26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Succubus teszt – Az Agony készítői ezúttal sikerrel jártak? (18+)

Lopakodás helyett végre rendet vághatunk a pokol seregei közt.

Írta: Zoo_Lee

Vannak bizonyos játékok, amelyek felett már koncepciójuk tekintetében nehéz dűlőre jutni, a Madmind Studio pedig talán az egyik legékesebb példa erre a dilemmára. Minden elkészült vagy épp fejlesztés alatt álló játékuk központi témája a sokkolás, a gore, a kifacsart erotika és gyomorforgató audiovizuális elemek, a mértéktelen polgárpukkasztás. A gond csak az, hogy ez rögtön első körben épp csak a sikerre nem volt elegendő. Az Agony esetében gyakorlatilag olyan alapvető játékelemek sem működtek megfelelően, amelyeket kisebb és tapasztalatlanabb csapatok is megoldottak már jobban. A problémát pedig csak tetőzte, hogy kontrasztként nagyjából egy időben jelent meg vele a Lust for Darkness is, amely hasonló témákkal operált (pusztán a keresztényi helyett inkább lovecrafti elemekkel), azonban lényegesen elegánsabban, és a sokkolás, polgárpukkasztás sűrűjében nem felejtett el szórakoztató, jó játék is lenni.
FIGYELEM! A játék erősen 18+-os anyag, így fiatalabb olvasóink kérjük, ne görgessenek tovább.

Succubus teszt – Az Agony készítői ezúttal sikerrel jártak? (18+)

Egy darabig nem is volt világos, mi lesz a Madmind sorsa, ám a csapat végül töretlenül folytatta a játékfejlesztést, annyi módosítással, hogy következő projektjük, az Agony világában játszódó és annak történetét gyakorlatilag folytató Succubus lopakodós túlélőhorror helyett egy brutális, Doom által inspirált véres kaszabolda lett. Ugyan nem szívesen hozom magam olyan helyzetbe, ahol egyszer már pórul jártam (kimondottan vártam az Agonyt, és kinkeserves csalódás volt), az ingyenesen letölthető, néhány pályát bemutató Prologue demo ígértesnek tűnt (de legalábbis jóval ígéretesebbnek, mint a csapat előző játéka), épp eléggé ahhoz, hogy be merjem vállalni a játék tesztelését.

A Succubus pedig kicsit népmesésen olyan is, amilyennek vártam, meg nem is; jó is, de rossz is, miközben egyik irányba sem lendül ki teljes magabiztossággal. Történet nagyon nincs, főhős kis succubusunk összetűzésbe kerül Baphomettel, akit az Agonyban hősünk csúnyán megégetett, a kecskefejű démonúr pedig a pokol hierarchiájának megdöntését és elfoglalását tervezgeti. Több se kell, fejest ugrunk a kárhozat legkülönbözőbb bugyraiba, hogy ott bűnös lelkektől kisebb-nagyobb démonok egész seregén vágjuk át magunkat, majd kellően felerősödve végül leszámolhassunk Baphomettel.

Succubus teszt – Az Agony készítői ezúttal sikerrel jártak? (18+)

A koncepció nincs túlbonyolítva, ahogy a játékmenet sem: viszonylag nagyobb, arénaharcokra bontott pályákon kell átnavigálnunk magunkat, fegyvereink többsége közelharci, elsősorban sebességben, erőben és hatótávban különbözve egymástól, ezeket pedig kombinálhatjuk mágikus támadásokkal, illetve a csaták során feltöltődő, időlassító-sebzésnövelő Rage móddal.

Küldetéseink során számos rejtett, démoni ereklyét gyűjthetünk össze, illetve teljesítményünknek megfelelően kárhozott és démoni lelkekkel is gazdagodhatunk. Ezekből új felszereléseket, páncélokat vásárolhatunk, és főhadiszállásunkként szolgáló fészkünket alakíthatjuk egyre gyomorforgatóbbá. Teljesítményünket pedig a pályák újrajátszása esetén még online listákon is összemérhetjük másokkal. Az alap azonban bármennyire is jó és szórakoztató, a Succubust sajnos még így is áthatja egyfajta csiszolatlanság, ügyetlenség, amely elsősorban a harcrendszerre jellemző. Az ellenfelek például mindig hatalmas tömegben, ész nélkül rohamoznak, és túlságosan is könnyen képesek bekeríteni, gyakran nem teljesen egyértelmű, hogy merre kell folytatnunk utunkat.

