Hosszú évtizedek óta rengeteg gyereknek jelentik a szórakozást a legendás színes építőkockák. Így aztán nem csoda, hogy amikor a videojátékok „nagykorúak lettek” (arra gondolok, amikor széles körben kezdett terjedni a 3D-s grafika), a dán gyártó terméke is megjelent a palettán. Az első feldolgozások inkább a kreatív oldalról próbálták megfogni a dolgot (elvégre alapvetően az építésről szól a játék), de aztán elkezdtek megjelenni az olyan árkádosabb darabok is, mint a LEGO Racers, amelyre talán a legtöbben emlékeznek azok közül, akik már a kilencvenes évek végén is játszottak. Ekkor persze jött egy el nem ítélhető ötlet, hogy ha már licencelnek olyan franchise-okat a fizikai LEGO-játékokhoz, mint a Star Wars, akkor miért nem csinálják meg videojátékként is? A többi mára történelem...

A filmsorozat addig elkészült részeit gyakorlatilag rögtön két év alatt fel is dolgozták, így amikor kiderült, hogy a Disney új részeket készít(tet) a sagához, akkor vigyázó szemeit mindenki ebbe az irányba fordította, hogy az addigra már szépen felhízott filmes tematikájú játékok sora (Batman, Indiana Jones, Harry Potter stb.) hogyan bővül majd tovább. 2016-ban meg is jelent a LEGO Star Wars: The Force Awakens, aztán viszont néma csend következett. Hiába jött ki a mozikban a legújabb kori trilógia további két darabja, a gamereknek szánt LEGO-feldolgozások elmaradtak.
Sokat kellett rá várni, de cserébe a teljes Star Wars sorozatot feldolgozza.
A megoldás végül a LEGO Star Wars: The Skywalker Saga személyében érkezett meg, amire ugyan egy kicsit sokat kellett várni, de cserébe nemcsak az elmaradt két epizódot, hanem a teljes sorozatot feldolgozza, így az eddigi legteljesebb verziója a sagának. Ha valaki esetleg olvasta az első benyomásokat taglaló cikkünket, akkor azt is tudhatja, hogy nemcsak a legkomplettebb, hanem a legszebb jelzőt is nyugodtan ráaggathatjuk a játékra. Fantasztikusan néznek ki a LEGO-figurák, a szériára jellemző (pozitív értelemben vett) idiotizmus pedig csúcsra van járatva. A játék szinte minden létező platformra kijött, így széles körben elérhető, az újgenerációs változatok viszont különösen élnek – a nagy felbontás és gyors képfrissítés hihetetlenül jól áll neki.

Mivel a Star Wars-hívők között a mai napig vérre menő viták vannak, hogy melyik trilógia is tekinthető az elsőnek, a torzsalkodásokat megelőzve ízlésünk szerint választhatunk, hogy melyik lesz a kezdőpont, vagyis úgy alakíthatjuk a sorrendet, ahogy mi szeretnénk. Ennek megfelelően akár a The Phantom Menace, akár az A New Hope, de még a The Force Awakens is kehet a nyitány, onnantól kezdve viszont végig kell vinnünk a választott hármast. Minden epizód 5-5 fejezetből áll, amelyek természetesen a filmek legismertebb, legjellemzőbb részeit dolgozzák fel. Van tehát halálcsillag elleni menet, vagy vérre menő küzdelem Darth Maullal. Egyes pályarészek hosszabbak, mások rövidebbek, de jellemzően egyik sem nagyon hosszú. Jellemzően egy teljes epizódot 2-3 óra alatt kényelmesen letudhatunk, így nagyjából ki lehet számolni, hogy ha valaki az egész sztorit le szeretné tolni, akkor simán húsz óra környékén kalkulálhat (nekem csak az eredeti trilógia kilenc órámba telt).
A teljes kimaxolás viszont ennek a duplájára is rúghat, ugyanis tartalom az van bőven. Az egyik nagy újdonság ugyanis, hogy az egyes pályarészeket open worldre hajazó szegmensek kötik össze, rengeteg gyűjtögetnivalóval és mellékküldetésekkel, és ezeken annyit időzhetünk, amennyit jónak látunk. A végigjátszás után is visszanézhetünk bárhová, a Galaxy Free Play módban ugyanis a már megnyitott bolygók (23 van) bármelyikére elutazhatunk ismét, ráadásul a több mint 300 szereplő bármelyikét választhatjuk hozzá. A sztori módban persze érthető okokból kötöttek a szerepek, már csak azért is, mert bizonyos feladatokat csak adott karakterrel vagy kaszttal tudunk véghezvinni (kódos ajtók, zárt ládák stb.)

