26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Előzetes

MythForce early access próbakör

Mintha csak a He-Man, a Dungeons & Dragons vagy a Galtar mesékbe csöppennénk.

Írta: GeryG

A ’80-as években, amikor a számítástechnika is egyre jobban kezdte megmutatni, hogy a szórakoztatóipar új alapját jelentheti, a rajzfilmek között is egyre több fantasy bukkant fel. Voltak köztük mindenki által jól ismertek, mint a He-Man and the Masters of the Universe vagy a Thundercats, de akadtak kevésbé felkapottak (a rossz nyelvek szerint olcsó koppintások) is köztük, mint a Galtar and the Golden Lance, a Thundarr the Barbarian, de bizony készült rajzfilmsorozat a Dungeons & Dragonsból is.

MythForce early access próbakör

Ezek talán nem voltak annyira meghatározó alkotások, mint a Looney Tunes vagy a Tom & Jerry, de minimum egy kockageneráció felnőtt rajtuk. Az enyém. És a jelek szerint azoké a srácoké is, akik a Beamdog stúdió csapatát erősítik, ugyanis egy olyan roguelite játékot tettek le az asztalra a napokban, amely nem titkoltan a fenti mesék előtt tiszteleg. Ez a MythForce, amely a stúdió első önálló játéka, hiszen korábban csak klasszikusok (pl. Baldur’s Gate és Planescape Torment) felújításával foglalkoztak. A MythForce-ban próbálják meg összegyűjtött tapasztalataikat egy teljesen saját játékban kamatoztatni, ennek korai változatát próbálhattam ki én is Sam Starion kollégám oldalán.

A MythForce egy belső nézetű fantasy, roguelite dungeon crawler.A MythForce egy belső nézetű fantasy, roguelite dungeon crawler, tehát egy olyan műfajban indul, ahol azért bőven akad konkurencia, amiből általában nagyon nem könnyű kiemelkedni. Hogy neki sikerül-e, az még vastagon a fejlesztőkön múlik. Hiszen mint mondtam, egyelőre csak az early access változat érhető el, ami így is bőven ad elég tartalmat több napnyi játékhoz is, de azért érződik, hogy még van csiszolni való rajta bőven.

MythForce early access próbakör

A sztori Eldryth földjére kalauzol minket, de ennek a játékban csak egy icipici, de annál veszedelmesebb szegletét ismerhetjük meg. Eldrythre nagy veszély leselkedik, ami nem más, mint a vámpír nagyúr, Deadelus és csatlósai. Feltett szándékuk, hogy rabigába hajtják a vidéket, csakhogy akad néhány bátor harcos, akik szembe mernek szállni velük. Egészen pontosan négy ilyen harcos van: Victoria, a lovag, Rico, a tolvaj, Maggie, a mágus és Hawkins, a vadász. Ők alkotják a legendás MythForce csapatát, akiknek esélyük lehet legyőzni Deadelust és szörnyeit.

Senki se számítson tízperces speedrunra, de megpusztulásra annál inkább.Vagyis a korai változat tapasztalatai alapján olyan sok esélyük azért nincsen... Jóféle roguelite játékhoz hűen itt bizony senki se számítson tízperces speedrunra, de megpusztulásra annál inkább. Minden játék elején kiválaszthatjuk, hogy a négy harcos közül melyikkel szeretnénk bemerészkedni Deadelus várának romjai közé. Mindegyik karakter egyedi képességekkel bír, ezeket fejleszteni is lehet idővel. Vannak aktív képességek és passzív tulajdonságok is, amelyek mind az adott karakter egyetemes szintlépésének függvényében fejlődhetnek.

