A videojáték-ipar egyik aktuális témája, hogy az eredetileg platformexkluzív alkotásokat mennyi idő után időszerű más masinákra is kiadni. Régebbi kalandoknál ezzel ki lehet szabadítani egy már halott gép fogságából, az újabbaknál pedig még szélesebb közönséghez lehet eljuttatni őket. A Microsoft egyik ilyen erőfeszítése volt, hogy a 2015-ben kizárólag Xbox One-ra (és Windowsra) készített Ori and the Blind Forestet Nintendo Switchre is kiadták, és a fenomenális, 2020-as folytatásra pedig már csak alig több mint fél évet kellett várni, hiszen tavaly szeptemberben a Switch-tulajok is gyűrhették az Ori and the Will of the Wisps című remeket. Most pedig a két epizód együtt került Switchen dobozos formában a boltokba, ez alkalomból pedig ezúton pótoljuk a második epizód rejtélyes okokból korábban elmaradt tesztjét.
Ori és pajtásai együtt nevelik Kutot, egy nemrég kikelt madárkát. Az első rész eseményei után járunk, de kalandoraink ezúttal egy új világba, Niwenbe kerülnek. Az új területen viharba keverednek, hősünk pedig útnak indul, hogy megtalálja barátját. Útközben rádöbben, hogy hatalmas veszély fenyegeti a régiót, és a különféle helyi lények segítségével próbálja nem csak fellelni cimboráját, hanem legyőzni azt a fertőt, ami mérgezi Niwent.
Ori and the Blind Forest
A Moon Studios első játéka hihetetlen jól sikerült.
Az alkotás lelke maradt a régi: fürge hősünkkel egy masszív, összekapcsolt világot – à la metroidvania – járhatunk be, időközönként új képességekre és technikákra teszünk szert, amelyekkel a már bejárt szegmensek frissebb területeit érhetjük el. Például beáshatjuk magunkat a földbe, hogy gyors vakondként fúrjuk a talajt, vagy világító mezőt varázsolhatunk magunk köré, hogy a szó szerint fojtogató sötétben is el tudjunk igazodni. A játék viszont több szempontból is más, mint elődje, ezeknek köszönhetően pedig sokkal, de sokkal jobb lett.
A mászkálás, felfedezés, barangolás maradt a fókuszban, bár sokkal jobban előtérbe került a harc is, amit izgalmasabbá és változatosabbá tesz az új képességrendszer. Míg az Ori and the Blind Forestben pontokat szerezve lehetett haladni egy képességfán, ahol egy adott technika feloldásához az előzőt kellett megkaparintani, addig itt már a kezdetektől több típusú mozdulatot vásárolhatunk a megszerzett pontokból. Ezeket hozzá lehet rendelni a gombokhoz, és elég gyorsan tudunk közöttük váltogatni. Már az elején egy „lélekkarddal” csaphatunk szét a gonoszok között, de később lehet egy masszív pörölyünk is, valamint íjjal is szórhatjuk a nyilakat az ellenségekre.
Emellett mindenféle kristálytöredéket találhatunk és vásárolhatunk, amelyek extra lehetőségeket biztosítanak, mint például tripla ugrás, nagyobb adott és kapott sebzés, több pénz az ellenségektől, triplanyíl stb. Ezek szintén fejleszthetőek, így még több opciónk adódik személyre szabni élményünket, anélkül, hogy lenne „jó” vagy „rossz” megvalósítás. Ezek az újítások sokkal robusztusabbá teszik a teljes kalandot, és szabadon kísérletezhetünk a mindenféle újítással, így a felfedezést kedvelők bőven lelnek majd fizetőeszközt ahhoz, hogy ne bánják meg, ha épp olyanba fektettek, amit talán mégsem használnak.
Orival gyönyörű, változatos helyszíneket járhatunk be. Kopár, homokkal teli sivatagot, kristálytiszta tavakat, vagy egy rémisztő, zümmögő-rángatózó bogaraknak otthont adó, éjsötét barlangot. A Moon Studios elképesztő precizitással rakta össze ezt a gyönyörű világot, amelyet ugyan síkban járunk be, de az elő- és hátterében ugyanúgy felfedezhetünk érdekességeket és tereptárgyakat, amelyek tovább gazdagítják az összképet. Időnként pedig látványos, izgalmas szegmensek várnak ránk, amikor masszív monstrumok elől menekülve próbálunk életben maradni.
Ha pedig épp nem Niwen zegzugait járjuk be, visszatérhetünk újdonsült bázisunkra, amelyet a megszerzett nyersanyagokból fejleszthetünk (ilyenkor a helyi lényeknek új otthont teremthetünk, vagy mindenféle növényt ültethetünk). Kellemes és jópofa elem ez, ami újabb kincseket tár elénk, és megéri vissza-visszajárni, nem beszélve arról, hogy strukturáltabbá teszi az egész kalandot. A szuper térképnek köszönhetően pedig átláthatóbb lesz barangolásunk, ami jól is jön, ugyanis ezúttal mellékfeladatok is helyet kaptak, amelyek egyrészt kedvesen szórakoztatóak, másrészt hasznos holmikkal ruháznak fel.
A kaland élményét tovább fokozza a fantasztikus hangulat, amihez a már említett képi világ mellett a remek zene és a szuper animációk is hozzájárulnak. Hol lágy dallamok, hol izgalomfokozó melódiák kísérik végig utunkat, magát Orit kezelni pedig elképesztően jó. Fürge, mozgékony, de mozdulatsorai átláthatóak. Folyamatosan meglepődhetünk azon, hogy milyen vagány kihívássorozaton jutottunk túl, vagy miként intéztünk el egy nagyobb ellenséget.
Az egésznek a rugalmasságát és fluiditását csak a bosszantó technikai hibák mérgezik. Esetenként beszaggat a kép, romlik a felbontás, vagy a kamera elfelejt követni minket és lemarad. Ezeket leszámítva azonban öröm kezelni a kalandot, és hatalmas sikerélményt nyújt az apró, eldugott barázdák felfedezése is. Nem beszélve az új képességekről és a cselekmény előremozdításáról. Sokkal jobb az is, hogy most sűrűn és kíméletesen ad ellenőrzőpontokat a program, és nem kell még azon is agyalnunk, hogy a maradék energiából hova rakjunk le egy feltámasztó kristályt (ahogy az az első epizódban volt).
Az Ori and the Will of the Wisps egy fenomenális játék még fergetegesebb folytatása, amely remekül szemlélteti, hogy milyennek kell lennie egy közvetlen folytatásnak. Javítani azt, ami kevésbé működött, kidobni azt, ami egyáltalán nem, és építeni arra, ami eredetileg is remekelt, új ötletekkel megspékelve. Az eredmény a műfaj egyik legkiemelkedőbb alkotása, amelyet a 10-12 órás játékidő minden pillanatában élvezünk majd, legyen szó az ügyességi feladatokról, a pörgős felfedezésről vagy a kellemes, szívmelengető történetről. A Nintendo Switch pedig olyan, mintha valódi otthona lenne: nincs is jobb, mint egy zord őszi napot ilyen élménnyel tölteni.
