A The House of the Dead talán az a játék, amelyet senkinek nem kell különösebben bemutatni, hiszen ha az elmúlt majd' negyed évszázadban (sajnos még kimondani is sokk) járt játékteremben (vagy kocsámban), akkor egész biztosan belebotlott a fénypisztolyos csodába. Ráadásul igen hamar, a megjelenéshez képest két éven belül PC-s átiratot is kapott, ahol már egérrel huszárkodva is lehetett irtani a zombikat (Dino a harmadik résszel ismerkedett 2005-ben, de nem igazán jött be neki).
A fénypisztolyos játékok mára az otthoni konzolokról is kikoptak (az LCD TV-ken nem is működik a technológia), így a THOTD-széria is kicsit feledésbe merült. (Köszönhetően talán Uwe Boll munkásságának is, a celluloid-mészáros ugyanis ebből is filmet csinált...) A nosztalgia azonban nagy úr, és csak idő kérdése volt, hogy mikor tűnik fel újra a zombis lövölde egy jópofa remake keretein belül. És mivel a SEGA valamiért nem látott benne fantáziát, ezért a lengyel Forever Entertainment–MegaPixel Studio páros lehelt bele új életet, ahogy tették azt pár éve a Panzer Dragoonnal is.
A The House of the Dead: Remake nagyon cselesen először április elején Switchen tűnt fel, aztán kiderült, hogy pár héttel később minden más platformra is kiadják. Mivel az eredeti fénye az évek során erősen megkopott, csakis egy teljes felújítás jöhetett szóba, de sajnos mindjárt azt kell mondanom, hogy hagyjuk el a nagy örömködést, ugyanis amellett, hogy szinte nulláról újra fel lett építve, az új változat sem valami szép, sőt helyenként igen csúnyácska. Sok szempontból olyan az egész hatás, mintha egy PlayStation 3-as játékkal játszanánk.
Kissé érthetetlen ez a fajta látványvilág, hiszen négy éve még a SEGA is jelentkezett egy (csak játéktermekbe szánt) új résszel, és az az Unreal Engine 4-re írt változat konkrétan köröket ver a mostanira kinézetben. De talán a ZS-kategóriás érzést akarták megfogni a lengyel srácok, hiszen a széria alapvetően mindig is oda tartozott kimondatlanul is, a sztorit például nem is különösebben taglalnám, mert elférne egy papírfecnin, és igazán se füle se farka. A lényeg, hogy a remake hű az alapanyaghoz, pontosan ugyanazt a történést, pályákat, ellenfeleket kapjuk, így talán a rajongók sem csalatkoznak, hiszen nem rugaszkodott el a felújítás.
A játékmenet is a régi: megyünk és lövünk, ameddig a continue-k el nem fogynak. Természetesen a túszok kiszabadításával szerezhetünk extra energiát, illetve az összegyűjtött pontjainkat is beválhatjuk új életekre. Többfajta nehézség van, illetve kétfajta pontszámítási rendszer. Befejezés három is akad (ezek elért teljesítményhez kötődnek), aki pedig társaságban szeretne nekivágni, az kompetitív és kooperatív módokban is neki eshet (sajnos csak háztartáson belül, vagyis online opció nincs).
Az irányítást szándékosan hagytam a végére, itt ugyanis van némi érdekesség. Alapból az analóg karokkal irányíthatjuk a célkeresztet, de a tesztelt PS4 változatban akadt giroszkópos lehetőség is, vagyis a DualShock mozgásérzékelőjének használata (minden bizonnyal a Switch verzió is tudja ezt, míg az Xbox nem, hiszen annak kontrolleréből ez a feature hiányzik). Elsőre ez nagyon jól hangzik, így rögtön be is kapcsoltam, de aztán szembesültem vele, hogy a megvalósítás bizony pocsék. A célkereszt folyamatosan elcsúszik, egy idő után nem is nagyon érzékeli már a mozgást, az meg alapprobléma, hogy az X és Y tengelyeken nem egyforma a mozgási sebesség. Utóbbit lehet külön-külön is állítani, de én fél óra próbálkozás után inkább hagytam az egészet a csudába, és visszatértem az a analóg karhoz, ami ugyan szintén nem fáklyásmenet, de mindenképp használhatóbb.
Ha ajánlani kellene a The House of the Dead: Remake-et, akkor csakis a legvérmesebb rajongók felé tenném meg, illetve akik szeretnének egy görbe, ZS-kategóriás, röhécselős estet tartani. Ha valaki a legendás SEGA játék méltó, mai színvonalú felújítását keresi, az csalatkozni fog. Az egyszerű grafika csak a dolog egyik része, sajnos még emellett sem sikerült minden pályán akadozásmentes élményt lerakni az asztalra. Pedig a készítők még egy bestiáriumot is összehoztak, ahol minden ellenfelet áttanulmányozhatunk, de talán jobb lett volna helyette a látványt és a teljesítményt csiszolgatni.