MythForce early access próbakör

A szintlépéshez XP-t kell gyűjteni, amit természetesen a harcok során szerzünk, de meglehetősen lassan kúszik fel a mérce. Nem úgy magában, a partykban. Minden játékban ugyanis karakterünk egyes szintről indul a legalapvetőbb felszereléssel és az adott partyn belül külön is szinteket lép. Ilyenkor mindig választhatunk neki két passzív perköt a véletlenszerűen felkínáltak közül. A játék e része egyelőre nincs teljesen kiegyensúlyozva, mivel olykor előfordul, hogy az adott harcos karakterisztikájától teljesen idegen perköket kínál fel a játék, kvázi az adott szintlépéssel nem nagyon nyerünk semmit (leszámítva az általános statok erősödését). De persze könnyen lehet, hogy ez szándékosan van így, de a kiegyensúlyozatlanság egyébként is több helyen tetten érhető.

A szintek meghatározott számú arénákból állnak. Amíg nem tisztítunk meg egyet teljesen a szörnyektől, nem léphetünk tovább a következőbe. Az arénákban vannak csapdák és általában loot is. A játék véletlenszerűen dobálja elénk az arénákat, de azok felépítése fix, tehát néhány tucat menet után már kiismerhetők. Nem úgy a loot, mert azt aztán tényleg nagyon véletlenszerűen osztják. Van olyan menet, amikor nagyon ínséges a kínálat, alig-alig jutunk gyógyítóitalhoz vagy erősebb fegyverekhez, varázskönyvekhez vagy kiegészítőkhöz. Máskor az arannyal fukarkodik a játék, megint máskor viszont túlzásba is esik és majd’ minden cserépből és sírboltból elénk dob egy gyógyítóitalt. Olyan is előfordul, hogy már az első arénákban kapunk valamilyen legendás fegyvert...

MythForce early access próbakör

Meglepően hangulatos játék.Ezt leszámítva a MythForce egy meglepően hangulatos játék. Sam Starion barátommal mi is hajlamosak voltunk előzetesen elkönyvelni, hogy nem lesz ez egy nagy durranás, legfeljebb a stílusos rajzfilmszerű grafikája fogja elvinni a hátán. Nos, jó nagyot tévedtünk. Bár a játék nem hibátlan, de a hangulata és az a bizonyos büszkeséget birizgáló nehézsége észrevétlenül is a monitor elé szögezett minket. Mert piszkálja az ember csőrét, hogy eljussunk legalább a harmadik szint végéig, ahogy az is, amikor egy érzésre piszok erősre feltápolt karaktert végül egy saját bénázás miatt veszítünk el és persze utána tök a nulláról kell újra felépíteni egy másikat.

A harcosok eléggé eltérnek egymástól, és egyedül játszva érdemes mindegyiküket kipróbálni, hogy kitapasztaljuk egyedi támadásaikat. Viszont kétségtelen, hogy kooperatív módban játszani hatványozottan szórakoztatóbb. Jól ki lehet egymást segíteni, kis odafigyeléssel pedig barátainkkal nagyon is ütőképes csapatot lehet alkotni. Cserébe viszont testvériesen osztozni kell a looton, mert az aranyat leszámítva (amit mindenki megkap) a felszereléseket mindig csak egyvalaki veheti fel. És ha épp mindketten rottyon vagytok HP terén, akkor az a fél órája könyörögve várt health potion hirtelen mindkettőtöknek nagyon jól jönne...

A tesztpéldányt a játék fejlesztője biztosította.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • MythForce
  • MythForce
  • MythForce
  • MythForce
  • MythForce
  • MythForce
  • MythForce
  • MythForce
  • MythForce

MythForce

Platform:

Fejlesztő: Beamdog

Kiadó: Aspyr Media

Megjelenés:
2022. április 20. PC (korai hozzáférés)
2023. szeptember 12. PS4, PS5, X1, XSX, Switch

Minimális rendszerigény: Intel Core i5-8400/AMD Ryzen 3 3300X, 8 GB RAM, GeForce GTX 1050/Radeon RX560, 12 GB tárhely, 64-bites Windows 10

Ajánlott konfiguráció: Intel Core i7-8700K/AMD Ryzen 5 3600X, 16 GB RAM, GeForce GTX 1080/Radeon RX5600 XT, 12 GB SSD, 64-bites Windows 10

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!