A 2000-es években hatalmas népszerűségnek örvendő, majd a Playstation 2 generációjának leköszönésével méltatlanul feledésbe merülő játékok listáján dobogós helyet foglal el a Tecmo Koei Amerikában Fatal Frame, nálunk Európában Project Zero néven ismert sorozata, amely gyakorlatilag minden volt, amire csak a J-horrorfilmek (A kör, Az átok) rajongói vágyhattak egy, a műfaj előtt tisztelgő és abból merítő játéktól. A széria három részt is kapott a hatodik generáción, amelyből a második, Crimson Butterfly című felvonást sokáig minden idők egyik legnyomasztóbb, legrémisztőbb játékaként tartották számon, azonban egy lényegesen gyengébb harmadik rész, majd néhány balul elsült vezetőségi döntés a 2010-es évek derekára sikeresen földbe állította a franchise-t, a PC-s közönség pedig legfeljebb már csak a játékmenetét ismerhette meg a szellemi örökös DreadOut sorozatnak hála.
A már említett balul elsült döntések közé tartozott az exkluzivitási egyezség a Nintendóval, amelynek hála a negyedik rész egy mozgáskontrollerre hangolt Wii játék lett (Japánon kívül soha nem is jelent meg), az ezidáig utolsó felvonás, a 2014-es Maiden of Black Water pedig Wii U-exkluzív volt (a nyugati kiadás egy évvel követte a japán megjelenést). A Nintendo közönségében a horrorjátékok iránt rajongók a cég minden törekvése ellenére is csak egy kisebb, szűkebb réteget képviseltek, az pedig az eladásokon nem sokat segített, hogy a Wii U eleve nem tartozott a cég legjobban sikerült, legnépszerűbb gépei közé. Ám úgy fest, a Koeinél valakinek eszébe juthatott a sorozat, ugyanis szinte a semmiből bejelentették néhány hónapja, hogy a játék kap egy kis ráncfelvarrást, és multiplatform megjelenésként fog majd visszatérni Switch, PC, PlayStation 4 és Xbox One platformokon. Külön kihangsúlyozták, hogy ez véletlenül sem jelenti azt, hogy a többi rész is újrakiadást kapna, vagy a háttérben készülődne egy hatodik felvonás – azonban az is biztos, hogy az ikonikus sorozat számára az újrakiadás sikere vagy bukása sorsdöntő lehet.
Project Zero: Maiden of Black Water
Hosszú évek után ismét Európába látogat az egyik legrémisztőbb horrorsorozat.
De térjünk a lényegre: a Project Zero egy első ránézésre a korai Resident Evil/Silent Hill részekre emlékeztető túlélőhorror, mely a J-horror műfaj szerint építette fel világát, történetét, amelyek a múltbéli tragédiák nyomán visszajáró dühös kísértetek, elátkozott falvak, épületek körül forogtak, a játékos egyetlen fegyvere pedig a Camera Obscura néven ismert különleges, régi fényképezőgép. A CO ugyanis képes arra, hogy a speciális lencséivel készített képek révén elűzze a gonosz szellemeket. A játékos feladata minden rész esetében egy hátborzongató, természetfeletti rejtély felderítése volt, miközben kísértetek egész seregével kellett farkasszemet néznie, a gépet pedig fokozatosan fejlesztenie új lencsékkel, illetve a lőszert helyettesítő, limitált mennyiségben elérhető speciális filmekkel, amelyek különösen hatékonyak lehettek bizonyos ellenfelekkel szemben.
