Az embernek kedve volna elbeszélgetni William Chyrrel. Ő az az amerikai művész, akinek a Manifold Garden ötletét is köszönhetjük. Tévedés azonban ne essék, nem számonkérés volna a cél, sokkal inkább egy érdekes beszélgetés. Aki ugyanis ilyen komplex puzzle-ket képes kitalálni, amilyeneket még megfejteni is komoly feladat, az érdekes személyiség lehet. Persze az ilyen zsenikkel való hétköznapi társalgás ugyanúgy hozhat tragikusan negatív fordulatot is: könnyen lehet, hogy nem is találnánk a közös hangot.
A játék alapvetően puzzle típusú. Az a fajta azonban, amire az angol azt mondja, hogy brainfuck. Van/volt sok próbálkozás ennek magyarítására, és én magam se vagyok híve a túlzott idegen szó használatnak, de azt hiszem, az eredetinél jobban semmi nem tudja összefoglalni, miről van szó. Talán nem túlzok, ha a Portallal, vagy a The Witness-szel rokonítom a Manifold Gardent (utóbbi inspirációként is hatott), noha itt szó sincs teleportokról, sem táblákról, mini rejtvényekkel. Egy M. C. Escher munkáit idéző szürreális világba csöppenünk, ahol önmagukba záródó helyszíneken kell majd különféle feladványokat teljesítenünk, a gravitációt is meghazudtolva.
A nézet az elődökhöz hasonlatosan itt is first person, viszont a négy irányon kívül csak egy akciógombunk van. Igen, még ugrani sem tudunk. Mit lehet csinálni, ha egy magasabb platform kerül elénk? Két dolgot is. Vagy megváltoztatjuk a gravitáció irányát, és így már át tudunk kelni az akadályon, esetleg fel tudunk mászni rá, vagy egész egyszerűen keresünk egy olyan pontot, ahol leeshetünk, remélve hogy a végtelen helyszínek okán felülről rá tudunk majd esni az előttük magasodó platformra.
Bizony, a játékban efféle csavaros gondolkodásmódra lesz szükség, és ez csak a jéghegy csúcsa. A színeknek is lesz ugyanis jelentőségük, a gravitáció állításával kapcsolatban ugyanis mindig egy adott szín lesz hangsúlyos, ilyenkor az ezzel jelölt tárgyakat tudjuk mozgatni. A Manifold Garden nemhogy klasszikus értelemben vett sztorit, de tutorialt és magyarázatot sem tartogat. A pályák viszont vannak olyan jól felépítve és kitalálva, hogy intuitív módon (no meg némi próbálgatással) mindig rá fogunk jönni, hogyan tovább.
A játék viszont a vizualitásával is egyből magával ragad. Semmi bonyolult recept nincsen, tulajdonképpen egész egyszerű mértani formák és fillezett vektorok tolonganak a képernyőn (néha egészen emlékeztetve a scene demókra), mindez azonban olyan művészi módon, hogy már csak össze-vissza mászkálni is élmény ezeken a helyszíneken (mintha műalkotások elevenednének meg).
A Manifold Garden valójában már 2019-ben megjelent PC-re, a konzolok többségére pedig tavaly. Ami miatt most előszedtük, az a PlayStation 5 port. Ha valakinek hozzánk hasonlóan eddig kimaradt a játék, akkor talán érdemes az új masinán pótolni. Nem elég, hogy a 4K felbontás és a 60 fps is az előnyök közé tartozik, de az SSD-nek hála a töltési idők is szinte eltűntek, valamint a DualSense haptikus visszacsatolása is ki van használva. Az pedig még mindenképp előnyére válik, hogy ha PS4-re már megvásároltuk, ingyen kapjuk meg az új platformra kiadott változatot. Csak győzzük épp ésszel feldolgozni a feladványokat.
