Szomorú szívvel indítottam el esténként a Syberia negyedik részét, hogy ez az ismertető elkészülhessen: szomorú, mert ennek a játéknak az alkotója – és egyben a point-and-click kalandjátékok feltámasztója –, Benoît Sokal már majdnem egy éve itt hagyott minket. Szomorú, mert a körülöttünk zajló szörnyűségek – bár finom ecsetvonásokkal, de – benne vannak a játékban is. Másrészt persze örülök annak, hogy a mester egy ennyire szép játékot hagyott hátra nekünk.
Ott hagytuk abba Kate Walker történetét, hogy a yukolokat segítve bajba kerül, és orosz katonák fogságába esik. Aki kipróbálta a korábban megjelent Prologue nevű demót, az azt is tudja, hogy Kate egy orosz kényszermunkatáborba került (itt egyébként egy nagyon fura párhuzam kerül a sztoriba a Call of Duty Black Ops történetével). Ebben a táborban talál rá egy érdekes festményre, amely egy fiatal lányt ábrázol, és Kate-en (meg rajtam) kívül mindenki kísértetiesnek találja a hasonlóságot a lány és Kate között. És ezzel meg is érkeztünk a negyedik rész céljáig: mivel Hans és a mamutok már a múlt, Kate Walker új célja kideríteni, hogy ki volt ez a lány, és miért hasonlítanak egymásra.
Innentől két szálon pereg a cselekmény. Néha Kate-tel nyomozunk 2005-ben, néha pedig a különleges lánnyal, Dana Roze-zal 1937-ben. A kedvenc részem az, amikor ezt egyszerre kell csinálni. Ugyanis eleve azok a kalandjátékok a személyes favoritjaim, amelyekben lehetőség van két karaktert felváltva irányítani, akik egymást segítve jutnak el a célig. Azonban ha ezt az alapállást megfűszerezik azzal, hogy a két karakter évtizedekre vannak egymástól az időben... na, akkor elmondhatjuk, hogy itt van már a kánaán.
A történettel kapcsolatban ambivalensek az érzéseim. Mivel az első két rész csak és kizárólag Hans és a mamutok felkutatásáról szól, ezért nagyon fura, hogy most egészen más jellegű a cél. Viszont az nagyon jó, hogy ugyanolyan egyértelmű motivációja van Kate-nek, mint az első két részben. Ugyanis a harmadik epizód kicsit esetlen volt ebben: Kate haza szeretett volna jutni szibériai kalandja után, de közben belekeveredett egy finnugor törzs kisebbségi problémáiba a nagy orosz valóságban. Ennél lényegesen érthetőbb, szerethetőbb és karakteresebb a The World Before története.
De nemcsak a történettel voltak kisebb bajok az előző részben, hanem technikailag is voltak problémák a megjelenéskor. És az új rész demója is félelmetesen szaggatott még egy éve. Szerencsére a teljes játék nem szenved ilyen gyerekbetegségektől. És atomerőmű sem kell hozzá, mert a 7 éves PC-men HD-ben tökéletesen futott. És ha igazak a pletykák, akkor a Steam Decken 4K-ban is pöccre fut majd.
Bár a múltkori részből tanulva itt már sokféleképpen irányíthatjuk karakterünket (köztük a klasszikus point-and-click megoldással is), az még mindig fura, hogy mikor milyen kameraállást választ a játék. És ez sajnos nem csak szépségbeli probléma, mert ha épp olyan szögben látunk valamit, akkor nem veszünk észre egy fontos hotspotot. Illetve kicsit játszogatva (kimegy a szobából, visszajön) át lehet verni, csak nem értem, miért nem egyértelműbb a megoldás. És az is igaz, hogy emiatt csak másodlagos (nem kötelező) feladatokat buktam el. A fő szál elég egyértelműen és könnyen vihető.
És el is érkeztünk a puzzle-khöz, és úgy általában a játékmenethez. A korábbi részekhez képest megnőtt az intrók és látványos, filmszerű jelenetek aránya. Míg régebben nagyon sokat kellett mászkálni ide-oda és puzzle-kön keresztül átjutni akadályokon, addig itt ez kevesebb százalékát teszi a ki a játéknak. Nehezen mondom ki, de ez nekem tetszik. Sokkal kevesebb szívással sokkal több látványt kapunk Benoît Sokal zseniális vizuális fantáziájából. Mert a Syberia: The World Before egy gyönyörű játék. És minden átvezető csodálatos helyeket, eszközöket, szereplőket mutat, amelyekben jó gyönyörködni.
És nemcsak a design, a textúrák vagy a grafikai motor szép, hanem a szereplők részletes mozgása, mimikája is. Tudom, hogy ma már minden játék nagyon részletes motion capture-rel dolgozik, de ehhez a játékhoz akkor kiváló színészeket találtak, mert minden apró részletében zseniális a szereplők mozgása, testtartása. De visszatérve a játékmenetre, amikor viszont meg kell oldani egy rejtvényt, az mindig egyszerűbb, mint amikre számítottam. Nem volt komoly elakadásom se, pedig a korábbi részekben mindig akadt valami, mint a hírhedt színes lazaccsali a második részben.
A Syberia: The World Before egy csodálatos játék: gyönyörű és magával ragadó. Látszik, hogy a fejlesztők legalább akkorát akartak dobni, mint annak idején az első résszel, amelyet mindenki a szívébe zárt. Szerintem ez sikerült nekik. Hangulatban, látványban, szórakozásban ott van ez is az első rész magasságában – természetesen a kornak megfelelő technikai szinten. Az egyetlen, ami miatt fanyaloghatunk, az éppen az, hogy az első részhez próbáljuk hasonlítani, amelynek a története – Hans Voralberg és az automatái – itt most csak mellékszereplők, egy lezárt történet emlékei. De ha ez lenne az első Syberia játék, akkor ugyanakkorát ütne, mint annak idején az első rész.
A tesztpéldányt a játék kiadója biztosította.
