Akad a világon néhány olyan munka, ami nem is igazán állás, hanem igazi hivatás. Kell egy bizonyos bekattanás, aminek hatására már nem a pénz és a légkondis irodai környezet fog számítani, hanem az, hogy életeket menthess mindenáron. Ezek közül pedig a legtöbb veszéllyel talán a tűzoltók küzdenek meg, akik naponta teszik kockára az életüket, igencsak meleg szituációkban. A Firegirl: Hack 'n Splash Rescue során egy kifejezetten látványos pixelvilágban kell alakítanunk a helyi lánglovagot, egy női karakterrel, ami az olyan tűzoltós sorozatok, mint például a Station 19 után egyáltalán nem meglepő, és felettébb vagány is egyben.

Az első tanulópálya már önmagában felvet néhány érdekes kérdést. A koncepció szerint a saját munkahelyünk lángokban áll. A tűzoltó a tűzoltóságon tüzet olt – egy pillanatra elkerekedtek a szemeim, aztán sietős léptekkel szaladtam be az épületbe segíteni a kollégáknak. Az első küldetés során egyébként nemcsak az alapvető irányítást ismerhetjük meg és gyakorolhatjuk be, hanem a főhadiszállásunkkal is meg tudunk barátkozni, noha a körülmények eléggé túlfűtöttek. Ha megvagyunk a misszióval, akkor már a szépen felújított központ vár bennünket, ahol fejleszthetjük fegyverünket, növelhetjük a vízkészletet és egyéb tuningokat vásárolhatunk a pénzünkből. Amennyiben minden csip-csup dologgal megvagyunk, akkor a garázsból már indíthatjuk is a következő akciót.
A játék gerincét, magát az élményt kifejezetten élvezetesre sikerült összerakni. A fecskendő irányítása teljesen kézre állt nekem, noha a billentyűzetet már az első pályánál leváltottam egy Xbox-kontrollerre. Az alapmechanikákat, mint például a repülést, nagyon könnyű elsajátítani, viszont hajszálpontosan kivitelezni egy szűk pályán már igazi kihívás. További izgalmat pedig maga a tűz jelent, amit nem feltétlenül kell eloltani, elég csak átugrani felette, mert a vízállományunk is véges. A vízmennyiség mellett érdemes figyelni az időre is, és persze életből is csak 4 van az elején, amit könnyen elszórakozhatunk egy-egy figyelmetlenséggel.

A nehézség tehát pixelgrafikához mérten a régi időket idézte meg számomra, viszont annyi könnyítés van, hogy minimális pénzt folyamatosan kapunk még egy sikertelen küldetés után, így előbb vagy utóbb lesz keret a fejlesztésre. Unalmasnak emiatt nem mondanám játékot, még akkor sem, ha nem jönnek össze elsőre a dolgok, a folyton változó pálya pedig frappáns megoldás a fejlesztők részéről.
Másik szempont, ami miatt már a trailer alapján is feltüzelt a játék, az a grafika. Eleve a pixeles megoldás nekem bejön, viszont az Unreal motor segítségével olyan minőségi 2,5D megoldással és fényeffektekkel dolgoztak a készítők, amitől sokszor elakadt a szavam. A kifröcskölt vízben visszatükröződő neon, és a lángcsóvák által megfestett falak bámulatosan szépek, ennek ellenére a rendszerkövetelmény teljesen elfogadható. Régebbi gépen is nyugodtan fel lehet tekerni a beállításokat. Hangok terén is hasonló a véleményem, sokkal inkább hozzáad, mintsem elvesz.
Firegirl kalandjait érzésem szerint minden platformerrajongónak át kell élnie. Kifejezetten minőségi alkotás a Firegirl: Hack 'n Splash Rescue, amit érdemes kipróbálni. A tesztelés alatt többször is belefutottam rosszabb sorozatokba, amikor nehéz volt a szűk időkeret vagy a kevés vízmennyiség miatt tovább haladni a pályákon. Ez azért visszavett a világmegváltó lendületből, de aztán egy fejlesztésre való kigyűjtés után már könnyen mentettem életeket. Kellemes felüdülés volt kidolgozottság és látvány szempontjából is, ajánlott a vétel.