A videojáték egy interdiszciplináris ágazat, ahol különböző, esetenként eltérő mesterségek és megközelítések találkoznak: a programozás informatikai ismereteket igényel, a grafikáért animátorok és művészek a felelősök, míg a pályatervezést és a játékmechanikát olyan emberek dolgozzák ki, akik tudják, mi az élvezetes a játszásban. A cél, hogy minden aspektusa kimagasló legyen egy alkotásnak, de ez ritkán fordul elő. A Greaks: Memories of Azurnak például a képi világa az, amiért érdemes azt mondani, hogy megérte, hogy elkészüljön, míg minden egyéb tényezője inkább csak átlagos.
Hősünk a címadó Greak, aki a szintén címadó Azur világában él. Népe, a courine faj a természettel harmóniában létezik, azonban a barbári és vad urlag csoport hódítani és pusztítani akar. Miközben az urlag megsemmisíti a courine-ok számára becses, életadó ereklyéket, folyamatosan terjed a fertőzés és a betegség, valamint veszik át az ezekből formálódó szörnyek az uralmat a vidéken. A courine-oknak nem marad választása, mint elhagyni földjüket, ehhez pedig egy léghajót akarnak építeni, amellyel elhagyhatják Azurt. Greak egy túlélőcsoporthoz csapódva segít elkészíteni a járművet, miközben két testvére után kutat.
A játék egy oldalnézetes akció-kaland móka, enyhe logikai feladványokkal. Greak duplaugrással tud navigálni a terepen, míg kardjával és számszeríjával tudja legyőzni az ellenségeket. A természetből mindenféle növényt gyűjthet össze, amivel adott pontokon elhelyezett üstöknél ételeket és italokat főzhet, amelyekkel gyógyíthatja is magát (ez az elem jópofa, bár az életerő visszatöltésén kívül másra nem jó, nincsenek például erő- vagy védelemnövelő, különlegesebb bájitalok). A játékmenet a testvérek toborzásával bonyolódik, így idővel kettő, majd három karaktert kell egyszerre irányítanunk – és ezzel kezdődnek a bonyodalmak is.
Adara varázserővel bír, távolról tudja ostromolni a gonoszokat, duplaugrás helyett pedig lebegni tud egy rövid ideig, továbbá jóval tovább bírja a víz alatt, mint testvérei. A duó fivére, Raydel már trióvá duzzasztja a bagázst, és erősebb kardjával, a támadásokat és a környezeti veszélyeket kivédő pajzsával, valamint a falra és kapaszkodókra kilőhető kampós kötelével teszi komplexebbé a közlekedést és problémamegoldást.
Bármikor lehet váltani a hősök között, illetve az egyik ravasz megnyomásával egyszerre lehet irányítani őket, egy másikkal pedig hozzá lehet hívni aktuálisan kiválasztott figuránkhoz a többieket. Mivel Greak kétszer ugrik, Adara pedig repül, ezért a legtöbbször mozdulatsoraik nincsenek szinkronban, és sokszor maradhat le az egyik harcos, hogy aztán manuálisan kelljen elvinni a célhoz. A csatánál magától küzd a másik, de kikerülni a támadásokat nem tudja, így a harcok hevében elég macerás arra is ügyelni, hogy az épp nem kiválasztott figura ne haljon meg – ha pedig meghal, akkor vége a kalandnak, és folytathatjuk az utolsó mentéstől.
Amikor már ketten, illetve hárman vannak hőseink, gyakran kell olyan feladványokat megoldanunk, ahova többen kellenek: például az egyik meg tud közelíteni egy ajtót, majd ki tudja nyitni a másiknak, aki pedig egy későbbi ponton segíthet az előrehaladásban. Az elképzelés maga remek, és kicsit a The Lost Vikings játékokat idézi, de a kivitelezésen bőven lehetett volna még csiszolni. Sokszor elég frusztráló váltogatni a hősök között, valamint Greak és Raydel picit lefedik egymást, így lehet, hogy célszerűbb lett volna egybegyúrni őket valahogy. A főgonoszok legyőzése pedig elképesztően bosszantó egynél több karakterrel, így volt olyan eset, hogy a többieket hátrahagytam, mert jobban tudtam úgy küzdeni, hogy nem zavarnak. Az alkotás fináléja talán az egyetlen igazán összetett és jól kivesézett szegmens, ahol mindhárom karakter sajátosságait bevetve kell egy meglepően komplex szakaszon átjutni: a többi rész nem igazán jelent kihívást, és nem is stimulálóak túlzottan.
A harcrendszer egyébként nagyon egyszerű, és túl sok fejlődési lehetőség sincs. Van pár mellékküldetés, amelyek új mozdulatokat eredményeznek, egy-egy extra kihívás minden figurához saját életerejének növeléséhez, és lehet pénzt gyűjteni és kereskedni, amivel több tárhelyet oldhatunk fel (utóbbi nagyon hasznos, ugyanis bizonyos kötelező küldetéstárgyak helyet foglalnak, így alig tudjuk hova beszuszakolni a gyógyító eledeleket). Maga az egész alkotás olyan egyébként, mintha egyfajta ízelítője lenne egy nagyobb, tágabb és jobban kidolgozott játéknak, ami végül nem készült el.
A középszerűség és a negatívumok közepette azonban csodálatos látványt nyújt az alkotás. A gyönyörű, kézzel rajzolt képi világ irányítható rajzfilmként elevenedik meg előttünk, a színvilág pedig remekül közvetíti az egyre zordabb helyzetet, ahogy a napsütötte erdőkben baktatva fokozatosan vált át egy esős éjjellé a napszak. Bűzös mocsarakon, ősi erődökön, kőből faragott masszív templomokon, mély barlangokban és veszélyes hegyvidékeken haladunk végig kiválóan animált figuráinkkal. A kényelmesen is 5-6 órás élmény nem hagy túl sok lehetőséget se mechanikái, se tervezése kibontakozására, de cserébe kiváló terep a képi világgal való dicsekvésre még úgy is, hogy az ellenségek elég fantáziátlanok és önismétlők.
A Greak: Memories of Azur egy csodálatosan szépen rajzolt és animált, bár minden más szempontból középszerű program, amely tartalmaz ugyan jó ötleteket, de a tervezés egyéb hibái és problémái miatt nem tud igazán kibontakozni. Valószínűleg jót tett volna neki, ha tovább csiszolják és finomhangolják az alkotók (esetleg bővítik), de remélhetőleg tanulnak a jelenlegi hibákból, és a jövőben művészi készségeikkel egy magaslaton lévő, méltó kivitelezést társítanak.
