Sajnos kevés híján már egy évtizede, hogy Kemény Henrik nincs közöttünk. Olyan legendás magyar bábfilmek/bábjátékok fűződnek az ő nevéhez, amelyeken generációk nőttek fel (Vitéz László, Hakapeszi Maki, Süsü, hogy csak a legismertebbeket említsük). Persze rajta kívül is vannak emlékezetes pillanatok gyerekkorunkból szép számmal, ki ne emlékezne a kelekótya Mekk Elekre, a legkisebb ugrifülesre, vagy éppen a gyurmából lett Sebaj Tóbiásra. Azonban akárhogy töröm a fejem, nem ugrik be olyan cím, ahol marionett stílusban, vagyis felülről egy keresztfa és zsinórok segítségével mozgatták a bábukat.
No de mindegy is. Csak azért gondolkodtam el, mert az A Juggler’s Tale egy ilyen történetet mesél el nekünk. Mármint marionett stílusban. A történet főszereplője egy ártatlan kislány, akit Abbynek hívnak. Éppen a felhőtlen gyerekkor előnyeit élvezve jár s kel a városban, amikor belebotlik egy cirkuszi mutatványba. A porondmester olyan bátor jelentkezőt keres, aki egy hatalmas és félelmetes medvét kicselezve el tudja csenni a botra tűzött kalapját. Abby könnyűszerrel teljesíti a kihívást, ám produkciója után nem jutalmat kap, hanem egy zárkát, ugyanis a cirkusz állandó szereplőjévé teszik meg akarata ellenére.
A felvezetéssel tulajdonképpen el is spoilereztem a játék első 10-15 percét, de csak azért voltam ilyen bátor, mert az A Juggler’s Tale demója már jó ideje elérhető volt több platformon is ilyen-olyan események (pl. Steam Játékfesztivál) kapcsán. A folytatást viszont nem szívesen tárgyalnám ki, ugyanis a történet hihetetlenül rövid. Hiába rúg öt fejezetre a felosztás, bizony 2-3 óra alatt sajnos a végére is érhetünk.
Az A Juggler’s Tale tulajdonképpen egy rendkívül egyszerű platformjáték, ahol leginkább lopakodáson, menekülésen lesz a hangsúly (sejthetitek, hogy Abby nem törődik bele a sorsába, pláne, ha segítünk neki), valamint azokon a fejtörőkön, amelyek a továbbjutáshoz szükségesek. A játék nehézsége sehol nem lesz túl durva, rövidszerrel rá lehet jönni a legkomolyabb kihívásokra is, valamint az akciórészek sem támasztanak túl nagy kihívást, így a fiatalabb korosztály is nyugodtan nekiveselkedhet a kalandnak.
Ami viszont a legmegkapóbb a játékban, az a prezentáció. Már vizuálisan is egy hihetetlenül kedves, aranyos mese elevenedik meg előttünk, amely bátor színválasztással és igen kellemes grafikával operál. A kidolgozottság néhol ugyan kissé elnagyolt (például a karaktereknek nincs arca), de ez nem a spórolás jegyében született döntés, hanem stílusjegy. A legnagyobb ötlet, hogy a marionetthez szükséges zsinegek is látszanak a képernyőn, amiről először azt hiszi az ember, hogy csak a hangulatkeltés kellékei. Amikor aztán pár tereptárgyban elakadunk miatta, vagy nem jutunk tovább emiatt, onnantól sejteni lehet, hogy ez bizony a játékmenet része – rengeteg puzzle e körül forog majd. S milyen jó ötlet is ez, egészen üde színt hoz a platformer műfajba.
Akad olyan szituáció is, amikor maga a bábjátékos siet Abby segítségére, és egy biztos hatalmas zuhanástól egy odébb rántással menti meg. Ugyanez az úriember a történet mesélője is, aki néhol vicces, néhol kínos, de mindenképpen színvonalas rímekben szövi a történetet. Hamar kiderül, hogy ő maga is a történet részese, furcsa döntései, ötletei nyomán viszont elgondolkodik az ember, hogy tulajdonképpen ő most a mi oldalunkon áll, vagy épp önös érdektől vezérelve szövi a történet szálait úgy, ahogy.
A játékról csakis pozitív hangnemben tudok nyilatkozni: szuper aranyos és stílusos a grafika, hangulatos a narráció, továbbá fülbemászóak a dallamok (pláne, amikor a főmenüben is felfigyelünk arra, hogy valaki dudorászik is pluszban a háttérben, vagy éppen vérmes haramiák fakadnak dalra két pálya között átvezetésképpen). Nincsen rózsa azonban tövis nélkül – ahogy a mondás is tartja –, akadnak apróbb hibák is. Például pár helyen kínos csend van a pályákon, ez nem tudom, hogy tervezett dolog-e, mindenesetre hiányérzete támad az embernek a „semmi hallatán”. Ennél komolyabb gond, hogy az animációkból rengeteg olyan akad, ami nagyon gyengén van kidolgozva. A stilizált stílus miatt még legyinthetnénk is, hogy belefér, de néhol nagyon kilóg a lóláb, és elég csúnya megoldásokkal találkozhatunk. Ezen túl pedig már inkább játéktechnikai probléma, hogy főszereplőnk hajlamos tereptárgyakba belelógni.
Kurtasága ellenére nagyon ajánlom a műfaj szerelmeseinek az A Juggler’s Tale-t, mert bájos hangulata és kidolgozása elvarázsolja a játékost. Apróbb hibák ugyan szegélyezhetik a kalandot, mint a már említett animációs hiányosságok és a le nem kezelt ütközések, de ezek azért nem annyira gyakoriak, hogy kizökkentsék az embert. A történet fordulatai pedig, ha nem is forradalmiak, de kellemesek, továbbá a marionett stílusból eredő fejtörők és gegek miatt is szívesen emlékszünk majd vissza a játékra. „Szervusztok, pajtikák!”
