26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Pecaminosa - A Pixel Noir Game teszt – A bűn ördögi városa

A hangulat a játék felett esete.

Írta: Puddle

Pecaminosa bűnnel, korrupcióval, gengszterekkel teli városát és reménytelen hangulatát az 1941-től kezdődő film noir műfaja ihlette. A Cereal Games pedig megpróbálta áthozni a stílust a videójátékok színterére egy akció-RPG köntösbe bújtatva. Sikeresen ragadták meg a filmek stílusjegyeit, amelyek még a történet merő fordulatát is kibírják.

Pecaminosa - A Pixel Noir Game teszt – A bűn ördögi városa

A premissza érdekesen indul: John Souza, tipikus passzív és lecsúszott hősünk épp részegen fetreng az ágyában, amikor beállít hozzá egy jól ismert mexikói maffiózó és két verőlegénye. Souza nincs barátságban az illetővel, mivel még rendőr korában ő maga gyilkolta meg a gengsztert. A bűnöző Charlie viszont pár szemrehányó megjegyzés után rátér a lényegre: el szeretné érni a mennyországot, de nem volt példaértékű az élete, így szeretné jóvá tenni bűneit azáltal, hogy megbízza az ex-nyomozót volt társai felkeresésével és kiiktatásával. Alkoholista hősünknek mivel nincs jobb dolga, és lövöldözni is szeret, nekiáll felkeresni a célpontokat, miközben egyre közelebb kerül egy természetfeletti összeesküvéshez.
A portugál csapat játékát a Zelda-széria és a legendás Orson Welles A gonosz érintése című filmjének ötvözeteként jellemzi, ezért én is ezen a vonalon haladnék a cikkben.

Látszik, hogy a fejlesztők mennyire odavannak a noir műfajáért, és ki is tettek magukért, hogy ezt minél organikusabban ágyazzák a Pecaminosába. A város hemzseg a kétes moralitású karakterektől. Kik felvállalják romlottságukat, kiknek csak mézes-mázas álcájuk alatt megbúvó hátsó szándékaik árulkodnak róla. Souza dohányozva járja a fekete város utcáit, bordélyokat, kaszinókat, kocsmákat és zálogosokat látogatva, hogy mindenki koszos ügyeibe beletenyereljen, hogy megkapja a válaszokat, amiket akar. A zene tovább erősíti a magány és kiábrándulás hangulatát a halk jazz bódító dallamaival.

Pecaminosa - A Pixel Noir Game teszt – A bűn ördögi városa

A grafika is erős pontja a játéknak, bár ez először nem tűnhet annak. Az elmúlt években az indie fejlesztők/kiadók pixel art stílusú játékai árasztották el a Steamet és más platformokat, és ezek közül kevés emelkedik ki minőségben. A Pecaminosa nem mondható „szépnek”, de nem is próbál az lenni. A sokkal darabosabb grafika pont arra elég, hogy a szereplők erős vonásait, fizimiskáját megmutassák, és mint a filmekben, beárnyékolják a teret és arcokat. Tetszett, hogy ha ránézek valakire, rögtön kitűnik az az egy-két vonás, ami meghatározza a szereplőt. Legyen az kopaszodó nagydarab fickó, aki zálogosként nem fél bemocskolni a kezét, tenyérbemászó selyemköntösű álgazdag vagy kalapjával arcát beárnyékoló femme fatale.

A szöveg, bár szinkron nélküli, még a helyesírási hibák ellenére is top kategóriás. Souza igazi tapasztalt – bocsánat a megfogalmazásért – kiégett seggfejként viselkedik és beszél mindenkivel, úgy dumál, hogy az egyszerre zseniális és parodisztikus a karakterre nézve. Az 1944-es Laura egyik mondatával tudnám az egész szöveget jellemezni:
- Volt már valaha szerelmes?
- Egyszer vettem egy bundát egy csinibabának.

