Egy olyan nagynevű szériánál, mint a Pokémon, nagyon nehéz úgy változtatni, hogy az mindenkinek tetsszen. Különös helyzetben vannak a remake-ek, amelyekkel a főbb epizódok közötti űrt igyekeznek kitölteni az alkotók. Az ilyen újrázásoknál a legnagyobb kihívás az, hogy mi maradjon és mi menjen; mi az, ami elavult, és mi az, ami működött. Ami pedig változik, úgy tegye, hogy hű maradjon a klasszikus felálláshoz. Az ILCA (és nem a Game Freak) által fejlesztett Pokémon: Brilliant Diamond (és persze a Pokémon: Shining Pearl) van, amit kiválóan modernizált. Van, amit meghagyott, bár nem kellett volna, és van, ami határozottan gyengébbre sikeredett az eredetinél.
A képlet maradt a régi, megannyi epizódhoz hasonlóan: ifjú hősünk elindul, hogy a legkiválóbb pokémon-edző legyen. Ehhez le kell győznie a nyolc edzőterem vezetőjét, hogy jelvényeiket bezsebelve új képességeket használhasson, majd eljusson a legendás Elit Négyeshez, akik bajnokuk kíséretében a legnagyobb kihívást jelentik minden aspiráns számára. Útközben összeakasztjuk pejhedző bajszunkat az ördögi Galaktikus Csapattal, akik próbálják rabigába hajtani a legendás pokémonokat (hogy egy csapat kölyök miért képes labdába zárni a tér-idő kontinuumért felelős istenségeket, az már más kérdés...).
Küldetésünk során a vadonban fellelhető pokémonok elfogásával gyarapíthatjuk csapatunkat, más edzőkkel körökre osztott csatákban megküzdve pedig erősíthetjük őket. Mindegyik szörnyecskének van egy típusa, ami más, bizonyos típusok ellen gyengébb vagy erősebb. A klasszikus kő-papír-olló-képletről van szó, egyéb tényezőkkel megspékelve. Az, hogy a módosításoktól függetlenül is nagyon élvezetes és szórakoztató harcolni, fejleszteni a lényeket és elkapni újabb és újabb kis szörnyeket, arról árulkodik, hogy maga az eredeti formula mennyire jól el lett találva, és mennyire időtlen.
Az egyik legfőbb változtatás a grafikát érinti. A 2006-os, 2D-s világot 3D-sre cserélték, a figurákat pedig kistestű, nagyfejű, úgynevezett chibi modellekre. Előbbi kiváló, utóbbi megosztó: engem személy szerint nem különösebben zavart, de érthető, ha ez a fajta módosítás böki a csőrét azoknak, akik „emberszerűbb” karaktereket nézegettek volna szívesen, míg barangolnak a világban. Az eredeti pályák méreteihez azonban jobban illik ez a kivitelezés, ellenkező esetben a világ felépítésébe is be kellett volna avatkoznia a fejlesztőknek, amit nyilvánvalóan nem akartak.
A csaták azonban bámulatosak: most már nem az éterben lebegő tányérokon, hanem rendes, az adott helyszínre szabott környezetekben küzdünk, amitől tényleg úgy érezhetjük, hogy épp az erdőben, egy barlangban, a tengerben vagy bárhol máshol csapunk össze – sőt, a Galaktikus Csapat elleni mérkőzésekben a kozmosz elevenedik meg körülöttünk.
A pokémonok modelljei is nagyon szépek, a színek csak úgy lefolynak a képernyőről, méreteik is remekül átjönnek és a harcok során alkalmazott animációk is kiválóak. Küzdeni és lényekre vadászni esztétikai szempontból kifejezetten jó, és a térérzete nagyon erős az alkotásnak. Ilyenkor a karakterek is „rendes” formában láthatók, ami valamennyire azért pozitívum a chibikritikusoknak. Hordozható és dokkolt módban is gyönyörű az élmény, bár a felépítése miatt talán élvezetesebb kézben nyomkodni, bekucorodva a kanapén, vagy utazás közben, felidézve a régi szép idők GameBoy- és DS-korszakát (már annak, akinek ez mond valamit).
