Ismét egy több évtizedes múlttal rendelkező franchise kapott új részt és DLC-t: az 1984-ben megjelent BattleTech táblás stratégiai társasjáték 1986-ban kiadott asztali szerepjáték spinoffja az eredeti Mechwarrior, amiből 1989-ben adták ki az első számítógépes játékot. Több mint 30 év után itt az ötödik rész, valamint annak DLC-je a gépemen, engem meg legalább akkora izgalom fogott el, mint anno az 1995-ös második epizód kapcsán, amelyről igencsak kellemes emlékeket őrzök.
Nos, a varázs mit sem változott – csak épp modernizálásra került. Az Unreal Engine 4 jó alap, és a fejlesztő Piranha Games vette a fáradtságot ahhoz is, hogy RTX és DLSS támogatást kapjon a Mechwarrior 5: Mercenaries, így kellő vas birtokában a látvány színvonala tovább emelkedik. Persze ilyen kunsztok nélkül sincs okunk a panaszra: ugyan a fotorealisztikustól messze van a táj, de legalább változatos – és az épületek rombolhatóak bizonyos szintig. A sebességgel sincs különösebb gond, bár a hangárban, ahol a mechjeinket bütykölik, eléggé be tud esni a framerate. A hangokat szintén csak dicséret illeti, a DLC-vel érkezett javítás pedig sokat javított a társaink szövegeinek ismétlődési gyakoriságán.
Fontos megjegyezni, hogy az alapjáték igazából már 2019 végén megjelent, EGS-exkluzívként, azonban akkor valahogy kimaradt a tesztelése. Most, a Steam/GoG verzió és a DLC megjelenése kapcsán viszont nemrégiben befutott egy tesztkód szerkesztőségünkbe, így pótolhattuk az elmaradást.
Első pillantásra a Mechwarrior 5 csupán egy standard FPS-nek tűnik, csak benga robotokkal – és mi sem áll távolabb a valóságtól... Ez bizony itt masszívan szimulátor! Mit kell ezen érteni? Kezdjük azzal, hogy mechünknek már csak a tömegénél fogva is lendülete, tehetetlensége van, ergo a gyorsulás és lassulás ennek megfelelően működik. Aztán ott van az a nem apró tény is, hogy a törzs forgatható, azaz tudunk más irányba menni és más irányba lőni. De talán leginkább a játék sava-borsát fegyvereink menedzselése jelentheti, ugyanis minden fegyverünk hőt generál, viszont a hőelvezetési kapacitása a gépünknek véges... És ezt még nyugodtan megfejelhetjük a részletes sérülésmodellel: egy mech simán elvesztheti például a karját, így az odaszerelt fegyvereknek lőttek...
Nem véletlen, hogy az eredeti társasjáték bizony a kőkemény taktikázásról szól. Ugyanezt a lehetőséget itt is megkapjuk: több tucat mech közül választhatunk, és a játék eleve felajánl 5-6 konfigurációt modellenként – de mi is kiépíthetjük a nekünk tetszőt, ha van hozzá kedvünk és türelmünk. A taktika része az is, hogy a csaták után aérüléseink javítása bizony kemény pénzekbe és időbe kerül – viszont a csatatérről hozhatunk limitált mennyiségben cuccokat a lelőtt roncsok között turkálva. És mivel zsoldosok lennénk, a pénz bizony nagy úr lesz végig...
Tartalmilag sem érheti szó a ház elejét: az alapjáték egy kellemes sztorit mesél el, a Heroes of the Inner Sphere DLC pedig ad egy remek nyílt világot, ahol saját kis csapatunkat tutujgatva válogathatunk a küldetések között. Emellett persze adott a lehetőség azonnal a küzdelembe vetni magunkat, és persze megvan a multiplayer opció is – ez utóbbit viszont eléggé körülményesre sikerült megoldani. Lehet, hogy én vagyok vaksi, de játékkereső nincs, invite code van, amit meg kell osztani másokkal, és így lehet összehozni a meccset – cserébe adott a keresztplatformos játék lehetősége is. Ja igen, csak co-op partira van lehetőségünk.
Szóval mit is adtak nekünk a kanadaiak? Egy patinás sorozatot sikerült újra a radarra tenniük, és a játék hozza mindazt, amit egy Mechwarrior-rajongó elvárhat egy Mechwarrior játéktól – annál viszont nem többet. Nem is baj ez, a társasjáték szabályait a kereteken belül remekül visszaadja, és jó móka ez a többszáz tonnás össztömegű csihipuhi, a DLC pedig remekül bővíti a lehetőségeket. Ha sikerül megoldani az egyszerűbb multi játék lehetőségét, esetleg lesz PvP is a jelenlegi PvE mellett, akkor egy szavunk nem lehet!
