26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Rustler: Murder Madness DLC teszt

Vérszegény vérengzés.

Írta: Sam Starion

Nyár végén hagyta el az early access stádiumot a Rustler (teszt is készült akkor), és máris megérkezett hozzá az első DLC. Kíváncsian nyitottam meg az erről szóló hírt a Steamen, reménykedve, hogy egy rakás új feature és megannyi játékmenetbeli javítás lesz benne, amikkel kiküszöbölik végre azt a néhány bosszantó dolgot, amelyeket a tesztben is felróttam neki. Sajnos a válasz nem, és nem. Mindössze négy újdonság került a játékba, javulás helyett pedig még több bug és optimalizálatlanság.

Rustler: Murder Madness DLC teszt

Az újdonságok listája tényleg nevetségesen rövid: bekerült két új fegyver, van már harci szekér, bérelhető zsoldoskatonák, valamint néhány gyilkolós minijáték. A fegyverekre és a harci szekérre nem is pazarlom a betűket, magától értetődőek. A zsoldoskatona már érdekesebb. Elszórva a pályán, de jellemzően települések környékén találkozhatunk velük, egy helyben álldogálnak, valamilyen fegyverrel a kezükben és egy ikonnal a fejük felett, innen tudjuk, hogy ők azok. Van közelharci, valamint íjász is, így játék- és harcstílusunknak megfelelően bérelhetünk magunknak segítséget. Ha nem tudnánk dönteni, akár mindkettőt is felbérelhetjük, tehát nincs egy főben limitálva zsoldosaink száma.

Ez szül is egy elég bosszantó problémát. Tudniillik a játékban, ha lóra pattanunk, egy ember még elfér mögöttünk, így tudjuk többek között a küldetésekben szereplő NPC-ket vagy a felbérelt bárdot szállítani. Természetesen a zsoldosunk is felül mögénk a lóra, azonban, ha kettő, vagy annál több katonánk van, csak egy tud velünk jönni. A másik nem keres saját gebét magának, hanem fut utánunk, és mindenáron fel akar ülni mögénk. Ez azt eredményezi, hogy lerántja a már ott tanyázó zsoldost, hogy ő kerüljön nyeregbe (szó szerint). Persze a lerántott katona sem hagyja ezt ennyiben, ő is vissza szeretne ülni, tehát ő is le fogja rántani a másikat. Aztán az első megint lerántja a másikat, és így tovább, a végtelenségig...

A gyilkolós minijáték pontosan az, amit már bármelyik GTA-ban láttunk. Adott fegyverrel, adott időre adott számú járókelő legyakása a feladat. Sajnos ez a rész borzasztóan optimalizálatlan, nehéz, emiatt egyáltalán nem élvezhető. Egyrészt nagyon kevés a járókelő úgy általánosságban a játékban, ahhoz képest nagyon sokat kell viszonylag rövid idő alatt megölni. Főleg, ha íjjal kell mindezt megtennünk, akkor gyakorlatilag lehetetlen küldetésre vállalkozunk, mert túl lassú fegyver az ehhez. Másrészt belefutottam olyan esetbe, amikor hiába öltem már le egy halom embert, a számláló még mindig nullát mutatott. Közben persze jönnek az őrök, akik ellen továbbra is képtelenség elmenekülni, vagy hatékonyan felvenni a harcot egy idő után. Jelen formájában ez inkább idegesítő, mint élvezhető.

Cikkajánló
Rustler teszt – Középkori bűnözőszimulátor a GTA2 nyomdokában

Rustler teszt – Középkori bűnözőszimulátor a GTA2 nyomdokában

Véget ért a Grand Theft Horse early access fázisa.

Rustler: Murder Madness DLC teszt

Valahogy a Murder Madness DLC megjelenésével az egész játék nehezebbnek érződik megint, pedig pont azt dicsértem az előző tesztben, hogy sikerült csiszolni a balanszon. Az irányítási és kamerakezelési nehézségek továbbra is fennállnak, az újdonságok száma meg olyan kevés, és annyira nem jól sikerültek, hogy még ingyenes frissítés formájában is kínos lenne ezt így odaadni szerintem a játékosok kezébe. Bátran kihagyható.

A tesztpéldányt a játék kiadója biztosította.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Rustler
  • Rustler
  • Rustler
Sam Starion

Sam Starion
PC-párti fotelstratéga, aki a kilencvenes évek közepe óta játszik videojátékokkal. Kedvencei a háborús taktikai játékok, RTS-ek, szimulátorok. Minél realisztikusabb, annál jobb!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!