Csak ismételni tudnám önmagamat egy múltidéző bevezetővel, vagy a Taito éltetésével, amely cég rendre leszállítja a retro mámort. Lassan már gombócból is sok a megszámlálhatatlan shoot ’em up, ami csapvízként zúdul az egyszeri rajongókra – és a muzeális videojátékok gyűjtőire. Személy szerint nekem a G-Darius 1998-as PlayStation portja kölyökként kimaradt az életemből, így kapóra jött a játék HD változata, amellyel sokak kedvenc Darius epizódját próbálhattam ki.

A G-Darius eredetileg 1997-ben látott napvilágot a játéktermekben, és a szériában elsőként élhettük át a 3D varázsát. Ez piszkosul jól állt az űrhajós mókának, és még most is azt mondom, hogy csodálatra méltó munkát végeztek a fejlesztők. A nagyobb gépbestiák még roncsolhatóak is, így rendre leszakadnak poligonlemezeik, feltárva a mechanikus részeiket.
A gameplay megmaradt a megszokottnál (mármint Darius téren), így képességeinkhez mérten nyomulhatunk a 15 pályás sztorin keresztül az útvonalas rendszerrel. Mindig két járat közül választhatunk, így eltérő főellenségek várnak a betűkkel jelölt szinteken. Megmaradtak a színes gömbök is, amiket felvéve nagyobb tűzerőt, jobb pajzsot, illetve változékony fegyvereket kapunk.

Újdonság, hogy úgynevezett elfogólabdákat kilőve magunkhoz láncolhatjuk az ellenséges egységeket, így egyfajta pokémonként mellettünk harcolhat a delikvens, ami jelentős előnnyel ér fel. Ez a korábbi Darius címekben nem szerepelt, itt találkozhattunk vele először.
A ránk támadó kreatúrák változatossága impozáns, érdemes kipróbálgatni őket, ezek bekerülnek egy múzeumi menüpontba is, ahol nézegethetjük őket. A látvány, mint írtam teljesen rendben van, nem vesztett a varázsából és hangulatából a HD cicomázás. Egyedül a lövedékek sínylették meg a grafikai javítást, mert néhol eléggé beleolvadnak a háttérbe, nehezebben szúrtam ki az aljas lövegeket a bullet hell közepette. A zenei oldal mindig is a széria erőssége volt, ami most sincs másképp, viszont a muzsikákat nem lehet külön meghallgatni.

Az irányítás testre szabható, gyorsmentést is tartalmaz a szoftver, de hiányzik a HD verzióból a Boss Rush mód, ami a korábbi, ’98-as PS-verzióban alap volt. Lehetőségünk van ketten is játszani, valamint online ranglista is helyet kapott az alkotásban, ami a pontmániásoknak kedvez. Jó is a kooperatív mód, mert a főellenségek piszkosul masszívak és rengeteget kibírnak.
Összegezve a G-Darius a sorozat egyik legjobb darabja, ami nagyon keveset újít a bevált a recepten, de az élvezeti faktorából még így sem veszít. Ha szeretted az eredetit, vagy szimplán kíváncsi vagy rá, milyen volt a 3D-s Darius, és egy jó kis lövöldére vágysz, csapj le rá. A Switch verziót pedig akár magaddal is viheted, hogy útközben szabadítsd fel a világot a robotikus vízi szörnynek uralma alól.