26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Tales of Arise teszt – Erre a felkelésre vajon megérte várni?

Miután majdnem egy teljes generációt kihagyott, végre visszatért a klasszikus JRPG-széria.

Írta: Zoo_Lee

Annak ellenére, hogy a Tales sorozat kapcsán szerzett tapasztalataim kimondottan pozitívak voltak, és az új felvonás, az Arise is már az első előzeteseivel felkeltette a figyelmemet, a tesztpéldány töltődése közben tanácstalanul próbáltam utánaolvasni, vajon én tévedtem-e, vagy valóban közel öt éve nem érkezett új felvonása? Mint kiderült, nem bennem volt a hiba: 2016-ban jelent meg a Tales of Berseria, még az is cross-generációs címként, PS3-ra is. Gyakorlatilag a PS4 generációja volt az első, amely egészen az Arise-ig úgy festett, Tales nélkül fog maradni, ami tekintve, hogy Japánban mekkora rajongói kultusza van, és milyen magas színvonalat képvisel a JRPG műfaján belül, egészen hihetetlennek tűnt. A Tales tulajdonképpen a műfaj leghozzáférhetőbb darabjai közé tartozik, már amennyiben valaki szereti az animés-mangás stílust: kimondottan erős karakterdinamikákkal, a körökre osztott helyett már az első részektől kezdve egy brawlerre vagy hack-and-slash játékra emlékeztető, kombóorientált valós idejű harcrendszerrel emelkedik ki a felhozatalból.

Tales of Arise teszt – Erre a felkelésre vajon megérte várni?

Így a Tales of Arise-nak elég sok elvárással kellett szembenéznie, és bizonyítania, hogy igen, a sorozatnak még egy ilyen kihagyás és ennyi, az utóbbi évek során szintén nagyobb reformokon átesett konkurens mellett is van létjogosultsága. A történet Rena és Dahna ikervilágain játszódik: míg Dahna egy népes, nyersanyagokban gazdag feudális világ, Rena technológiai fejlettségének, astral artesnek nevezett mágikus tudományának, és zeugel névre keresztelt mutáns szörnyeinek köszönhetően évszázadokkal a történet kezdete előtt leigázta Dahnát, hogy az ottani lakosságot aztán rabszolgákként, eleven nyersanyagtermelő robotokként használja mind a természetes erőforrások, mind az élőlényekben áramló spirituális energia begyűjtéséhez. Utóbbi Rena nemesei között különösen nagy szerepet tölt be. A Dahna felett uralkodó öt nagyúr közül ugyanis az lesz Rena aktuális uralkodója, aki a királyválasztás ideje alatt a legtöbb ilyen energiát képes kisajtolni az általa uralt régióból.

Hősünk, Alphen, neve, emlékei és múltja nélkül egy fejére erősített vasmaszkban dolgozik az egyik legkegyetlenebb renai nemes, Balseph vulkanikus régiójában, amikor a sors fintorának köszönhetően összefut egy renai szökevénnyel, Shionne-nal. A lány eltökélt célja, hogy végez mind az öt nagyúrral, ennek érdekében pedig ellopta Balseph mestergömbjét, amely tartalmazza a régióban addig begyűjtött összes spirituális energiát. Alphen egyik pillanatról a másikra Shionne oldalán a dahnai lázadás soraiban találja magát, akiknek eltökélt szándéka, hogy csekély létszámuk és elenyésző esélyeik ellenére felveszik a harcot a zsarnokokkal, és visszaszerzik Dahna függetlenségét.

Tales of Arise teszt – Erre a felkelésre vajon megérte várni?

A cselekmény során összesen további négy csapattársra tehetünk szert, valamint számos más karakter csatlakozik hozzánk ideiglenesen. A történet egy anime évadához hasonlóan durván négyórás játékidőt felölelő fejezetekre van felosztva, amelyek során hőseink sorra bejárják Dahna különböző tájait, hogy felszabadítsák az elnyomott rabszolgákat, megtörjék Rena uralmát, és legyőzzék az elnyomókat. A csaták között szabadon kalandozhatjuk be az Unreal Engine és a cel-shaded grafika kombinációjának hála helyenként egészen lélegzetelállítóan döbbenetes pályarészeket, ahol különböző nyersanyagokat gyűjthetünk be, és a pálya egyes részein jól láthatóan kóválygó, várakozó (ennek hála akár el is kerülhető) ellenfelekkel csaphatunk össze.

A játék ekkor vált át a már korábbi részekből ismerős, ám még azoknál is komplexebb, látványosabb és gyorsabb harcrendszerre. Ugyan vannak bizonyos limitációink az egyes kombók végrehajtási gyakorisága terénn, az egymás után bedobható speciális mozdulatok is függenek karakterünk folyamatosan regenerálódó akciópontjaitól, ám ha kellő ügyességgel váltogatjuk és kombináljuk mozdulatainkat, akár az egész harcot egyetlen, megszakítás és sérülések nélküli kombólánccá redukálhatjuk (a speciális mozdulatok gyakori használatával pedig újabb, még erősebb változatokat nyithatunk meg). A csatákat bármikor áttehetjük auto üzemmódra is, a karakterek között pedig szabadon váltogathatunk. Mindegyikük irányítása, stílusa gyökeresen eltérő, az épp nem irányított társakat pedig a mesterséges intelligencia vezérli, az általunk meghatározott taktikák és stratégiák alapján.

