Az Omega Force játékai igazi bűnös élvezetek számomra. Ugyan a receptjük nem ment át igazán jelentős változásokon az eredeti Dynasty Warriors 2 óta (és ha igen, akkor is inkább csak a technológia fejlődéséhez, illetve a közönség igényeihez igazították – ahogy a nyílt világú Dynasty Warriors 9 kiváltotta felháborodás is mutatta, nem minden esetben sikeresen), népszerűségük szinte töretlen, sőt, azóta számos más nagy franchise-zal is együttműködtek a The Legend of Zeldától (Hyrule Warriors) a Personáig (Persona 5 Strikers). Épp ezért is furcsa kicsit, hogy miért pont a házon belüli spinoff, a Három Királyság Románca helyett a japán Szengoku-érára fókuszáló Samurai Warriors nem lett olyan kimagasló siker. A spinoffról személy szerint csak a Warriors Orochinak köszönhetően tudtam, amely egy alternatív dimenzió révén összefűzte a Dynasty és Samurai szériák szereplőgárdáját, azonban bármennyire is gondolkodom, talán a PS2-es legelsőt leszámítva nem is játszottam más részekkel.
Hozzáteszem, ez nem is volt egyszerű feladat, mivel a harmadik rész valamilyen megmagyarázhatatlan vezetői döntésnek hála Nyugaton csak Nintendo Wiire, a negyedik rész pedig PlayStation 3-ra, Vitára és PS4-re jelent meg, eléggé felaprózva így a rajongói tábort, miközben a sorozat nagy riválisa, a hasonló játékmenettel és szamurájos témával operáló Sengoku Basara ha nem is Nyugaton, de elég látványos sikereket aratott. Talán ennek köszönhető, hogy a Samurai Warriors ötödik része egy multiplatform reboot lett (bár kérdés, mennyire tekinthető rebootnak, amikor a Dynasty széria egyes felvonásai és a korábbi Samnurai részek is kisebb-nagyobb bővítésekkel, más szemszögekből ugyanazt a történetet dolgozzák fel), amelyben elsősorban Oda Nobunaga, majd más kortársai (természetesen eltúlzott, harsány, animés ábrázolást kapott) szemszögéből ismerhetjük meg a Sengoku-éra nagyobb összecsapásait és főbb, Japán egyesítésére törekvő játékosait.
Játékmenet szempontjából mindez a Warriors-szériától megszokott játékélményt nyújtja, rengeteg ellenséges bakával, akik ész nélkül rohamoznak felénk, megtámogatva néha egy-egy combosabb tiszttel vagy velünk egyenértékű ellenséges hőssel, nekünk pedig szét kell csapnunk közöttük, gyakorlatilag két-három támadásunkkal legyilkolva annyit, mint egy-egy komplett Call of Duty bevetés során. Kellő hatékonysággal kombózva pedig még a combosabb ellenfeleket is egy folyamatos stunlockba zárhatjuk, amíg teljesen le nem faragjuk az életerejüket. Karakterünk folyamatosan fejlődik, szinteket lép és zsákmányra tesz szert, amelyek révén a csaták között mind fegyverzetét, mind felszereléseit és alapképességeit felturbózhatjuk (bár egy ponton túl, amikor már elég sok választható hősünk, van, az egyenkénti mikromenedzselés közös erőforrásokból tud kissé sok lenni), az összecsapások alatt pedig, ha elérte az 1000 leölt ellenfelet, egy megállíthatatlan, színes lángoktól izzó terminátorra változik, aki szó szerint végigsüvít a csatatéren, komplett hadseregeket megsemmisítve teljesen egyedül.
A Warriors széria lényege valahol mindig is ez volt, a játékmenete monoton, történetének prezentációja nem túl hangsúlyos, ellenben ha félig kikapcsolt aggyal kaszabolni támad kedvünk, tökéletes választás, ez pedig ezúttal sincs másképp. Akinek ez a franchise többi darabjában tetszett, az hozzám hasonlóan ezúttal is remekül szórakozhat, aki eddig sem értette, hogy ebben egyáltalán mi lehet szórakoztató, az változatlanul nem sok értékelhetőt találhat majd a sorszámozott rebootban. Térjünk így át inkább arra, hogy mi az, ami a Samurai Warriors 5-ben kicsit másabb a többi Warriors játékhoz képest!
A végigjátszás során fokozatosan nyithatunk meg új opciókat és játékmódokat, kezdve a már megszokott Free Play-jel, amelyben bármelyik addig már megnyitott karakterrel újrajátszhatjuk a korábbi csatákat. Később lehetőségünk nyílik egyes ütközeteket multiplayerben, egy társ bevonásával megvívni, akinek szerepét, ha nincs egy másik kontroller vagy online barát a közelben, az MI is betöltheti, vagy mi magunk is váltogathatunk a két harcos között, az épp nem manuálisan irányítottnak mindig egyszerű parancsokat kiosztva (amit azonban nem mindig teljesít hiánytalanul, érdemesebb így inkább váltogatni). Az első fejezet végén bővíti ki ezek sorát a Castle Mode, egy főmenüből elérhető extra játékmód, amelyben bázisvédelem jellegű feladatokat kell teljesítenünk a megnyitott karakterekkel, a sikeres csatákért pedig olyan nyersanyagokat kaphatunk, amelyekkel a fő történetszál végigjátszása, a Musuo Mode során is fejleszthetjük kastélyunkat, ezzel bővítve és növelve karakterfejlesztési lehetőségeink számát és maximális szintjét, így időről időre érdemes átváltani rá a végigjátszás mellett is.
Az egyetlen olyan elem, amely vegyes érzéseket váltott ki belőlem, az animés prezentáció, ami immár teljesen elmozdult a cel-shaded irányba, ráadásul más Warriors játékokhoz képest szokatlanul sok átvezetőjelenetet is kapott. Mentségére szóljon, sikeresen eléri azt, hogy a karakterek és motivációik legalább valamennyivel emlékezetesebbek legyenek más Dynasty és Samurai játékokhoz képest, hőseinkből pedig több is megmaradjon a „lassú pörölyös arc”, „gyors kétkardos kölyök” és „villámgyors íjászlány” összegzéseken túl, mégis úgy éreztem, mintha ezt az elemet sikerült volna kissé túltolni, és tűkön ülve vártam nem egy esetben, vajon mikor kezdhetek bele a kaszabolásba. Ellenben a konkrét csaták során pont ellentétes a hatás, és a karakterek párbeszédei, a nagy fordulatok olyan követhetetlen mellékzajként jelennek meg, hogy nem egy alkalommal fogalmam sem volt, mégis hogy bukkant fel egy adott karakter, vagy miért kerültek újabb csapatok a térképre.
Ennek ellenére a Samurai Warriors 5 maximálisan teljesítette az elvárásaimat, és ugyanolyan mértékben tudom ajánlani a stílus és a széria rajongóinak, mint az eddigi részek többségét. Nem lesz belőle nagy klasszikus, nem lesz az év játéka (a 70 eurós árcímke pedig túlzás kissé), de unalmas délutánokra még mindig ugyanolyan tökéletes kikapcsolódásnak éreztem, mint a PlayStation 2-es eredeti részeket.
