Sam Porter Bridges. Van, akit kiráz a hideg ettől a névtől, és van, aki viszont negyvenkét fogas vigyorral gondol vissza Amerika egyesítésére tett kísérletére. Egy biztos: Hideo Kojima egy igencsak megosztó játékot tett le az asztalra, ami a szerkesztőségünkön belül is vitákat generált. És most PlayStation 5-re megérkezett a rendezői változat, amely még teljesebb élményt próbál nyújtani.

Kezdjük a technikai résszel! A legelső dolog, ami meglepett, az a töltési sebesség: ami gyakorlatilag nincs. PC-n, NVMe SSD-vel sem tud ilyet a játék, így az első áll-leejtés megvolt... Aztán jött a következő: billentyűzet- és egértámogatás. Nem akarok kötözködni (csak öszvéreket össze ;-) ), de ide szerintem nem igazán hiányzott ez, de értékelem a gesztust, és követendő példaként mutatnám másoknak: nem úgy néz ki, mintha nagy fáradság lenne, és biztos vannak páran, akik igencsak örülnének az ilyennek.
Lettek grafikai opcióink is – igen, több, is: kettő... Egyrészt választhatunk teljesítményt vagy minőséget előnyben részesítő üzemmódok közül, illetve kérhetünk mozisnak ható (21:9) oldalarányú képet is. A Digital Foundry mérései alapján túl sok különbség nincs a kettő között: az utóbbi picit rosszabb képminőség mellett stabilan tartja a 60 képkocka/másodperc sebességet; míg az előbbi valós 4K felbontáson le-leesik 50 köré. A „szélesvásznú” megjelenítés képes ezt visszaszögelni 60-ra, és még a látószög is szélesebb lesz – csak alul-felül kell elviselni a fekete csíkokat. Bravó, az optimalizáció kiválóan sikerült! Szinte már szóra sem érdemes, hogy a DualSense képességeit is teljes mértékben kihasználja a cucc – az adaptív ravaszok Sam egyensúlyozását intuitívabbá teszik.

A játékmenet is kapott némi finomhangolást, bár ez elsősorban az eszköztárunkat érinti. Szerezhetünk egy fél exoskeletont, ami a lábainkra csattintva teszi könnyebbé a haladást, illetve egy robot haverra, akit megpakolhatunk rendesen – de akár magunkat is vitethetjük vele. Építhetünk „csomagágyút” is, amivel a rázósabb részeken tudjuk átreptetni a rakományt (mondjuk egy partravetettekkel fertőzött területet). Elég korán hozzájutunk egy sokkolópisztolyhoz is, kicsit bővítve a taktikai lehetőségeinket az öszvérekkel – egyben a Lőtér is megnyílik, ahol a meditatív sétálgatást és a PV-k előli bujkálást felváltja az akció, és tucatszám intézhetünk el öszvéreket. Emellett elérhetővé vált egy versenypálya is, ha valaki a járgányával akar kicsit kikapcsolódni.
Láthatóan Kojima igyekezett megfogadni a kritikákat, és a fenti változtatásokkal sikerült kevésbé egyhangúvá tenni a rengeteg mászkálást (bár szerintem nem volt egyhangú alapból sem). És pont emiatt én nagyon tudom ajánlani, hogy aki anno eldobta, hogy egysíkú, unalmas, tegyen vele még egy próbát ezzel a változattal, ha teheti – elég jó eséllyel meg fog változni a véleménye. Persze botorság lenne azt állítanom, hogy akár ez a verzió is mindenkinek a tetszését el fogja nyerni, de erre így kisebb esély van. Amerika postásai, fogjunk össze!