Túlzás nélkül állítható, hogy 1993-ban új időszámítás jött el a videojátékok történelmében. Ekkor jelent meg ugyanis a DOOM, az id Software ma már legendásnak tekinthető lövöldéje, amely szélesebb körben ismertté tette a korábbi játékukkal, a Wolfenstein 3D-vel megteremtett FPS műfajt. Egy évvel később a DOOM 2 megjelenését aztán még nagyobb médiafigyelem kísérte, amelyet követően a csapat két ikonikus alakja, John Carmack és John Romero pedig nekiállt dolgozni a Quake-en, amely végül 1996 nyarán jelent meg, és egy újabb forradalmat hozott el. Mind grafikailag, mind játékmenet szempontjából, sőt, az online rész bevezetésével is új klasszikus született a képében, amit utána több folytatás és számtalan klón követett. A Quake által lefektetett többjátékos mód alapjait mind a mai napig használják az online lövöldékben, maga az alapjáték pedig annyira sikeres volt, hogy rajongói modoknak és textúrapakkoknak hála későbbi Windows operációs rendszereken is futtathatóvá tették, akár HD-s felbontásban is. Az idei QuakeConon aztán kiderült, hogy elkészült a felújított változat, amely ha nem is reboot, mint a DOOM vagy a Prey esetében volt, de mindenképp megéri visszatérnie hozzá az ősrajongóknak és az új belépőknek is.
Ennek oka magában a felújításban keresendő, amely egyáltalán nem a jól megszokott „ráhúzunk egy Full HD-s felbontást, aztán mehet a piacra” elvet követve készült. Bár a klasszikus, autentikus látványvilágát megőrizte, a játék kapott 4K-s felbontást is, élsimítást, dinamikus fényeket, feljavított modelleket és textúrákat, valamint szélesvásznú megjelenítést. Belepakolták az összes korábban megjelent kiegészítőt, de érkezett egy új is, Dimension of the Machine névvel. Mindezek után kíváncsian álltam neki, hogy vajon nyújthatja-e még azt az élményt a Quake, amit 25 évvel korábban, amikor 9 évesen, a szomszéd srác otthoni PC-jén gyilkoltuk szét a monsztákat.
És igen, abszolút visszajött az old school darálás élménye, amit tökéletesen ültettek át konzolokra is. Noha a DualShock 4 mozgásérzékelős funkcióját a másodperc törtrésze alatt kapcsoltam ki, az irányítás továbbra is rendkívül sima, és azonnal kézre áll. Az online meccsek pörgősek, a fegyverválasztás menüjét abszolút méltó módon sikerült a játékba integrálni, amin viszont meglepődtem, az egy teljesen új pályarész volt. Utána is olvastam, és kiderült, hogy 1996-ban, a játék megjelenésekor még elég durván korlátozni kellett a pályák méreteit, hogy elférhessenek egy floppylemezen. Emiatt Romerónak el kellett távolítania egy komplett pályaszakaszt, azonban ez most visszakerült. Ez az E2M6, más néven a „Dismal Oubliette”, ahol korábban egy kastélyban kezdtünk, most viszont alatta, egy barlangban. Elmondhatjuk tehát, hogy a felújított Quake sikeresen behozott egy 25 éve kivágott tartalmat is a többi pálya közé, ami mindenképp örvendetes.
Beszéljünk még egy kicsit az extra tartalmakról, mert ezektől lett igazán fullos a kiadás. A játékhoz korábban megjelent három kiegészítő (The Scourge of Armagon, Dissolution of Eternity és Dimension of the Past) mellett a MachineGames egy teljesen új, hivatalos tartalmat is bedobott a közösbe, Dimension of the Machine néven – és ez még csak a kezdet. Az Add-Ons menüpont alatt – és egy Bethesda-fiók birtokában – elérhetünk egyéb modokat is, hivatalosakat és rajongóiakat egyaránt. Ezek között van a Quake 64 is, amely az eredeti Quake 1998-as, Nintendo 64-re megjelent változata, sokkal szebb textúrákkal, némileg átdolgozott pályákkal, látványosabb fényeffektekkel, valamint eltérő, Aubrey Hodges által szerzett zenékkel. A fejlesztők szerint pedig mindez még tovább fog bővülni egyéb modokkal, úgyhogy a tartalmas szórakozás garantált.
Két és fél évtized telt el, de a Quake még mindig zseniális. Bár játékmenete egyszerű, mint a faék, a retro hangulat simán elviszi a hátán, arról nem is beszélve, hogy mindezt most rendesen, a mai kor igényeihez igazítva kapjuk meg, rengeteg extra tartalommal megtömve, plusz az eredeti OST-vel a Nine Inch Nailstől. Negatívumot egyszerűen nem is tudok említeni, mert nincs. Nyilván a modern FPS-ekhez szokott játékosoknak „fapados” lehet már ez az élmény, de egy hatalmas klasszikusról beszélhetünk, amely méltó formában lett 2021-hez igazítva. Mindenkinek kötelező, aki ott volt a ’90-es évek közepén akár felnőttként, akár gyerekként, és átélte azt a forradalmat, amit a DOOM 1-2, a Wolfenstein 3D és a Quake hozott el. Ugyanakkor a most érdeklődőknek is csak ajánlani tudom a játékot, hiszen végre ők is kipróbálhatják, hogy milyen egy igazi, nagybetűs Klasszikus.