A Maiden of Black Waterben helyszínünk a fiktív Hikami-hegy, amely egykor egy turistaparadicsom volt, azonban egy rejtélyes, több áldozatot követelő földcsuszamlás véget vetett ennek a boldog időszaknak, a hegy pedig azóta városi legendák, kísértettörténetek melegágya, amin nem segít sokat az sem, hogy az öngyilkosok erdejeként emlegetett Aokigaharahoz hasonlóan leginkább csak olyanok keresik fel, akik véget akarnak vetni az életüknek. A játék során három főhős felett vehetjük át az irányítást, akik valamilyen módon mindannyian kapcsolatba kerülnek a Hikami-hegy rejtélyével, a földcsuszamlás misztikus okaival, az „öngyilkosságok” és eltűnések valódi okozóival, és a hegy szentélyének elhunyt, borzalmas kísértetalakként visszatérő papnőivel.
A játék fő újításai közé tartozik a Fekete Víz mechanika: ha a karakterünk elázik, ugyan az Obscurával készített képek sokkal több pontot értek (az egyes pályák között ezekből lehet extra kameraalkatrészeket, lencséket, filmeket és gyógyító tárgyakat venni), azonban egyúttal aktuális hősünk sérülékenyebbé is válik, valamint nagyobb eséllyel támadnak rá kísértetek. A Camerával ráadásul nemcsak ellenfeleket kaphatunk le, hanem néha csak egy-egy röpke pillanatra felbukkanó, paranormális jelenségeket is, a játék háttértörténetéből pedig sokkal többet megtudhatunk, ha az egyes szellemek elűzését követően, még mielőtt azok teljesen szertefoszlanának, megérintjük őket. Ekkor ugyanis bepillantást nyerhetünk utolsó pillanataikba.
A játék atmoszférája nyomasztó, a történet lebilincselő, és bár a tesztelés során egyszer sem ugrottam fel a székemből, vagy éreztem azt, hogy rám hozná a szívbajt, szégyellnivalója sincs, a J-horror műfaj rajongói számára pedig minden egyes pillanata egy ajándék. Nem hibátlan (már megjelenésekor is kritizálták a női karakterek kissé lenge, kihívó öltözetét, ami eléggé elüt a téma komolyságától, a súlyos, öngyilkosság körül forgó történetelemek felszínes dobálgatását, és a főszereplők kissé sekélyebb karakterépítését a sorozat korábbi részeihez képest), azonban az egyetlen dolog, amit sajnálni tudok a játékkal kapcsolatban, hogy ennyit kellett várnunk, mire szélesebb közönség is elérhette.
Ugyanakkor a port minőségével kapcsolatban akadtak problémák, és itt sajnos elsősorban ismét a PC-s verzióról van szó, ami az idei évnek sajnos egy visszatérő problémás motívuma a konzolról átmentett játékok sűrűjében. A játék nem egy furcsa grafikai glitchet tartalmaz, a tükörképek például iszonyatosan pixelesek, a világítás és az árnyékok főleg a karakterek haján és arcán pedig nagyon furcsa hatásokat idéznek elő (szinte sötétben világító hajakra és egy mezei árnyéktól teljesen elfeketedett arcokra gondoljatok). A látványa sajnos eleve kopottas, a Wii U-n 2014-ben már eleve nem számított különösebben szépnek, az elmosódott textúrák, modellek viszont a port magasabb felbontásának hála csak még inkább szemet szúrnak.
A megjelenésekor még ennél súlyosabb gondok is akadtak, magas frissítési frekvenciát támogató (144 Hz-es) kijelzők esetén ugyanis a játék átvezetőjelenetei, feliratai és hangjai teljesen szétcsúsztak (ezen szerencsére egy friss patch elvileg már segített), a port pedig alapértelmezésben egyáltalán nem támogatta az egeret még a kamerával történő célzáshoz sem (ezen pedig hamarosan egy nagyobb javítás fog majd változtatni a készítők ígérete szerint).
Az említett portolási problémák sajnos valamennyire bele tudnak rondítani az élménybe, ugyanakkor a Project Zero: Maiden of Black Water kipróbálását ettől függetlenül bátran ajánlom minden horrorrajongónak – nagyon remélem, hogy nem ez az utolsó alkalom, hogy hallhattunk erről a sorozatról.
