A kedves, okos Marsupilami az ’50-es évek óta hódít. Elsőként egy francia képregényben tűnt fel, az új évezredben pedig több televíziós sorozatot is kapott (ezeket hazánkban is vetítették). Jómagam a Sega Mega Drive-os videojáték által ismerkedtem meg a hosszú farkú pettyes lénnyel, de az ismeretség nem volt felhőtlen. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy mik voltak azok a szoftverek, amik kifogtak rajtam, és sajnos ez közéjük tartozott. Gyerekként agyonfrusztrálódtam a szűkős időkeretek és a túl nagy precizitást igénylő feladataitól, így sosem sikerül érdemben végigjátszanom. Vicces, hogy ha gamer berkekben feljön a téma, akkor kiderül, hogy mások is hasonló emlékeket őriznek az említett címmel kapcsolatban. No, de már nem a ’90-es években járunk, és ma már nem arról szólnak az ifjúsági szoftverek, hogy a csemetékre sírógörcsöt hozzanak (Lion King zsiráfos pálya megvan?). Az elsődleges szempont a szórakoztatás, amit az újonnan megjelent Marsupilami: Hoobadventure maximálisan teljesít.

Palombiában járunk, ahol Marsu kölykei éppen nagyot szundiznak. Ébredés után a kíváncsi lények felfedeznek egy furcsa totemet a homokban, amely rövid úton életre kel. Megbabonázza maga körül a szigetvilág állatkáit, majd kereket old. Az ifjak feladata lesz, hogy utolérjék és megtörjék a varázst, miközben egzotikus tájakon loholnak céljuk felé.
Ebben a 2D-s platformerben a klasszikus Donkey Kongokat megidézve haladhatunk, miközben megannyi csapdán vágjuk át magunkat. A marsupilamik – akik között a pályaválasztó képernyőn szabadon váltogathatunk – agilisak, és nem restek megvédeni magukat a veszélyektől. Hosszú farkukat bevethetik sokféleképpen, így például nagyokat ugorhatnak, ostorként támadhatnak vele, lasszóként használhatják kapaszkodásra, vagy folyamatos gyors gurulást hajthatnak végre. A mozgás szép folyamatos, a játékmenet gyors és követhető.

A terep telis tele van felvehető gyümölcsökkel, amelyekből 100-at begyűjtve extra élethez jutunk. Az életek számolgatásával kicsit retro érzésünk lehet, de nem kell megijedni, mert nem nagyon tudunk kifogyni belőlük (teljesen gyerekbarát a cucc, igazából ki is kapcsolható a számláló). A nehézségi görbe is csak éppen annyira kúszik fel, hogy egy pici kihívással kecsegtessen. A szinteken megbúvó bónuszpályák rövid ügyességi játékok, amelyek után jegyeket kaphatunk. Ezeket beválthatjuk bizonyos pontokon, ahová ily módon belépve 8-10 ingyen élettel gazdagodhatunk. Minden pályán gyűjthetünk még 5 tollat is, amelyek a művészeti galériában oldanak fel jutalmakat.
A Marsupilami: Hoobadventure képi világa nagyon szép meseszerű, mind a kis hősök, mind a rájuk támadó bamba élőlények pompásan festenek. A játék legnagyobb pozitívuma az elbűvölő dallistája. Nálam az év egyik legklafább összeállítása lett a vidámságot és életenergiát pumpáló talpalávaló. Sokszor Hawaii-on vagy Peruban éreztem magam a remek pánsíppal felturbózott muzsikák hallgatása közben. Nagyon hangulatosak, és jól illenek a rajzfilmes körítéshez.

Nagyon hamar, akár 2 óra alatt végig lehet szaladni a játékon, de ekkor még nem szedtünk ki mindent belőle. A szinteket le lehet nyomni harcolva az idővel is, az említett dolgokat is össze lehet szedegetni, így pár rövidebb délutánig ki fog tartatni a kisebb gyerekeknek. Nekem baromira tetszett, és egy élhetőbb Donkey Kongként tudnám aposztrofálni, ami nem annyira merev. Nincs frusztráció, nem idegesít fel, de átverve sem érezzük magunkat tőle. Amikor kell, egy picit bekeményít, de csak annyira, hogy sikerélményként éljük meg a dolgokat. Nem is nagyon tudnék negatívumokat mondani az említett rövidségén kívül, illetve a cikk írása közben morfondíroztam el, hogy jó lett volna egy többszemélyes játékmód is, ahol akár ketten-hárman roboghattunk a cél felé, mint a Rayman újabb eresztéseiben.
Ha idén már csak egy platformert vennél magadnak vagy a törpédnek, akkor a Marsupilami: Hoobadventure legyen az. Hooba!