Első találkozásom a társasjátékba oltott Mario videojátékkal GameCube-on történt, ahol is belecsöppentem ebbe a fura, mára már klasszikussá vált „family killer” mókába. Egy olyan típusú szórakoztatási formáról beszélünk, amely valószínűleg több embert tett tönkre, mint a Monopoly. Egy olyan élményről, ahol a kárörvendés foka diagramokkal kimutatható a szobában, ahol a győzelem édesebb a méznél is. Eszenciáról van itt szó, ahol a legutolsó pillanatokban is érdemes harcolni, mert az átkozott szerencsefaktor bármikor bejöhet, így a játékosok vigyora és bánata is cserélődni fog az arcokon. A zseniális Super Mario Party után végre megérkezett a következő Switch felvonás, amely a múlt legjavából mazsoláz. A sokak által legjobbnak vélt N64-táblák, illetve 100 minijáték kapott helyett a Mario Party Superstarsban, a Nintendo 64 és GameCube érákból.
Ismerős terepen
A szupersztárrá váláshoz több út is vezet, de mind szórakoztató. Egy központi területről akár bele is csaphatunk a lecsóba: a klasszikus Party játékmódban akár három barátunkkal egyszerre vehetünk részt – a hiányzó tagokat pedig a gép helyettesíti. Mario, Luigi, Peach, Wario, Daisy, Waluigi, Rosalina, Yoshi, Donkey Kong, valamint Birdo közül választhatunk magunknak figurát. Az előző Mario Party játékkal ellentétben itt a karakterhez nem kapcsolódik egyedi dobókocka, így előnyt és hátrányt sem fogunk szenvedni, bárkit válasszunk is. Lehetőség van a JoyCon mellett a Pro kontrollert is használni, vagy akár két Switchet is összekapcsolhatunk. Viszont nem használja ki a kis vezérlők képességeit, így a mozgásérzékelős mutatványokat elengedhetjük.
Mint azt említettem, a Nintendo 64-es Mario Party táblái kaptak helyet, egésze pontosan 5 db (ezeket nehézség szerint osztályozzák). A minijátékok viszont már nem csak az első három részből szerepelnek, hanem a főcsapás mind a 10 epizódjából találhatunk benne (a 3DS-es Top 100-hoz hasonlóan egy válogatás a lista). Ezeket még külön kategóriákra is bonthatjuk igény szerint, mint például csapatos, 3 az 1 elleni, össznépi, sport és logikai típusú stb. Már az első pillanattól bármelyikben indulhatunk kedvünk szerint, így ha a táblás részéhez nincs kedvünk, akkor maratoni minijátékharcokat vívhatunk. Ha már unjuk családunk és/vagy barátaink életének megkeserítését, akkor akár online is csatába indulhatunk kedves idegenek ellen. Így egyedül játszva is bármikor találhatunk kihívókat, köszönhetően a napi feladatoknak és a stuff népszerűségének.
Ne már haver, az az én csillagom volt...
Aki sosem játszott még Mario Partyval, annak röviden felvázolom a game társasjáték részét. Kezdésként kiválaszthatjuk, hány körös legyen a móka, majd sorrendben jönnek a játékosok egymás után (attól függően, hogy a kezdésnél hányas számot pörgették ki). Célunk, hogy a játszma végére mi rendelkezzünk a legtöbb csillaggal. Csillagot szerezni többféleképpen lehet, a legegyszerűbb módja az érméink harácsolása utáni vásárlás. A dolog pikantériája, hogy a bűvös tárgyakat szorongató Toadette helyzete bizonyos eseménymezőkre lépve felcserélődik Mario ősellenségével, Bowserrel (sajnos nem választható karakter). Így előfordulhat, hogy rójuk a köröket a táblán, de pont eltűnik az orrunk elől a gombácska. Egy csomó más szereplő is feltűnik a játékban, még interakcióba is léphetünk velük. Boo például lophat nekünk pénzt, a nagy kövek kapuőrként szolgálnak, Toad körbeérve jutalmat ad stb.
A vörös pontokra lépve balszerencsés dolgok érnek, rosszabb esetben még a parti többi tagját is magunkkal ránthatjuk. Tárgyakat vásárolhatunk, amivel például többet léphetünk, vagy az áhított csillag közelébe teleportálhatunk. Ha mindenki lelépte a körét, egy minijáték következik, amelyben érméket nyerhetünk, majd ezekből kitalálhatjátok, hogy vásárolhatunk. Közben akarva-akaratlanul szívathatjuk társainkat (vagy balszerencsénkre önmagunkat). Megindulhat a taktikázás, a pénzspórolás, egymás szemének kilopása – szóval lényegében minden, ami később sírásra adhat okot. A legnagyobb buli az egészben, hogy a legvégén kisorsol bizonyos cselekedetekért a rendszer bónusz csillagokat (legtöbb kör nyerése, vásárlások száma stb.), amelyek megváltoztathatják akár a nyertes személyét is. Remek meneteket lehet nyomni akár a legrövidebb fél órás setupon is.
Buli buli buli jön a buli, buli szombat este
A képi világ bájos „nintendós”, nem csúcskategóriás, de jól áll neki ez a műanyag körítés. Nem most volt az N64-korszak, így minden szépen fel lett újítva a táblákon, szóval rendben van a cucc. A zenék és a hangok a megszokott mariós minőséget képviselik, így csalódás ezen a téren sem fogja a ház elejét érni. A belső acsi-rendszert ember legyen a talpán, aki kinyitogatja, a szavatosságra nem lehet panasz. Az online mókához összeállíthatjuk a profilkártyánkat egy csomó múltidéző háttér és borító közül választva, a lenyomott partik után pedig szinteket lépünk. Néhány mód csak interneten érhető el, így ehhez elengedhetetlen az előfizetés. Amit picit hiányoltam, hogy a korábbi részben bemutatkozó játékmódok nem kerültek bele, a mozgásérzékeléssel társítva poénos kihívások voltak.
A Mario Party Superstars hasonló élményt nyújt, mint a korábbi felvonás, de különbözik annyira, hogy elférjen a két szoftver egymás mellett. Elengedhetetlen partykellék minden nintendós összejövetelen.