A nehézség inkább a fiatalabb korosztály igényeihez van igazítva.
Annak ellenére (vagy pont azért), hogy az első két trilógia már fel lett dolgozva, egészen más a mostani megvalósítás. Ha esetleg egy-egy jelenet visszaköszön, akkor is teljesen más az élmény, nem hasznosították újra a korábbi játékelemeket. Alapvetően több lett picit az akció – vannak sima küzdelmek (akár fénykarddal, akár lézerpisztollyal), de nem maradhatnak el az űrhajós részek sem. Utóbbiak persze nem olyan részletesek, mint egy direkt ebből a célból készül játéknál (pl. Star Wars: Squadrons), de nincs ok a szégyenkezésre. A nehézség amúgy is inkább a fiatalabb korosztály igényeihez van igazítva általánosságban, így már csak emiatt sem lehet nagyon komplex élményt várni ezektől a pályáktól. Itt kell viszont megjegyeznem, hogy a Pod Race verseny sajnos elég sablonos lett. Persze követnie kell ennek is a sztorit, így nem kaphatunk teljesen szabad kezet, de mind az élmény, mind a megvalósítás egy kicsit suta.
Ha pedig már a negatívumoknál tartunk, ideje szót ejteni arról is, hogy mi nem tetszett. Alapvetően jó húzásnak tartom, hogy saját magunk választhatjuk meg a sorrendiséget, ugyanakkor – persze teljesen szubjektív dolog – amit utáltunk a filmeknél, az itt is visszaköszön majd (például én az I.-II-III. részt kedvelem legkevésbé, és itt is unatkoztam rajtuk). Az „open world” szegmensek hasznossága megint csak ízlés alapján fog eldőlni, sokan lesznek, akik felesleges időhúzásnak érzik majd. Szerencsére ha nem akarunk, nem is kell velük foglalkozni. Ugyanez viszont nem mondható el a menürendszerről, ami kifejezetten bonyolultra sikerült, és eléggé átláthatatlan sok-sok játékóra után is. Persze a rengeteg tartalomhoz szükséges a sok állítási lehetőség és lista (például a karaktereknek van fejlődési lehetősége, nyithatunk meg új skilleket), de talán okosabban is meg lehetett volna oldani ezeket a szegmenseket.

A filmek jeleneteinek feldolgozásánál (teljesen érthető módon) némelyikbe kicsit jobban belenyúltak és hozzátoldottak olyasmit is, amit a moziban nem láthattunk. A Birodalom visszavág esetén például, amikor Han Luke keresésére indul a kies jégmezőbe, játékosként megfigyelőtornyokat kell meglátogatnunk, és ezek fényeinek keresztezésével találhatjuk meg a bajtárs lokációját. Az ötlettel magával nincs is gond, de ezen részek némelyike bizony kicsit túlságosan hosszúra nyúlik. Amúgy is általánosan elmondható, hogy a játékelemek tekintetében sok az ismétlődés, vagyis a játék helyenként kissé repetitívvé válik, illetve hogy az akciórészek nem annyira tartogatnak komoly kihívást.
Szerencsére bugok tekintetében legalább nem kell komolyabbak értekeznem, de ez azért nem jelenti azt, hogy ne találkoztam volna párral. A teszt Xbox Series X-en zajlott és ahogy fentebb írtam, magával a játék futásával nem is volt különösebb gondom, az átvezető jeleneteknél viszont igen gyakran találkoztam szaggatással, darabossággal (mintha ezek más képfrissítéssel dolgoznának). Ennél egy fokkal komolyabb probléma volt, amikor az Episode I. során (épp a Darth Maullal folytatott élet-halál harc során) a kamera fókusza megragadt valami távoli ponton, így egy jókora szegmenst totál homályban kellett lejátszanom. Mivel előzetesen olvastam, hogy más is járt így, és amikor újra akarta kezdeni a fejezetet, már nem is tudta elindítani azt, inkább letudtam így, de ez azért rányomta a bélyegét a hangulatra.

A játékon dolgozók kénytelenek voltak több hónapos túlórázást, munkahelyi zaklatásokat elviselni.
Lassan végzünk, de van itt valami, amiről szólni kell, ami ugyan általában nem szokott része lenni egy átlagos tesztnek, de mint aktívan játékfejlesztésben dolgozó, különösen fontosnak tartom, hogy figyelmet kapjon. A bevezetőben említettem, hogy a játék rengeteget késett, és sajnos ennek okai egészen botrányosak. Bizony a TT Gamest sem kerülték el a mostanában sajnos egyre több helyen burjánzó botrányok. Idén januárban robbant a bomba, hogy a majd’ öt esztendőre rúgó fejlesztést számos körülmény nehezítette. A játékon dolgozók kénytelenek voltak több hónapos túlórázást, munkahelyi zaklatásokat elviselni, a számtalan rossz vezetői döntés miatt (például saját engine fejlesztése licencelés helyett) pedig további nehézségek gördültek a fejlesztőcsapatok nyakába (a TT-nek több divíziója is van). Nem csoda, hogy sokan távoztak is a cégtől, de ha hinni lehet a forrásoknak, mostanára kezd stabilizálódni a helyzet.
S hogy mindez hogy érint Téged? Érdemes belegondolni, hogy ezeket a játékokat is emberek készítik, néha nem kis áldozatok árán, és a végeredmény bizony nagyban függ az ő munkakörülményeiktől is (ha azok nem jók, az meglátszódhat a játékon is). Ha valaki tehát a különféle fórumokon elkezdené verni a tamtamot, hogy XY játék miért készül olyan sokáig vagy csúszik már megint, próbáljon kicsit utánagondolni, hogy ennek valószínűleg nyomós oka van. Na de elég is ebből a témából ennyi, elvégre az iPhone-tesztek végén sem taglalja senki a gyerekrabszolgák sorsát, akik azt összerakták, ahogy a tisztelt vásárló sem ejt könnyeket ez ügyben.

Rengeteget fogunk nevetni a kalandok során.
Általánosan elmondható, hogy LEGO Star Wars: The Skywalker Saga igazán jól sikerült, s ha kisebb hibái akadnak is, remek szórakozás. A játék legerősebb ütőkártyája viszont továbbra is a hamisíthatatlan dilis LEGO-hangulat, rengeteget fogunk nevetni a kalandok során. A megváltozott kamerakezelés – amely TPS-közeli élményt ad – nagyon jól áll a játéknak, a történet során előforduló döntési pontok (kőkemény akcióval vagy egy cseles LEGO-építménnyel oldjuk meg a problémát) pedig kellemesen színesítik az amúgy sok esetben kissé monoton játékmenetet. Természetesen másodmagunkkal még jobb az élmény, azonban sajnos csak couch co-op létezik, online nem nyomulhatunk barátainkkal. Reméljük, legközelebb talán már ezt is sikerül majd megoldani.