bizalmát, ami cseppet sem megy könnyedén a kulturális és vallási különbségek miatt. Ám a belső konfliktusok mögött voltaképp egy külső erő, egy szeparatista druida csoport, a Children of Danu tagjai munkálkodnak. És itt veszi kezdetét a fejvadászat, a rend tagjainak felderítése, kiiktatása.
A küldetéstípusok alapvető konstrukciói többnyire megegyeznek az alapjáték sémáival, ám akad némi kellemes újdonság. Dublin kereskedői pozíciójának megerősítése végett kereskedőközpontokat kell helyreállítanunk, továbbá az ír nyersanyagok gyűjtésével messzi földek kincseivel gazdagodhatunk. A Wrath of the Druids alapvetően elkényeztet minket az alapanyagokkal, felszerelésekkel, bár a feltűnően gyakorta megjelenő szivárvány tövében hiába keressük a koboldok aranyát.
Személy szerint én repestem az örömtől, hogy nem találkoztam az alapjáték olyan miniküldetésével, amikor „begombázott” állapotban kellett adott sorrendben áthaladni a kapukon, hanem helyette egy sokkal érdekfeszítőbb Trails of the Morrigan küldetéssorozatba futottam bele, amikor a hallucinogén ködben sújt le ránk a druidák haragja.
Az alapjáték és a Wrath of the Druids küldetéssémái viszont néha bosszantó módon összeakadnak. Nem egyszer fordul elő, hogy a kereskedéshez szükséges nyersanyagokat kínáló kisebb küldetések bónusz jutalmának feltétele az észrevétlenség, majd amikor sikeresen teljesítjük a pályát, rádöbbenünk, hogy az egyik ládát csak külső segítséggel tudjuk kinyitni. Így a már ellenségektől mentes terepre kell hívnunk egyetlen kincsesláda miatt a fosztogató csapatunkat, akik persze nem az észrevétlenségükről híresek. További értelmetlenséget okoz a küldetés terepén hirtelen felvillanó bosszúálló miniküldetés, amely többnyire csak abból áll, hogy az amúgy már kiiktatott elkövetőket kell hitelesítenünk.
Összességében érdemes egy esélyt adni a haragos druidáknak, ugyanis a Wrath of the Druids DLC remekül használja a hangulatteremtés eszközeit mind a történetvezetés, mind a zenei, kép világ által. Egy könnyen élvezhető, misztikus, ír atmoszférát teremt, amely rabul ejti a játékost, néha már-már olyan mértékben, hogy a domboldalon szökkenő szarvast is druidának nézi...