25 év nem kevés idő – márpedig ennyi idő telt el az első Gran Turismo játék megjelenése óta: 1997-ben került boltokba az első PlayStationre Kazunori Yamauchi remekműve, 140 autóval és 11 pályával. Már akkor is az volt a cél, hogy autentikus autókat lehessen a konzol képességeihez mérten minél élethűbb módon vezetni, a sikert pedig a majdnem 11 milliós eladási statisztika is elég jól jelzi, a kritikusok meg olvadoztak a gyönyörtől. És ezt azóta gyakorlatilag minden résszel sikerül megismételnie a Polyphony Digitalnek. Vajon sikerül nyolcadjára is (a spinoffokat nem számolva)? Igen, nyolcadjára, mert a PlayStation 3-as Gran Turismo 6 után PlayStation 4-en a számozás nélküli Gran Turismo Sport folytatta a sort, jelen 7-es sorszámú rész pedig az első, amely két generáción egyszerre jelenik meg.
Az első újdonsággal már rögtön az indulásnál szembesülünk: ez pedig a Music Rally játékmód. A cél itt egy nyugisabb autókázás lenne, megfűszerezve az Outrunig visszanyúló „érjünk oda az ellenőrzőponthoz, mielőtt leketyeg az adott idő“ játékmenettel. A csavar itt annyi, hogy ezt az időt nem másodpercben, hanem az épp hallható zene taktusaiban méri, mintegy ritmust adva a vezetésünknek. A visszajátszás pedig szintén a zene ütemére kerül automatikus vágásra. Nem mondom, hogy hiánypótló, de kellemes kikapcsolódás tud lenni. A zenei választék minőségével viszont tudnék némiképp vitatkozni... :-)
Ahogy belépünk a tényleges játékba, rögtön kézen is fog minket, és mindenféle személyek vezetnek körbe, hogy mi merre. Az ötlet nem rossz, de a kivitelezés nekem így, csak olvasható szövegként kissé személytelennek hat – szerintem sokat dobott volna, ha felolvasásra is kerülnek ezek. Nem fogunk tudni azonnal mindent elérni, szépen sorban nyílnak meg előttünk a különféle lehetőségek, ami pedig beletelik pár órába. A kulcs a Café, azaz a Kávézó lesz: a tulaj, Luca ad egy lapot a menüből a nyereménnyel, amelyhez egy feladatot kapcsol, és ezt kell teljesítenünk. A legtöbb esetben ez pár verseny vagy egy komplett bajnokság dobogós helyezése lesz, de így vesz rá minket az újonnan megnyílt játékmódok és helyszínek kipróbálására.
Így jutunk el az alkatrészboltba (ahol persze egyre jobb cuccokhoz férhetünk hozzá), a GT Auto szervizbe, ahol nemcsak karbantarthatjuk a verdáinkat, hanem teljesen egyedi külsőt is varázsolhatunk neki (és adott esetben akár motort is cserélhetünk), a használtautó-kereskedésbe, valamint a Brand Centralbe, ahol többek között az egyes márkák történelmével ismerkedhetünk meg. A Scapes módban a már megszokott módon gyönyörű és élethű képeket készíthetünk, a Licence Centerben csiszolhatjuk a vezetési képességeinket és szerezhetjük meg a későbbi versenyekhez, bajnokságokhoz szükséges minősítést, illetve a Mission Challanges részben próbára tehetjük a képességeinket egy-egy rövidebb feladattal.
Lesz itt mivel foglalkozni egyedül is, ha pedig társaságra vágyunk (esetleg társaságunk van), akkor a többjátékos mód is elérhető lesz némi játék után. Ez ketté lett szedve: a GT Sport által felépített e-sport külön részt kapott, míg ha osztott képernyőn vagy online szeretnénk lazább feltételekkel versenyezni, akkor a Multiplayer az, amit keresünk.