Tales of Arise teszt – Erre a felkelésre vajon megérte várni?

A fejlődés sem a megszokott módon történik. Bár vannak hagyományos szintlépések, sokkal fontosabb az SP nevű tapasztalati pont, és a küldetések, mellékküldetések végrehajtásáért a karakterekre kerülő jelvények. A jelvényeket a skillfán tekinthetjük meg alaposabban, és mindegyik legalább öt megnyitható képességet tartalmaz, amelyek új harci mozdulatoktól az alaptulajdonságok jelentős megnöveléséig terjedhetnek, és amelyeket az SP költésével tudunk feloldani. Ennek beszerzésére természetesen bőven lesz lehetőség: a Tales of Arise végigjátszása nem egy rövid vállalkozás, különösen, ha alaposak vagyunk, a játék ugyanis már rögtön az elején bemutat olyan combosabb, akár nálunk 30 szinttel magasabb ellenfeleket, akiknek leölésére akár már az endgame-hez közel tudunk csak sort keríteni.

A farmolást, a harcokat és a gyűjtögetést hivatott motiválni a komplex crafting rendszer is: általánosságban véve felszereléseink jelentős részét inkább táborhelyeinken és a településeken fogjuk előállítani, mintsem árusoktól megvásárolni. A táborozások során emellett lehetőségünk van begyűjtött receptek és hozzávalók alapján főzni is. A pihenés így nemcsak életerőnk és erőforrásaink feltöltésével jár (sajnos a pályarészen az összes addig leölt zeugel és harcos újjáéledése mellett), de az ételtől függően különböző bónuszokat is kaphatunk. A felfedezés megkönnyítése érdekében pedig már viszonylag a játék elején megnyílik a fast travel rendszere, amelynek hála nagyobb pályaszakaszokat ugorhatunk át pillanatok alatt.

Tales of Arise teszt – Erre a felkelésre vajon megérte várni?

Mindemellett pedig külön dicséretet érdemel a Talestől már megszokott színvonalas karaterábrázolás (különösen Shionne és Alphen dinamikája kiválóan működik) és -fejlődés is. A történet lendületét, tempóját is mesterien eltalálták, egyes küldetések, szegmensek olyan intenzitással pörögnek, hogy szinte képtelen voltam letenni a játékot, amíg a végére nem értem az adott résznek. Sajnos azonban ehhez kapcsolódik a játék egyik főbb hibája is: a laposabb szakaszok. A Tales of Arise ugyanis ha leül a nagyobb, epikusabb pillanatok között, akkor valóban a szó legszorosabb értelmében leül, és hirtelen korlátozott fast travellel, ide-oda mászkálással, már inkább repetitív, mintsem kihívást jelentő harcokkal (holott a harcok kihívása az egyes fejezetek, zónák elején kimondottan jól lett belőve ahhoz, hogy se túl frusztrálóak, se túlságosan egyszerűek ne legyenek), elnyújtott párbeszédekkel lassítja be annyira az eseményeket, amelyek már nem pusztán felüdülést jelentenek a nagyobb fordulatok és összecsapások után, hanem konkrétan unalmasak.

A csaták tekintetében pedig kissé zavart, hogy zónáról zónára felbukkantak olyan ellenfelek, amelyek kis túlzással mintha csak egymás kissé átrajzolt, átszínezett változatai lettek volna – ha egyet kiismertek eléggé, tudjátok, hogyan kell elkerülni a támadásait, milyen taktikákat érdemes használni ellenük, a későbbi variánsok sem okoznak majd problémát. Ezeken kívül még az angol szinkron zavart valamennyire – ugyan bármikor átállítható az eredeti japán hangokra a játék, próbaképp angolul futottam neki, és bár a szinkronszínészek egészen jó munkát végeztek, a hang és a karakterek szájmozgása között látványosan nem sikerült az összhang.

Azonban ezeket leszámítva nem igazán találtam más negatívumot a Tales of Arise-ban. Úgy vélem, összességében megérte a várakozást: nem vándorol messzire a sorozat alapjaitól, mégis újít, bővít, finomít a recepten annyit, hogy még hozzáférhetőbb, még látványosabb és intenzívebb élmény legyen. JRPG-rajongók számára az idei év egyik fénypontja.

A tesztpéldányt a játék hazai forgalmazója, a Cenega Hungary biztosította.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Pozitívumok
  • Kiváló, kombókon és taktikákon alapuló harcrendszer
  • Epikus történet, remek karakterek és karakterdinamikák
  • Irgalmatlan mennyiségű tartalom
  • A cel-shaded grafika és az Unreal Engine effektjei helyenként lélegzetelállítóan döbbenetes prezentációt eredményeztek
Negatívumok
  • Repetitív ellenféldesign
  • Laposabb, unalmasabb szegmensek a történetben
  • Az angol szinkron esetén látványos csúszások a hang és a karakterek szájmozgása között

További képek

  • Tales of Arise
  • Tales of Arise
  • Tales of Arise
  • Tales of Arise
  • Tales of Arise
  • Tales of Arise
  • Tales of Arise
  • Tales of Arise
  • Tales of Arise
  • Tales of Arise
  • Tales of Arise
  • Tales of Arise
  • Tales of Arise

Tales of Arise

Platform:

Kiadó: Bandai Namco Entertainment

Forgalmazó: Cenega Hungary

Megjelenés: 2021. szeptember 10.

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!