Rajzfilmszerű. Ízlelgessük kicsit ezt a szót! Milyen gyakran is süti el ezt a jelzőt a sajtó videojátékokra, néha szinte válogatás nélkül minden rajzos stuffra, akkor is ha „bűnranda” vagy netán közönséges. A dolog hozadéka, hogy túl lett használva, és sajnos ilyenkor van gondban az ember, amikor valóban érkezik egy játék, amelyre teljesen megérdemelten lehetne mondani. Márpedig a Lost in Play annyira olyan, hogy tulajdonképpen ténylegesen egy rajzfilmet látunk, mintha egyenesen a Cartoon Network hőskorából pottyant volna ide.
Bevallom, a HappyJuice Interactive-ról keveset tudok, annyi azonban napnál is világosabb, hogy alapítói nem nyeretlen kezdők, mindannyian 10+ évet töltöttek el vagy játékfejlesztésben vagy animációs stúdiókban. Mindez meg is látszik első közös munkájukon (habár korábban segédkeztek már a The Office Quest című mobilos bohóság elkészítésében is). Az izraeli fejlesztők célkitűzése roppant szimpatikus: olyan kalandjátékokat szeretnének alkotni, amelyek igen színvonalas grafikával, animációval és game designnal vannak megtámogatva. Azt hiszem, szépen letették a névjegyüket.
Egy testvérpárt ismerhetünk meg a történetben, akik ifjonti korukból fakadóan egymás heccelésében lelik a legnagyobb örömüket. A családi otthon kellős közepén zajlik mindez, ám furamód a „csatatér” áttevődik egy fantáziabirodalomba. Ezt a vidéket mindenféle fura szerzetek lakják: emberek, állatok és goblinszerű lények vegyesen. Annak rendje és módja szerint akadnak köztük, akik barátságosak és segítőkészek, de vannak kifejezetten ellenségesek is. Totónak és Galnek azonban egy tanulság esik le nagyon korán: ha haza szeretnének térni, akkor kőkeményen össze kell dolgozniuk, és így sem lesz egyszerű a feladat.
A Lost in Play egy végtelenül egyszerű, de hamisítatlan point-and-click kalandjáték. Minden megvan, ami a stílusra jellemző: tárgyhasználat, inventory és kisebb puzzle-feladványok. Amit zseniálisan csinál a játék, hogy egy-egy nagyobb helyszínen egyszerre mindig csupán 4-5 képernyőnyi terület lesz, de olyan ügyesen vannak megkomponálva a tennivalók, hogy ugyan keresztül-kasul be kell járnunk az egészet (aha, most kell visszamennem oda), de mégsem érződik szivatásnak, és nem is unatkozik közben az ember.
A közbenső feladványok meg elég széles palettán mozognak. Vannak egyszerű (és ismert) társasjátékok, kártyázhatunk, de van, amikor egy óraművet kell összeilleszteni, vagy egy repülő sárkányt összeszerelni (még ikeás útmutatót is kapunk hozzá). A prímet viszont kétségkívül az vitte el, amikor egy mini kalandjátékot kellett letolni a kalandjátékon belül (pár perces szösszenet az egész, ne tessék nagyon komolyra gondolni, de az ötlet több mint zseniális). A legjobb az egészben, hogy egyik feladat sem túlságosan nehéz, ami nem azt jelenti hogy könnyűek, hanem hogy kis töprengéssel és keresgéléssel mindent meg lehet oldani. De ha elakadnánk, sincs gond, mert van egy segítség gomb, amely egy jópofa rajzzal mutatja meg, hogy milyen irányba kellene tovább mozdulnunk.
A játékot akár a fiatalabb korosztály is elkezdheti, de nem csak az imént említett nehézség okán. Hanem a nyelv és lokalizáció miatt, ezek ugyanis nem léteznek. A szereplők mind halandzsa nyelven kommunikálnak, minden információt a kiváló animáció révén adnak át a fejlesztők a játékosnak, ami tovább növeli a kötődést az amúgy is nagyon szimpi főhősök irányába.
Mivel a grafikát már annyit méltattam, essen szó egy kicsit a hangokról és zenékről is, ami szintén mind nagyon profi munka. A muzsikák nagyon fülbemászóak, tényleg mintha egy rajzfilmet látnánk. A szereplők gügyögését sem úgy kell elképzelni, mint egy indie vagy Nintendo (bocs) játékban, hogy egybites mormogás megy, hanem rendesen hangsúlyozott szavak és mondatok (még ha kissé kurta formában is).
Egyetlen nagy gondom van a játékkal, mégpedig hogy rövid. De itt nem is a játék hossza maga a gond, hiszen kb. 3-4 óra alatt lehet végigvinni, ahogy más hasonló stuffokat is. A probléma inkább az, hogy amint vége van, az emberre rászakad, hogy annyira játszaná még. Különösen akkor voltam picikét mérges, amikor a játék vége felé, egy rakás történést amolyan trailer-szerűen pörgettek le a szemünk láttára a készítők. Nem maradt volna idő, költségvetés, hogy ezeket rendes, játszható formában kidolgozzák? Netán nem akarták a végtelenségig húzni a játékidőt? Akármelyik is a megoldás, én bizony nagyon szívesen játszottam volna ezeket a szegmenseket is.
Nem tudok nem áradozni a Lost in Play kapcsán, hiszen annyira nagy élmény volt a vele eltöltött pár óra. Kalandjátékoknál gyakori lezárás, hogy a stílus szerelmeseinek megy az ajánlás, de én most azt mondom, hogy ezt a játékot tényleg mindenki bátran próbálja ki. Bájos, jól néz ki, még izgulni is lehet az oktondi hőseinkért – ha nem érzed cikinek a rajzfilmeket felnőtt fejjel, akkor vágj nyugodtan bele. De ugyanúgy ajánlható családi elfoglaltságnak, vagy a videojátékokkal ismerkedő gyerkőcöt is bedobhatjuk a mélyvízbe ezzel a címmel: semmi vad, vagy erőszakos dolog nincs benne (vagy nem máshogy mint amit egy rajzfilmben látna), nyelvtudás nem kell, a többi meg menni fog magától.