Succubus teszt – Az Agony készítői ezúttal sikerrel jártak? (18+)

A játék kihívásának szintje pedig az egyes küldetések hosszához hasonlóan elég kiegyensúlyozatlan. Hol játszi könnyedséggel daráljuk át magunkat az ellenfelek hordáin (a Doomhoz hasonlóan, ha az elkábult, sárgán villogó ellenfeleket kivégezzük, életerőt regenerálunk) és alig tíz perc alatt végezhetünk, hol alaphangon kétszer ilyen hosszú kalandokra indulunk, amelyek során párszor még a fogunkat is otthagyhatjuk. Ezek a problémás elemek még mindig nem annyira zavaróak, hogy a Succubus feltétlenül rossz játék legyen, de pont elég tökéletlenek és feltűnőek ahhoz, hogy feltétlenül jó sem, és megmaradjon középszernek.

A konklúziótól függetlenül pedig még ki kell térnünk a játék gusztustalanságának szintjére és színvonalára is. Érezhetően humorosra próbálták venni a figurát (narrátorunk és kísérőnk egy ponton például apró easter eggként megemlíti a Visceral Games Dante’s Infernóját is néhány epés megjegyzés kíséretében), csak épp a játék humorához hozzátartozik a mértéktelen meztelenkedés (sőt, hősnőnk a pályákon, illetve főhadiszállásán akár kedvére kéjeleghet is egy-egy kárhozott lélekkel, amit természetesen teljes részletességben megtekinthetünk), valamint az olyan „kellemes” motívumok, mint egy terhes nő hasából a magzat kitépése és elfogyasztása életerővisszatöltés érdekében (amiért a játék még Abortion címmel achievementtel is jutalmaz).

Succubus teszt – Az Agony készítői ezúttal sikerrel jártak? (18+)

Az alapértelmezett kitakarásos cenzúra pedig nem sokat javít a dolgon (ennek kikapcsolásához a fejlesztők honlapjáról szükséges egy külön patch letöltése): a homályos foltok ellenére tökéletesen látható és sejthető, hogy mi is van ott és mi történik, így ez a homályosítás inkább csak zavaró, mintsem hatékony. Ez az öncélúság pedig, bármennyire is kedvelem a fekete humort, a gore-t és a horrort, és próbálok nyitottan állni minden játékhoz és ötlethez, időről időre lecsapta nálam a biztosítékot, és őszintén nem értem, hogy a Madmind miért érezte szükségesnek egy már alapból is felkavaró és gyomorforgató prezentáció mellett még becsempészni ezeket a különösen undorító és teljes mértékben felesleges elemeket.

Ha mindent összevetek, az egyetlen olyan motívum, amellyel a Succubus igazán kiemelkedik a mezőnyből, és valami újat mutat fel az adrenalindús, ellenfélhordák darálására építő FPS-ek műfajában, az a gusztustalan és sokkoló elemekben bő prezentáció. Ha valakinek kimondottan tetszik ez a hozzáállás és bátorság a fejlesztők részéről, esetleg már az Agonyval is kifejezetten emiatt szemezett, tegyen vele egy próbát, nem hiszem hogy csalódni fog, az elődhöz képest pedig már-már toronymagas a fejlődés. Mások viszont nem sokat veszítenek azzal, ha kihagyják.

A tesztpéldányt a játék fejlesztője biztosította.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Pozitívumok
  • Kellemes adrenalindús kaszabolda jól eltalált elemekkel
  • Hatalmas előrelépés az Agonyhoz képest
Negatívumok
  • A harcrendszer egyes elemei még elbírtak volna egy kis csiszolást és finomhangolást
  • A cenzúra mód semmit sem ér
  • Még a legnagyobb jóindulattal is túlzásba vitt gusztustalankodás és polgárpukkasztás

További képek

  • Succubus
  • Succubus
  • Succubus
  • Succubus
  • Succubus
  • Succubus
  • Succubus
  • Succubus
  • Succubus
  • Succubus

Succubus

Platform:

Fejlesztő: Madmind Studio

Kiadó: Madmind Studio

Megjelenés: 2021. október 5.

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!