Pecaminosa - A Pixel Noir Game teszt – A bűn ördögi városa

Eddig magáról a játékmenetről nem is beszéltem, és sajnos nem véletlenül; ez a Pecaminosa leggyengébb része. Van benne pár jó ötlet, mint a L.I.F.E. rendszer, ami Souza főértékeit határozza meg, fejleszthetjük a szerencsét, intelligenciát, erőt és kitartást, mindegyikkel bónuszokat kapunk például harcban vagy lootolás során, de újabb beszédbuborékok is megnyílnak a sztori során, így eldönthetjük, milyen módon próbálunk megoldani egy konfliktust.

Ruháinkat is cserélgethetjük, ezzel statbónuszokat kapva, valamint fegyvereinket és lőszerünket, na meg alkoholkészletünket kell még menedzselni. Az RPG-részt jól kidolgozták, a kitűnően megírt szövegekkel és audiovizuális stílussal egyetemben, de az akciórész kevésre sikeredett. Általában beszélnünk kell egy személlyel, akiért át kell trappolnunk a városon, csak, hogy miután megtaláljuk. elküldjön a világ másik végére, beverni valakinek az orrát vagy szétlőni egy gengsztertanyát.

Pecaminosa - A Pixel Noir Game teszt – A bűn ördögi városa

De ha már harcról van szó: a közelharc nem fog senkit sem megizzasztani, elég kivárnunk, hogy ellenfelünk befejezze az ütését, ekkor abbahagyva a blokkolást rajtunk a sor. A lövöldözés sem bonyolult dolog, az ellenségek nagy részé elől el lehet futni és messziről leszedegetni őket. Ez az esetek nagy részében röhejesen egyszerű, egészen, addig amíg a játék úgy nem dönt, hogy ránk szabadít egy bosst, vagy egyszerre egy seregnyi ellenfelet. Itt a játékmenet inkább frusztrálóvá válik; valahogy nem sikerült belőni sem a nehézséget, sem a komplexitást.

A Pecaminosa elsősorban a történetre és a hangulatra épít. Lassú lefolyású, ami sokakat eltántoríthat a kipróbálásától. Nem hosszú, 6-8 óra alatt végig játszató, de a műfaj kedvelőjeként még én is éreztem az eltelt időt. A város elég nagy, Souza pedig nem tud futni, a lépcsőmászás megviseli. A sok ide-oda mászkálás, taxizás és a beszélgetések sora, még ha érdekesek is, nekem nem voltak elegendőek a középszerű és egyszerű harcok mellett. Ha egy kicsit jobban ráfeküdtek volna erre a területre is, akkor sokkal jobban tudnám ajánlani bárkinek, így viszont csak azoknak, akik szeretnek szövegbuborékokat olvasni, és nem bánják a lassú játékmenetet sem.

A tesztpéldányt a játék kiadója biztosította.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Pozitívumok
  • Film noir hangulat
  • Jól megírt dialógusok
  • A LIFE rendszer RPG része jól működik
Negatívumok
  • Vontatott játékmenet
  • Unalmas/egyszerű harc
  • Ugrándozó nehézségi szint
  • Túl sok gyaloglás

További képek

  • Pecaminosa - A Pixel Noir Game
  • Pecaminosa - A Pixel Noir Game
  • Pecaminosa - A Pixel Noir Game
  • Pecaminosa - A Pixel Noir Game
  • Pecaminosa - A Pixel Noir Game
  • Pecaminosa - A Pixel Noir Game
  • Pecaminosa - A Pixel Noir Game
Puddle

Puddle
Ötéves lehettem, amikor először lestem meg apukámat, ahogy a Warcraft 3-mal játszik, és azóta odavagyok a videójátékokért. Amellett, hogy rá vagyok kattanva a roguelike és RTS játékokra, mindig is kerestem a videojátékok esztétikájából fakadó művészeti értéket.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!