Jómagam ahhoz a szerencsés generációhoz tartozhatom, amelynek ismerkedése a videojátékokkal egybeesett olyan klasszikusok elterjedésével, mint a Doom és a Heretic. Ez a két cím gyakorlatilag kéz a kézben járt: ha a Doom volt a Warhammer 40K akkor a Heretic a Warhammer Fantasy – szinte nem volt meg egyik a másik nélkül, egyfajta duológiát képeztek, amelyek a belépő szintet képviselték a '90-es években a lövöldözős játékok műfajához, és ha valamelyik ismerősömnek, osztálytársamnak a számítógépén voltak videojátékok, jó eséllyel ez a két cím is, vagy legalább a shareware változataik ott lapultak egy eldugott mappában.
Ám később a szövetség felbomlott, és míg a Doom militarista sci-fi szörnyvadászata számtalan utódban és trónkövetelőben élt tovább, a Heretic dark fantasy vonala lassan elapadt. A történetét folytató Hexen széria fokozatosan tért át az akcióközpontú hentelésről a több pályaszakaszon átívelő kapcsoló- és kulcskeresésre, illetve feladványmegoldásra, az RPG-elemek bevonására és újfajta pályadizájnra, ami bár a maga nemében korszakalkotó volt, olyan széles körben népszerűnek már nem bizonyult. Ez pedig valamennyire meglátszik a régi FPS-ek körül kialakult retro őrületben is. Míg a Doom, a Quake, a Build Engine játékok modern utódok tucatjait inspirálták, a Heretic szellemiségét továbbörökítő darabok közül hirtelen csak a gyengécske Apocryphet, a lényegesen jobb Amid Evilt, és jelen cikkem alanyát, a Gravent tudom felhozni (elég nehéz már pusztán címe alapján nem a szériát fejlesztő Raven Software-re asszociálni).
Hősünk egy nem túl rózsás dark fantasy királyságban tevékenykedő pap, aki, miután (legalábbis emlékei szerint) megvédte fogadott lányát egy csapat démonimádó eretnektől, száműzetésre került az egész birodalom egyik legsötétebb és legnyomorúságosabb, járványoktól sújtott vidékére, Cruxfirth városába. Már miközben csónakunkon megérkezünk, szemügyre vehetjük a táj sajátos szépségeit, mint a hatalmas halotti máglyákat, a húsevő faunát, partra szállás után pedig azzal szembesülünk, hogy a város konkrétan az utolsókat rúgja a zombivírushoz hasonló borzalmas kór és a nyomában caplató szörnyetegek miatt. Több se kell hősünknek, eleinte csak hűséges botjával, majd egyre bővülő varázslataival és fegyverekkel lát neki, hogy a helyieket segítve visszaverje a rémségek támadásait, és kiderítse, mi áll a járvány hátterében, illetve homályos emlékein túl saját száműzetése, valamint nevelt lánya eltűnése mögött.
A Graven látványában és játékmenetében leginkább a '90-es évek végének lövöldéire épül, azok közül is kimondottan a Hexen 2-re, ebből pedig fakad néhány igen jelentős eltérés is más múltidéző FPS-ekhez képest. A játék fő hubokra lesz felosztva, amelyek közül a korai hozzáférési fázisban jelenleg csak az első, Cruxfirth érhető el, és amelynek környékén a helyiektől kapott küldetések alapján kell fokozatosan felderítenünk és megnyitnunk a térkép egyes részeit. Ez azzal jár, hogy szinte mindig egy viszonylag nagyobb és nyíltabb pályarészen kell tevékenykednünk, ahol még a térképünk ellenére is kissé könnyű eltévednünk a kulcsok és a továbbjutást jelentő feladványok nyomában. Az egyetlen megbízható iránymutatót az életünkre törő rémségek serege jelenti, ami ráadásul az eddig kipróbáltak alapján szinte mindig túlerőben van, és a nyers erőn túl néha más megoldásokra is szükség van legyőzésükre.
Hősünk meglehetősen sérülékeny, elég lassacskán tesz csak szert számottevő arzenálra, ráadásul valahányszor kapunk valamilyen látszólag combosabb fegyvert, hamarosan számíthatunk egy ahhoz párosuló, a korábbiaknál lényegesen szívósabb vagy veszedelmesebb ellenfél felbukkanására is. A muníciót és az életerőt visszatöltő, ismerős kék és lila üvegcsék ráadásul nem túl gyakori jelenségek, így fontos, hogy mindig szem előtt tartsuk a különböző „alternatív” offenzív lehetőségeket is. Ha például a környék mocsaras jellegéből fakadóan zölden gőzölgő kipárolgásokra akadunk, azokat tűzvarázslatunkkal lángcsóvává robbanthatjuk be, de villámló bűbájunk is jóval hatékonyabb, ha azt akkor irányítjuk az ellenfelekre, amikor épp vízben gázolva közelednek felénk, arról nem is beszélve, hogy egyes ellenfeleinkről megfelelő eszközökkel akár a páncélt is lebonthatjuk, jelentősen növelve esélyeinket.
Ám mindez jelenleg inkább csak papíron jó, a Graven early access változata ugyanis ha szigorú vagyok, jelenleg pusztán egy erősebb ízelítőnek megy el. Tartalmilag alig két-három óra alatt végigjátszható, harcrendszere és játékmechanikái pedig bizony még rászorulnak némi finomításra, a próba során ugyanis számtalan lehetőség adódott arra, hogy a fejlesztők eredeti céljaival szemben kissé elbagatellizáljak egyes szituációkat, hol az ellenfelek bugyuta MI-ja és kissé indokolatlan szívóssága, hol a korlátlan újjáéledésre használható checkpointok révén. Remélem, mindezt sikerül majd a 2022 elejére tervezett végleges változatig kicsit helyrepofozniuk, és a kezdeti zónához hasonlóan hangulatos lesz majd a későbbi két hub is, a Gravenben ugyanis az egyre jobban túltelítődő retro FPS piacon is lenne potenciál – csak addig még bőven van hová fejlődnie, az első benyomást pedig összességében nem éreztem annyira erősnek, mint egy Prodeus vagy Amid Evil esetében.