Na de vissza a Kávézóhoz: ahogy megvagyunk az adott feladattal – ami a legtöbb esetben egy adott téma köré választott három autó megnyerése lesz –, Luca mesél egy kicsit róluk, illetve néha az egyik verda tervezője szólal meg, és enged bepillantást a kulisszák mögé. Kazunori nem titkolt célja ezzel a felépítéssel és körítéssel az, hogy minél mélyebb betekintést adjon az autózás kultúrájába, hagyományaiba, történelmébe. Kell-e mondanom, mekkora sikerrel, főleg, ha már eleve autóbolond a játékos? :-)
Maga a játékmenet már ismerős lehet az előző részekből, itt nagy varázslat nincs – a részletek azok, ahol a változások találhatóak. Maga a külcsín verseny közben nem igazán változott a GT Sport óta: PS5-ön is szinte csak annyi történt, hogy elérhetővé vált a 4K felbontás is 60 fps mellett. Visszajátszás, fotózás közben, illetve az autók bámulásakor viszont a fények és a tükröződések sugárkövetéssel vannak megoldva az új vason. Persze ugyanez PS4-en sem fest rosszul (sőt), de a különbség messze nem láthatatlan. Ha már itt tartunk, a kötelező online jelenlétnek megvan az az előnye, hogy a mentésünk szépen tud vándorolni a gépeink között, és a PS5-PS4 váltás sem akadály.
Az irányítás is kicsit más a DualSense-szel, a féknek használt ravasz ugyanis szépen finoman kattog, ha az ABS dolgozik. Ez mondjuk lehetne erősebb is, de ahhoz képest, hogy szimulátorról beszélünk, meglepően jól vezethetőek a verdák így is (naiv nem vagyok, biztos van rásegítéses turpisság a dologban). Kormánnyal viszont teljesen más dimenzió, életre kelnek a vasparipáink úgy, hogy öröm őket terelgetni. Nagyon szépen érezni a különféle terhelésváltásokat, az ösztönös reakciók simán aktiválódnak vezetés közben, és persze a talajjal való kapcsolat is kellően informatív – hacsak nem hétköznapi, komfortra hangolt futóművel száguldozunk.
A versenyek kapcsán dicséret illeti a mesterséges intelligenciát is: a gépi tanulás meghozta a gyümölcsét, és kevésbé bamba, mint a GT Sportban, sőt – meglepően jól figyel, mi zajlik körülötte, és még ránk is egész normálisan reagál. A PlayStation 5 verzió különlegessége még a villámgyors töltési sebesség: ott, ahol PS4-en egy percet vártam, PS5-ön két pillanat alatt betöltött az adott pálya és verdacsokor, és azonnal mehettem is tütükélni. Nem korszakalkotó ez, az látszik, de kétségkívül sokat dob a komfortérzeten.
A hangokról nem beszéltem még – na de kell-e egyáltalán? Amilyen részletesen kidolgozottak a járművek látványban, olyan aprólékos gondoskodással foglalkoztak a hangjukkal is, ebben hiba nincs. A PS5 3D hangképességét pedig a Gran Turismo 7 aktívan kihasználja – versenyeken kanyarokon át tartó csaták során azt vettem észre magamon, hogy kevésbé kémlelem a HUD közeli jármű jelzéseit, hiszen hang alapján is tudtam, hol van az ellenfelem. Nagyon PR-szövegnek tűnik, amit leírtam? Lehet, de ha egyszer tényleg működik... :-)
A fentiekből szerintem egyértelműen kiderült, hogy a Gran Turismo sorozat méltóképp ünnepli 25. születésnapját, évfordulóját. Ahogy az eddigi részek, úgy ez is kötelező darabja minden autórajongó PlayStation-tulajnak, ez gyakorlatilag vitathatatlan. Kaz kiváló érzékkel és koreográfiával mutatja be játékán keresztül, miért is lehet rajongani ezekért a műremekekért, legyen szó akár az egyszerű kis Morris Mini Cooperről vagy a nem épp szerény 1000 lóerős Ferrari FXX-K-ról. Kicsit ugyan élettelenre sikeredett a körítés, de az elképesztő tartalom és a vezetési élmény bőségesen kárpótol érte.