Játékmenet tekintetében talán a legdrasztikusabb a tapasztalatpont-megosztás lehetősége. Ez azt jelenti, hogy függetlenül attól, hogy részt vesz-e egy csatában egy pokémon, képes fejlődni, persze nem olyan arányban, mintha aktívan harcolna. Ez a funkció gyorsabb haladást biztosít, mivel nem kell váltogatni a lényeket, hogy szinten tartsuk őket, ezzel viszont könnyedén előfordulhat, hogy alig-alig használunk pajtásokat, mégis nagyon erősek lesznek. Másrészt, mivel nem lehet kikapcsolni, a legtöbb esetben komoly túlerőben leszünk, ami miatt nem hogy kihívást, de esetenként örömöt sem nyújtanak az így rutinná leértékelődő összecsapások. Nem baj, hogy van ilyen opció a kezdőknek, vagy azoknak, akik kevesebb időt szeretnének a programba ölni, de azzal, hogy kötelező, komoly csorba esik a játék felépítésén.
A másik komoly hiányosság az, hogy a 2007-ben kiadott, az eredeti páros bővített változataként szolgáló Pokémon: Platinum tartalmát kukázták, ami miatt sztorielemek, helyszínek és pokémonok hiányoznak ebből a remake-ből. Ez egy igazán érthetetlen húzás.
Nagyon pozitív azonban az új „Grand Underground” helyszín, amely az eredeti, földalatti, felfedezhető régió jelentősen kibővített és felturbózott változata. Új helyszíneken barangolhatunk, ásós minijátékokban szerezhetünk kincseket, valamint az itt kialakított, titkos bázisunkban elhelyezhető, a pokémonok előfordulását befolyásoló szobrokat. A földalatti barlangrendszer már-már akkora, mint a teljes felszíni világ, ami jelentősen hozzájárul a játékidőhöz és a lehetőségekhez.
Ha épp nem az alagutakat járjuk, akkor nagyobb, tematikus biómokban vadászhatunk lényekre, amelyek most fizikailag is látszódnak a világban, mint az újabb fejezetekben. Ez kifejezetten pozitív, de rávilágít egy nagy negatívumra is. Történetesen a felszínen maradtak a véletlen összecsapások, ahol a bozótban szaladgálva váratlanul találhatunk rá lényre. Az itt megszerezhető szörnyecskék viszont túl erősek lehetnek, ami azt jelenti, hogy ebből a szempontból is könnyebben teljesíthetjük a fő sztorit, ha szerencsével combosabb zsebszörnyet fogunk.
Különféle, az élmény minőségét fokozó újításokat is eszközöltek az ILCA fejlesztői. Most a legtöbb pokémon képes fizikailag is követni a karaktert, nem csak az a pár, ami az eredetiben, ez pedig gyorsabban növeli a barátsági szintet. Az erős kötelék pedig azt jelenti, hogy hatékonyabb a csatában is (például magától kigyógyulhat a mérgezésből vagy túlélhet egy egyébként végzetes csatát).
A térképen használható képességek rendszerét is felülvizsgálták. Eddig meg kellett tanítani bizonyos mozdulatokat pokémonoknak, amelyeket használni lehetett a terepen is: például hogy úszhassunk a vízen vagy hogy széttörjünk köveket. Mostantól nem kell a négy potenciális mozdulat közül elpazarolni egyet ezekre, hanem amint megszereztük őket, és teljesülnek a használatukhoz szükséges feltételek, akkor simán alkalmazhatjuk ezeket, anélkül, hogy bárki a csapatból ismerné a mozdulatokat.
A végeredmény egy vegyes, de alapvetően igazán szórakoztató alkotás. A Pokémon: Brilliant Diamond gördülékenyebbé, fogyaszthatóbbá és látványosabbá tette a klasszikus kalandot, de nem minden újítása pozitív. A legfájóbb a Pokémon: Platinum tartalmak kihagyása, de ettől függetlenül is szórakoztató és élvezetes. Egyfajta híd a régi idők képlete és a modernizációs kísérletek között, de a megjelenés időzítése kétségtelenül a közelgő, forradalmibb változásokat ígérő és egyben elősztoriként funkcionáló Pokémon Legends: Arceus árnyékába helyezi. Mindent összevetve azonban a rajongóknak és az újoncoknak is kellemes időtöltést jelenthet, még akkor is, ha eltörpül a Pokémon: HeartGold és a Pokémon: SoulSilver által magasra tett remake-léchez képest.
