Sokadik alkalommal, de minden valószínűség szerint utoljára írok 2019 – számomra – egyik legjobb játékáról, a XIX. századba helyezett városépítős-logisztikamenedzselős Anno 1800-ról. A Season Pass 1 és 2 után megérkezett az abszolút nem várt harmadik évad is – ennek szimplán az az oka, hogy már az SP2 is egy hatalmas bónusz volt a fejlesztők részéről (persze nem jófejségből, hanem a minden várakozást felülmúló eladások miatt). Ezúttal ne várjunk azonban újabb régiót, a sarkvidék és Afrika után nem terjeszkedik tovább a játék földrajzilag, ami semmiképpen sem baj – teendőnk így is akad majd bőven.
A Season Pass 3 elődeihez hasonlóan szintén három DLC-t hozott, amelyek külön-külön is jól megkavarják a játékmenetet, de talán legjobban ez az első DLC-re, a Docklandsre igaz. Ahogy minden Annónak, úgy az 1800-nak is legfontosabb játékeleme a logisztika. Hajók tucatjai érkeznek a világ legegzotikusabb tájairól, a kikötőkben éjjel-nappal zajlik a munka, és nekünk kell biztosítanunk, hogy mindez gördülékenyen menjen. Ebben nyújt némi segítséget a Docklands. Az észak-német kereskedővárosok stílusában felépíthető moduláris kikötőváros nem csupán rendkívül helyhatékony módon tudja elvégezni ugyanazokat a feladatokat, mint a „sima” kikötői épületek, de egy új játékelemet hoz be a játékba: az import/exportot.
Tobias kapitány feneketlen bendőjű hajójával meghatározott időközönként megjelenik kikötőnkben, és némi barter keretében hajlandó befoltozni a termelési láncainkban mutatkozó hiányosságokat. Nem minden áru érhető el nála azonnal, van, amit csak egy adott áru bizonyos mennyiségű exportja vagy importja „old fel”, más esetben aktív szerződéseinknek (például fát cserélünk vasra) kell elérnie egy bizonyos számot. Ez a játékelem szorosan összefügg kikötőnk fizikai méretével: a szerződések száma például az exportiroda-modulok számától függ. Minél többet kereskedünk egy áruval, annál jobb cserearányok érhetőek el. Ahogy sejthető is, ez a funkció nagyban megkönnyíti városaink ellátását (egyesek szerint beépített csalásnak tekinthető), viszont tény, hogy kihívás így is marad bőven, illetve az extrém lakosságszámok elérése máshogy szinte aligha lehetséges.
A második DLC szintén egy izgalmas újdonságot vezet be: a turistákat! A Tourist Season kiegészítő alapos fejvakarásra készteti majd az egyszeri játékost, aki eddig úgy érezte, hogy a városa „kész” van (haha). Nem elég, hogy a turistáknak hotelek kellenek, gyalogolni sem szeretnek, ezért komplett buszhálózatra is szükségük van. Ha ez nem lenne elég, a turisták igényei igencsak eltérnek a lakosságétól, sajnos nem elégednek meg a száraz hallal és a konzervgulyással. Ehelyett éttermekre, bárokra és kávézókra van szükségük. Mindegyikben 5-5 recept áll rendelkezésre, amelyek különbözőképpen hatnak az adott vendéglátóipari egység területén belül elhelyezkedő lakosság fogyasztási igényeire. Ezek a receptek számos új nyersanyagot és üzemet is igényelnek, a termelési láncok tehát tovább bővülnek. Megfelelő számú turista megléte esetén felépíthetjük az Eiffel-torony kicsit felpimpelt mását, amely a Vastorony nevet viseli, és megléte esetén turistáink teljes extázisba esnek. Ha a Docklands segítette a munkánkat, a Tourist Season alaposan megkavarja majd a jól kiépült termelésünket és logisztikai láncainkat, így biztosan leköt majd mindenkit hosszú órákra.
Az utolsó DLC-vel a játék elhagyja a címében szereplő 1800-as éveket. A The High Life a nevének megfelelően a felső tízezer életébe kalauzol el bennünket, ám ez afféle szójáték is, hiszen nemcsak társadalmilag, de fizikailag is a magasba törünk: felépíthetjük ugyanis első felhőkarcolóinkat. Az engineer és investor társadalmi osztályok eddigi lakóhelyeire építhetjük rá még emeletek tucatjait, ezáltal megnövelve e két értékes „erőforrás” mennyiségét. Azonban az új szintekkel új igények is jelentkeznek majd: írógépek, konyak, biliárdasztal – hogy csak néhányat említsek. Ezeket természetesen ismét új termelési láncokkal tudjuk előállítani – annyi könnyebbséggel, hogy az utolsó lépcsőfokot olyan üzemek adják, amelyek többféle árut tudnak gyártani, köztük pedig szabadon választhatunk. A játék utolsó monumentális alkotását is ez a DLC adja, ez pedig nem más, mint a Skyline Tower, a játék legmagasabb épülete, amelyben összesen 4000 (!) befektető élhet egyszerre.
Ez lenne tehát az utolsó, harmadik Season Pass, amely az előzőekhez hasonlóan rengeteg szórakoztató tartalommal tölti meg a játékot. Azt hiszem, több „kontent” egyszerűen már nem fér bele az Anno 1800-ba, így is ezer dologra kell figyelni, és nem is jut mindenre elég idő – teszem azt, a valamelyik első DLC-ben bevezetett kincsvadászatra már szinte egyáltalán nincs, és expedíciókat is csak megszokásból indítok. A cikk írásakor még azért kaptunk a nyakunkba egy kozmetikai DLC-t, amit hamarosan követ még egy, de alapvetően ezeknél sokkal izgalmasabb dekorációs elemeket találni a moddereknek köszönhetően. És hogy mi a folytatás? A német állam másfélmillió eurót adott az Ubisoft Mainznak játékfejlesztésre – csak remélni tudom, hogy nem kell sokáig várni következő Anno első bétaverziójára.
