Azok, akik a felütésben is említett időszak rabjai, az utóbbi években a Ghost of Tsushima révén merülhettek el az élményekben, hiszen a 2020-as debütálást követően tavaly kaptunk egy felújítást is, egy méretes kiegészítővel felvértezve. Hogy a Trek to Yomi mennyire inspirálódott onnan, azt nem tudom, de most, hogy volt szerencsénk egy kétpályás demót kipróbálni a hamarosan érkező produkcióból, már most kijelenthetem, hogy semmiben sincs oka szégyenkezésre a nagy elődhöz mérten.
Persze a két játék merőben eltér egymástól, cikkünk tárgya igazából egy oldalra scrollozós akciójáték, de nem silányítanám le ennyire egyszerűen, hiszen mégis annyi mindenben több. Kezdjük a kivitelezéssel, ami annyira autentikus, amennyire csak lehet. A grafika a legendás fekete-fehér szamurájfilmeket idézi, a szinkron csak japánul érhető el (angol felirat természetesen van), a zene pedig hamisíthatatlan japán hangulatot áraszt magából. A játék viszont inkább csak a harci részeket tekintve 2D-s jellegű, amikor mászkálunk, akkor egy fix nézőpont (vagy minimális képernyőscroll mellett) szabadon bejárhatjuk a helyszíneket.
Na és be is érdemes, hiszen hihetetlenül aprólékosan és gazdagon van berendezve a környezet, tele van titkos helyszínekkel, keresgélhető gyüjtögetnivalókkal, NPC-kkel és kisebb elágazásokkal is (van például olyan szituáció, ahol ha a fő csapáson haladunk, négy haramiába botlunk, akiket le kell egyesével küzdenünk, de ha teszünk egy kanyart a nehezen kivehető kis ösvényen előtte, akkor egy állványról egy rakás gerendát zúdíthatunk a nyakukba – egy nagy gonddal kevesebb alapon).
A sztori igazából már a játék leírásában is spoileres – Hiroki mesterét banditák mészárolják le, és a haldokló öreg megesketi tanítványát, hogy a továbbiakban a város és lakóinak védelmezője legyen helyette. A kipróbálásra kapott verzió két pályájából az első valójában pont ezt meséli el. Egy tutoriallel kezdünk, ahol a játék alapjait tanítják meg nekünk, majd mesterünk elviharzik, mi a tapasztalatlan fiatal fiú meg utána (annak ellenére, hogy kifejezetten megtiltotta). Ennek a fejezetnek az első fele tehát inkább a mászkálás jegyében telik, ha úgy tetszik, még ez is a gyakorlás része, csak enged belerázódni a platformingba. A továbbiakban viszont kőkemény akció jön, hiszen amint kiérünk a város falai közül, aktívan kell harcolnunk. A második epizódnál viszont ugrik az idő és Hiroki már felnőtt, tapasztalt szamurájként jelenik meg, a szituáció viszont hasonlatos – otthonunkra támadó gazfickók között kell szétcsapni.
Az irányítás alapjai nagyon egyszerűek, van egy light és egy heavy támadás, továbbá egy védekezés gomb, ami a megfelelő időben nyomva parryt jelent. Az életerőnkön kívül van staminacsík is, amely a futástól és a védekezéstől is csökkenhet, amire érdemes figyelni, mert ha fáradt állapotba kerülünk, akkor igen sebezhetővé is válunk. A kardon kívül shurikeneket is felkínált a demo, ám ezeket elég szűkmarkúan mérte (egyszerre 3 lehet nálunk, és nem lehet minden sarkon találni azért).
Igazából azt kell mondjam, hogy a harc az átlag ellenfelek (két-három típus jött szembe) esetében rém egyszerű, gyakorlatilag mindenkit le tudtam verni a védekezés/parry majd light/heavy támadás komókkal. Ám mindez csak a bossokig működött, ahol viszont keményen izzadóssá vált a kihívás (ők már sokkal kiszámíthatatlanabbak). Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy vannak nehézségi szintek. A négy közül én a középső, normál fokozatot választottam és amikor kipróbáltam a hardot is, akkor már az első ellenfélnél gondjaim voltak, szóval a Souls játékokon nevelkedett fenegyerekek ezzel kezdjék egyből (és akkor még ott van a titokzatos negyedik, egyelőre nem választható szint). A másik, hogy van egy méretes skillfa, és a demo keretein belül ebből csak pár dolog mutatkozott meg, szóval még csak a jéghegy csúcsát láthattam. Bízom benne, hogy sikerül ezekkel színesíteni a gameplayt, illetve hogy a későbbiekben további érdekességeket is rejt majd (a kedvcsináló alapján erre igen jó esély van).
Azt kell, hogy mondjam, nagyon kellemes tapasztalatokkal álltam fel a Trek to Yomi elől. A 45 percesnek mondott ízelítő a magam felfedezős, komótos, nézelődős stílusában másfél óráig is eltartott, és abszolút nem éreztem az idő múlását (játszatja magát és fantasztikus hangulatot áraszt). Egyedül azt sajnáltam, hogy kicsit kurtán, furcsán ért véget a kaland, de ez azért nem olyan nagy gond, mert vélhetően nincs messze a megjelenés (még tavasszal ígérik, amit a meglepően kész készültségi állapot is alátámaszt). Őszintén szólva nem kevesebbet várok a játéktól, minthogy hozza majd azt az élményt, amit a Griefhelm, a Hellish Quart vagy a Song of Iron is megígért, de egyik sem tudta maradéktalanul teljesíteni. Várós...
