13 évvel a Left 4 Dead megjelenése után visszatértek a kultjáték készítői, hogy spirituális örökösként továbbvigyék azt, amit korábbi zombihentelős szoftverükben lefektettek. A Back 4 Bloodot lehetősége volt tesztelni a nyílt béta alatt bárkinek, a zártról pedig cikkünk is volt, amelyben GeryG a lényeget már összefoglalta (elég nehéz helyzet elé állítva így engem). És most lássuk, hogy mit is tud a stuff teljes verziója!
A Back 4 Blood egy hatásvadász intróval indít, amely bemutatja a játszható túlélőket, és a játékmechanika rejtelmeibe enged betekintést. Egyfajta gyorstalpaló tutorial, de ha már játszottunk korábban belső nézetes lövöldözős programokkal, nyugodtan ki is hagyható, úgyis elmagyaráznak mindent a megfelelő helyen és időben. Egy jól védett táborból indulunk mindig, amely főhadiszállásként szolgál. Négyfős csapatunkat feltölthetjük emberi játékosokkal (lehetőség szerint a barátainkkal javasolt), vagy nekilódulhatunk egyedül is a khm... az igencsak suta botokkal karöltve. Gépi társak mindenképpen lesznek, ha hiányzik emberi játékos. Nagyon nagy szerencsém volt, mert már a tesztelés alatt találtam random egy magyar srácot, így nagy köszönet érte itt is, hogy jó pár órát végig tudtunk lövöldözni. Egyedül próbálkozva ugyanis számomra az élmény a nullához konvergált, ez köszönhető főleg a botok haszontalanságának. Közepes nehézségen az első pályát se tudtam velük lehozni. Szóval összeszokott baráti társaságoknak javaslom elsősorban a játékot, mert az egységben az erő mondás határozottan igaz a B4B-re.
Veszettül zavart, hogy nincs meg a Back 4 Bloodban az a szokásos fejlődési és jutalmazási rendszer, amit megszokhattunk gyakorlatilag bármelyik másik videojátékból. A szereplők nem lépnek szintet, a fegyverek is a beléjük rakott alkatrészektől lesznek csak jobbak az adott játszmában (kilépés vagy kudarc után eltűnnek, ahogy a harácsolt lóvénk is). Egyedül egy kártyás rendszer marad, amelyben 15 lapot kiválasztva építhetünk paklikat magunknak. A kártyák olyan képességekkel bírnak, mint például nagyobb sebzés, ütés helyett késelés, pontosabb célzás és még vagy száz egyéb dolog. Lapokat a tábor boltosánál lehet vásárolni az előre kihelyezett paklikból, így sorba szólíthatjuk magunkhoz az újabb előnyöket. Egy új paklit kínálnak fel, ha az előzőből az összes lapot megvettük, így a meglévőhöz hasonló, de nagyobb bónuszokat érő képességek üthetik a markunkat. A küldetések után járó spéci fizetőeszközből költhetünk ezekre.
A kártyák között akad ruhadarabot rejtő vagy fegyverskint tartalmazó is, így alakíthatjuk át kedvenceinket. A kezdeti négy túlélőhöz idővel kapunk még egyszer ennyit, akik eltérő főfegyverekkel indulnak, továbbá egy egyedi és egy, a csapatra kiható kártyával rendelkeznek. A fegyveres része a dolognak nem tetszett, de a képességek valóban eltérnek.
Az egész kártyás hiszti pikantériája, hogy a maximum 15 lapunkat nem egyszerre fogjuk használni, hanem a küldetések elején egy és öt közül választhatunk, majd a következőnél egy újabb lapot adhatunk hozzá az adott menetben a repertoárhoz. Így az egésznek akkor van értelme, ha több órát kockulunk, mert úgy tudjuk kihasználni az előnyöket – persze mindezt elhalálozás nélkül. Nekem ez nem igazán jött be. Ahogy haladunk előre, úgy kapunk negatív lapokat is, amiből akár egyszerre négyet is kisorsolhat a gép. Az ellenfelek kaphatnak így páncélt, a haláluk után felrobbanhatnak, vagy akár egy nagy boss is üldözőbe vehet minket.
Ahogy GeryG is leírta az előzetesben, ez inkább egy akciójáték, mint horror, ahol halomra fogjuk lőni a zombikat a rettegés helyett. Az alap Józsik elfekszenek néhány jól irányzott golyótól, de a mutálódott fajtársaik már keményebb diók. A gyenge pontokat darálva le lehet őket szedni hamar, de tudnak meglepetéseket okozni. Nagyon frusztráló, idegesítő képességeik vannak, amelyek ha eltalálnak, akkor nagyon gyorsan harcképtelenné válhatunk. A szörnyek fogásából társaink ki tudnak szedni, ha pedig a földre kerülünk, fel tudnak húzni onnan. Nem érdemes elcsavarogni, mert könnyen kieshetünk a játékból. Halál esetén átugorhatunk egy botba, majd egy kis idő múlva megtalálhatjuk az előző karakterünket egy falra ragasztva, amint éppen előkészítik valami szörnyűségre (bebábozzák). Hiányos csapattal sokkal nehezebb kitartani, de vissza lehet fordítani ezeket a helyzeteket is.
A feladatok nem túl komplikáltak, ahogy a térképek is adják magukat (nincs is mindig szájbarágós útjelző). A legnagyobb pozitívum amúgy a pályákban rejlik, mert igen változatosra sikeredtek. Hangulatos helyszíneken roboghatunk végig, legyen az egy zárt könyvtár, rendőrőrs, leszakadt országút, erdő, vagy akár egy ködös temető. Maguk a küldetések nem érdekeltek, de minden új helyszínre érve jó volt nyomulni előre és nézelődni. Azt le kell szögeznem, hogy a képi világ erősen a korábbi konzolgenerációt idézi, de inkább a korai éveket. A hangok és a zenék átlagosak, funkciójukat betöltik, de nem tudnék belőlük felidézni semmit.
A Back 4 Bloodban a hangsúly egyértelműen az online többjátékos élményen van, ami ha összejön, működik is. A már korábban említett bénácska jutalmazási rendszer miatt engem a teszt idejére ugyan lekötött (3 nagyobb fejezetből és egy extra pályából áll a történet), de a mostani feltételek mellett nem éreztem motiválva magam, hogy nehezebb fokozaton induljak el benne. A Back 4 Blood véleményem szerint nem fogja megváltani a világot, de ideig-óráig elszórakozhatunk vele értelmes társaságban.
