Az EA Sports tíz éves licencszerződése végére ér, ezért immár évek óta húzódó tárgyalásokat folytat a FIFA képviselőivel, hogy meghosszabbítsák azt. Ám a hírek szerint ennek komoly anyagi akadályai vannak, mivel a foci világszervezete finoman szólva is pénzéhesen áll a kérdéshez: az eddigi kontraktus több mint dupláját akarják lehúzni a kiadóról. Ők pedig ebbe valószínűleg nem fognak belemenni, ezért bármennyire is durván hangzik, de több mint két évtized után lehet, hogy a FIFA 22 az utolsó játék, amelyet FIFA-címmel kezünk közé kaphatunk. Ez egy picit más ízt ad a játéknak, ami így már nem egy, hanem két szempontból is komoly generációváltáson megy éppen keresztül. Mint ismert, a fejlesztők négy év után elköszönnek (legalábbis részben) az eddig használt Frostbite motortól. Hogy ez jó döntés-e? Több mint valószínű. Mert amíg a Frostbite meg tudja mutatni az igazi erejét az olyan játékokban, mint a Battlefield vagy a Need for Speed, ahol a grafikai részletesség olykor megdöbbentő szintet ér el, addig a sportjátékokban (mert a FIFA mellett a Madden NFL és NHL szériát is ez hajtja már évek óta) nem feltétlenül. De mire képes az előzetesen az egekbe magasztalt Hypermotion technológia, ami leváltani hivatott?

Mielőtt rátérnénk a játékélményre, essék pár szó a tartalomról. E téren jelentős újdonságokra nem kell számítani, ami viszont van, az teljesen jó és elegendő. A legtöbben úgyis a FUT-tal, vagyis a FIFA Ultimate Team móddal fognak játszani, amely nem sokban különbözik a FIFA 21-től. Vagyis most is igazi zsákbamacska, hogy milyen csapatot építhetsz, kivéve persze, ha hajlandó vagy pénzt áldozni. Lootboxok ugyan nincsenek, de ettől még kisebb vagyonba kerülnek az igazi sztárfocisták.
Ismét kapunk karriermódot, menedzserként és játékosként egyaránt, illetve a Volta is visszatér. Utóbbi egy picit át lett dolgozva, így már sokkal élvezetesebb mint tavaly. Ezúttal a képességeink szerint kaphatunk új cseleket azzal, hogy végrehajtunk különböző ügyességi mozdulatokat, vagy épp kihívásokat teljesítünk. Emellett megjelentek a signature képességek is, amelyek az adott játékos egyedi extra trükkjeit jelentik. Ezek viszont nem használhatók a végtelenségig, két „elsütés” között muszáj várni picit.

Ami a csapatokat, bajnokságokat illeti, a szokásos ligák mind jelen vannak, ahogy a kupasorozatok is. Nem hiányoznak a női válogatottak sem. Huszonegy évet kellett várni rá, de végre ismét van magyar klubcsapat a játékban! Míg 1999-ben és 2000-ben az Újpest és az MTK képviselte hazánk magas színvonalú bajnokságát, addig most az FTC kapott helyet. Ez annak fényében, hogy a klub az utóbbi években rendre (magyar mércével mérve) jól teljesít a nemzetközi porondon, nem is annyira meglepő. Szintén örömteli apróság, hogy a válogatottak – beleértve a magyart is – már nem csak hasonló, hanem teljesen eredeti mezükben szerepelnek.
De térjünk is rá a játékmenetre! Fontos kiemelni, hogy a beharangozott Hypermotion technológia egyelőre kizárólag a játék újgenerációs konzolokra készült változatában működik, vagyis csak PlayStation 5-ön és Xbox Series X-en lehet ismerkedni vele. Azt valahol megértem, hogy a PS4 és az X1 kimaradt ebből, mert talán nem elég erősek, hogy kezeljék az új technológiát. De a PC-t már kevésbé, ennek így pusztán marketing- és pénzhajhász szaga van...

De mit is tud ez a sokat emlegetett Hypermotion? A hivatalos zanza szerint a fejlesztők különleges mozgáskövetést segítő öltözetbe bújtattak huszonkét profi focistát, akik aztán játszottak néhány magas intenzitású, vagyis pörgős meccset. A rendszer pedig folyamatosan rögzítette és elemezte minden mozdulatukat, minden apró rezdülésüket a pályán. Ezekből aztán egy gigantikus méretű adatbázis született, amely alapján a játékban már egy mesterséges intelligencia generálja a focisták mozdulatait.
Hogy mindez a valóságban miként jelenik meg? Nos, be kell vallanom, az első néhány meccsemen még igazán fel sem tűnt, hogy lenne bármi különbség a korábbi évekhez képest. Aztán ahogy már nem az irányítás újra megszokására, a nekem való nehézség belövésére koncentráltam, azon kaptam magam, hogy nagyon is érzem a különbséget!

