Jól ismert közhely, de igaz: a golf bizony úri sport. Ritkán hallunk olyat, hogy a gyerekek kimennek egy kicsit golfozni ebéd előtt, sokkal valószínűbb ugyanez focilabdával helyettesítve. Nem is csoda, hiszen ezt a sportot nem is lehet csak úgy akárhol játszani. Bizony kell a spéci pálya, felszerelés és nem csak egy labda, meg két leszúrt karó kapunak. Ennek megfelelően hiába tetszett gyerekfejjel a dolog, maradt a sajátos otthoni verzió a hétvégi telkünkön: egy teniszlabda ütlegelése egy pont alkalmas módon megörbült karó segítségével.

Aki azonban szimpatizál a golffal, az valahogy csak megtalálja a módját, hogy közelebb kerülhessen hozzá. Sokunknak a videojátékos interpretációk maradnak, ezek a legkönnyebben elérhetőek. Számtalan komoly feldolgozás ismert, jelenleg talán a PGA Tour sorozat a legnépszerűbb, már ami a komolyabb szimulációkat illeti. A sportot azonban szokás különféle játékosabb formában is megjeleníteni, elég ha csak a minigolfokra gondolunk. A Nintendo most rá jellemző módon állt be a sorba és a legnépszerűbb kabalafiguráját küldte csatasorba a Mario Golf: Super Rushban. Ez a párosítás nem új, hiszen már a Nintendo 64-en is megkaptuk ugyanezt a felállást, azonban az azóta eltelt években inkább a japánok kézikonzoljainak lett a kiváltsága a sorozat folytatásainak házigazda szerepe, nagygépes változat 2003-ban, még Gamecube-on landolt utoljára.
Őszintén bevallom, hogy nekem ezen előzmények teljes egészében kimaradtak, így a teszt előtt nem igazán tudtam, mire számítsak. A koncepcióból adódóan egy könnyed szórakozással kalkuláltam, amit aztán meg is kaptam. Az viszont meglepett, hogy a Nintendónál olyannyira nem csak a fun factorra koncentráltak, hogy egy igen részletes feldolgozást kapott a sport. Szó se róla, a játék abszolút játszható a kocajátékosoknak is, hiszen nincsen túlbonyolítva az irányítás. Azonban rengeteg finomság áll rendelkezésre az ínyenceknek is, így aki nem csak a szerencsére alapozva szeretné döngetni a mellét egy sikeres ütés után, az alaposan beletanulhat a játékmenetbe.

Ehhez elsődleges segítséget a Golf Adventure, vagyis a sztori mód ad. Ebben egy miit (akár a sajátunkat) irányítva, lite-os RPG-s karakterfejlődéssel lépdelhetünk előre, és tanulhatunk meg egyre többet a játékról. Új pályák, új terepek, további opciók. Úgy hangzik mint egy tutorial? Nem csoda, hiszen tulajdonképpen az is, csak a hosszabb formából. Sajnos a sztori mód azonban csak címke marad, ugyanis elég vékonyka az a történés, ami van. Rengeteg, a Mario-univerzumból ismerős karakterrel fogunk ugyan találkozni, sokakkal tudunk is beszélgetni, de ezeknek a diskurzusoknak se tétje, se igazi információtartalma nincs. Egy idő után már jobb is kerülni őket, és csak a tényleges feladatokra fókuszálni, de azt ne várjuk, hogy valami izgi kis kaland bontakozik ki. Pusztán egyik tornáról megyünk a másikra, és közben lepihenünk egy-egy éjszakára. Ki kell mondjam: sajnos borzasztóan unalmas ez a mód, egyedül arra jó, hogy megtanuljuk a játék csínját-bínját. No meg hogy az XC Golf módot toljuk, ami máshol nem érhető el (ebben saját döntésünkön múlik, melyik lyukat célozzuk meg az előre megadottak közül, az egyedüli kritérium, hogy adott számú ütésből végezzünk).
A Mario Golf: Super Rush igazi újdonságait azonban a két új játékmód jelenti. A Speed Golf és a Battle Golf egy dologban közös: adrenalint és alapos pörgést hoz az egyébként nyugodt, kimért sportágba. Amíg a normál golfban az ütések közt vagy egy unalmas utazás jön a golfautóban, vagy egy gyors kameravágás a játékban, itt mindkét módban nekünk kell a labdához szaladni, és közben sem fogunk unatkozni, mert az időfaktor jelentősen számít, sőt nyomás alá helyezi a játékost. Az előbbiben több játékos indul el egyszerre, ugyanarra a lyukra játszanak, de az ütés pontosságán kívül számít a gyorsaság is. Ennek megfelelően van staminánk, felszedhetünk extrákat, amitől többet tudunk szaladni, illetve az ellenfeleinknek is keresztbe tehetünk. Némi frusztrációt okozhat azonban, hogy már az elütés pillanatában el kell kezdenünk futni, amikor még a labda röpül, és azt sem tudjuk, hogy pontosan hol is fog landolni. A sportársaink csesztetése is inkább papíron hangzik jól, sokkal kompetensebbek lehetünk, ha a saját dolgunkkal foglakozunk.

A másik új mód is hasonló, ebben is több szereplő vághat neki a mókának egyszerre, itt azonban az a feladat, hogy az előre meghatározott számú lyukból legalább hármat mi magunk foglaljunk el. Azonban itt szabad a vásár, vagyis mindenki arra indul, amerre akar, viszont ha egy lyukba valaki betalál, az onnantól fogva zárva marad. A Battle Golf áll legközelebb tehát a kompetitív multiplayer játékokhoz, gyors pörgős játékmenete elsősorban barátokkal játszva lehet majd a legnépszerűbb.
A Mario Golf: Super Rush a végelszámolásban felemás eredményt hoz. Az alapötlet és a koncepció egy mókás játékot ígér, amit többé-kevésbé teljesít is. A sztori mód viszont kifejezetten unalmas (noha hasznos), az új játékmódok pedig érdekesek, de kicsit kifordítják a helyéből a golf pontosságra és nyugalomra koncentráló alapjait. A fő gond azonban, hogy bármennyire is mókás a dolog a barátokkal, egy idő után azért más szórakozás után fogunk akarni nézni. Elővehetjük a Mario-univerzum legnépszerűbb szereplőit, mindannyiuknak van is speciális képessége, de nem annyi, ami nagyon megkülönböztetné őket egymástól, így valószínüleg inkább a szimpátia dönt majd a játékosoknál. Az egyes helyszínek ugyan változatosak, de annyira nincsenek kidolgozva, hogy igazán elámuljunk. Az új játékmódok szerencsére új színt hoznak, ugyanakkor a klasszikus golf rajongóit kicsit meg is rémiszthetik. Összességében elmondható hogy kellemes és tartalmas szórakozást kaphatunk a pénzünkért, de semmiképp sem egy instant klasszikust. Persze mindez a legnagyobb Nintendo-rajongókat nem fogja zavarni, akik máris az eladási listák élére repítették a játékot.