Azon túl, hogy örülök annak, hogy végre egy klasszikus (és mégsem pixelgrafikus) point-and-click kalandjáték érkezett tesztre, olyan érzésem van, mintha a litván fejlesztők – akik nem titkoltan nagyon szerették a Broken Sword sorozatot – egyszer már látták a Jumurdzsák gyűrűjét is. És míg a játékuk stílusa az előbbire hasonlít, az egész motivációja a másodikra: hiszen a Crowns and Pawns egyrészt litván történelmi lecke, másrészt Vilnius-kalauz vagy kedvcsináló.
Történetünk főhősnője Milda, a litván származású, amerikai szabadúszó programozólány, aki hirtelen örököl egy Vilnius melletti, kidőlt-bedőlt parasztházat, ahol aztán azonnal kalamajkába és misztikus fejtörőkbe keveredik. Minden adott egy jó kis kalandozáshoz? Igen! És miközben haladunk a történetben, úgy ismerjük meg a Litván Nagyfejedelemség történetét, királyokat és más nemeseket. Eközben felfedezzük Vilnius híres épületeit, amelyekben elrejtett kulcsokat keresgélünk egy ősi – és hogy még izgalmasabb legyen, a KGB által is keresett – tárgyhoz.
Mivel még sosem jártam a valóságban Vilniusban – játékban pedig utoljára a Tom Clancy’s Ghost Reconban kellett harcolnom a litván főváros utcáin –, ezért nekem külön is tetszik a játék, hiszen ha majd a valóságban is eljutok egyszer (tervben van!), akkor már ismerősként tekinthetek a látványosságokra. De nem kell megijedni, egyáltalán nem ennyire hangsúlyos a játékban ez a rész – csak nekem különösen tetszik. A történet szerint lehetnénk akár Középföldén is, hiszen általunk ismeretlen királyok koronája után nyomozunk.
Mint az elején már említettem, hogy nagyon örülök, hogy nem pixelgrafikával van dolgunk. Ehelyett az első Syberiához hasonlóan, rajzolt statikus háttér előtt mozgunk 3D-s szereplőnkkel. Ez akkor feltűnő, amikor valamiért közelebb kúszik a kamera és a 3D modelles karakterek nem csúnyulnak, ellenben a rajzolt háttér minősége romlani kezd. Amúgy a Syberia kalandjáték iránti tiszteletüket egy easter-eggben is kimutatták a fejlesztők.
A játékmenet pedig pont olyan, mint amit elvárhatunk. A nagy elődökhöz hasonlóan itt is igen könnyű elakadni, mivel néha teljesen váratlan és nem túl észszerű dolgokat kell összekombinálni a továbbhaladáshoz. Például józan paraszti ésszel is kitalálható, hogy a macskát a tonhalas szendviccsel kell elcsalni – viszont ez itt nem működik. Helyette a megoldás az (és ez hosszú és értelmetlen próbálgatások után derült csak ki), hogy össze kell kombinálni a templomi sörnyitóval a tonhalas szendvicset, és akkor már jó lesz...
A kalandjátékok kedvelőinek különösen ajánlom a Crowns and Pawns: Kingdom of Deceitet, mert kiemelkedik a túl könnyű vagy éppen béna grafikájú, esetleg ócska történetű kalandjátékok közül.