Az egész játékmenet sokkal lassabb lett, ami elsőre talán negatívumnak hangozhat. Tény, hogy sokan a régi árkádos vonalat jobban szerették, mert abban valóban gyorsabban pörögtek az események. De a FIFA 22-ről immár elmondható, hogy sokkal közelebb áll egy valós futballszimulációhoz mint a franchise (vagy akár a konkurens PES) bármely korábbi része. A lassabb játékmenet ugyanis sokkal-sokkal valóságosabb futballt eredményez. A labda mozgása sokkal jobban követhető, és reagálni is könnyebb rá. Persze a játékosok mozgása is egészen más lett. Itt már ne is keressük a sprint közben hirtelen irányváltásokat, mert csúnya pofára esés lesz a vége. Nem szó szerint, hanem átvitt értelemben. Talán elsőre picit olyan lehet, mintha a focisták jégen csúsznának, de pont nem így van. Ha egy picit jobban figyelünk, rájöhetünk, hogy most mozognak hitelesen.
Az irányítás is valahogy sokkal letisztultabbnak érződik. Könnyebb az egyszerűbb vagy közepesen bonyolult cseleket kivitelezni, de persze Ronaldinho-féle zsonglőrködéshez most is profinak kell lenni. És az sem mindegy, hogy melyik focistával kísérletezünk. Sőt, van még valami, ami nekem nagy újdonság volt. A csapat morálja már nem csak egy fiktív mérce, aminek semmi jelentősége nincs. Ha a meccsen többgólos hátrányba kerülünk, bizony szemmel láthatóan megváltozik a csapat játéka. A focisták hitehagyottabbá válnak, ami pontatlanságban és lassulásban mutatkozik meg. A focista, aki két góllal korábban még hajszálpontosan oda passzolta a labdát, ahova szántuk, immár könnyelműen az ellenfél felé pöccinti azt, pedig mi kb. ugyanazt csináltuk vele, mint korábban. A szabad labdákra is lassabban reagálnak, kevesebb párharcot nyernek meg a levegőben és hasonlók.

Sajnos most is megvannak a FIFA játékokra régóta jellemző hiányosságok és buta hibák. Nem kell sok meccset lejátszani ahhoz, hogy az ember kipuhatolja, honnan lesz 100%-os egy ziccer. Ha például egy picit ügyesebb játékossal betörünk a tizenhatoson belülre, majd az ötös csücskétől eresztünk el egy lövést a hosszú sarok irányába, az szinte garantáltan gól. Volt, hogy Fatival egy meccsen öt ilyet gurítottam a Real Madridnak World Class szinten... És sajnos ugyanez érvényes az online mérkőzésekre is, ahol sok olyan játékossal találkozhatunk, aki könyörtelenül ki is használja ezeket a réseket. A kapusok viselkedése is picit felemás érzetet kelt. Bizonyos esetekben az ellenfél szemét is kivédik, míg máskor a legbutább gólokat nyelik be sorban.
A nehézségi szintek között egyébként túl nagy a különbség. A közepes fokozaton például az MI még csak meg sem próbál letámadni, kocogva is ki lehet kerülgetni az ellenfél védelmét és egy féllábú-félszemű focistával is kipókhálózzuk a jobb felsőt akár 28 méterről is. Ha viszont egy szinttel feljebb lépünk, hirtelen fordul a kocka. Mintha a mi játékosaink csak bóják lennének a gyepen, a kapusunk meg épp a pillangókat számolgatná a tizenhatoson belül, úgy rugdossa a gép a gólokat. Persze minden szint kellő gyakorlással abszolválható, de érzékelhető és értékelhető kihívást csakis a legmagasabb nehézségi fokozatok nyújthatnak.

Ami a grafikai körítést illeti, panaszra aligha lehet bárkinek is oka. Leszámítva néhány olykor előforduló anomáliát, a látvány egyszerűen pazar. Ebbe beletartozik megannyi változatos és valóságos közeli bejátszás (bedobásnál, kirúgásnál, rögzített helyzeteknél stb.), a mérkőzések felvezetése, de akár egy utolsó percekben lőtt egyenlítő vagy győztes találat is. Ezek döbbenetesen nagyot tudnak dobni az élményen. És akkor vannak még a ténylegesen grafikai jellegű apró finomságok. A focisták hajának mozgása, a lábizomzatuk megjelenése, a labda deformációja az elrúgás pillanatában, a labda nélküli játékosok nonverbális jelzései egymásnak (jelzik, ha kérik a labdát, mutogatnak egymásnak, és persze van orrfújás és köpködés is...). Ezek mind apró, gyakran nehezen észrevehető részletek, de ott vannak, és nagyon sokat tesznek hozzá az összképhez.
Érzésem szerint az EA Sports ezúttal jobban odatette magát, mint az elmúlt években bármikor. A FIFA 22 sem lett tökéletes, megvannak a maga hiányossága is bosszantó részei. De az újgenerációs debütálás igenis remekül sikerült. A most még újdonságnak ható részletek a következő években standardokká válhatnak, ami nagyon jó dolog. A Hypermotion technológia pedig új szintre emelheti a szimulációt, ami a jövőben további finomításokkal, bővítésekkel és javításokkal csak még részletesebbé válhat, amivel az egész FIFA... bocsánat, addigra talán már EA Sports FC franchise tehet egy hatalmas lépést a valódi futballszimulátor titulus felé.