25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Előzetes

Zombie Cure Lab, avagy zombikórház a város szélén

A játék, amelyben az élőhalottakat nem kinyírnunk kell majd.

Írta: Dino

Na, egy újabb zombis játék – gondolhatnánk, ha a Thera Bytes müncheni fejlesztőcsapat játékcímének csak az elejét olvasnánk el. Ámde nem nem, nem kell újabb élőhalotthordák lemészárlásával foglalkoznunk, ennek épp az ellenkezője lesz a feladatunk a Zombie Cure Labben: a kanadai zombiapokalipszis során érkező hordák meggyógyítása, majd integrálása vár ránk. Az Aerosoft NextSim rendezvénye keretében erről a játékról is discordos prezentáción vehettem részt, így az azon elhangzottakat foglalom most össze.

Zombie Cure Lab, avagy zombikórház a város szélén

Egy véletlenszerűen generált helyszínen kezdhetünk neki laboratóriumunk felépítésének, begyűjtve a környék különböző nyersanyagait (fák, roncsok stb.), majd a megfelelő munkások alkalmazásával tovább bővíthetjük intézményünket, és benépesíthetjük a szobákat is dolgozókkal – mind a nappali, mind az éjszakai műszakra.

És mivel azért mégiscsak zombikról beszélünk, az utóbbi műszak lesz a neccesebb. Ekkor ugyanis elkezdenek érkezni a gonosz lények, akiktől egyrészt meg kell védenünk a laboratóriumot, másrészt pedig lefagyasztással elkapni őket, majd több fázisban visszaalakítani őket emberré (a köztes állapotban az ún. „humbie”-k vannak, azaz részben zombi, részben humán lények). A védelmi rendszert kezdetben hógolyóhajítók jelentik, aztán fokozatosan fejleszthetjük épületeinket és húzhatunk fel komolyabb dolgokat. A fejlődést tech tree-k segítségével követhetjük.

Zombie Cure Lab, avagy zombikórház a város szélén

Az érkező zombik először kerítéseinket rombolják le, majd a központi raktárat veszik célba, így annak megóvása a legfontosabb. És persze saját munkásainkra se árt vigyázni, mert őket meg zombivá változtathatják... Ráadásul ahogy nő az intézményünk, úgy jönnek egyre nagyobb hordák vagy egyre nehezebben legyőzhető élőhalottak – akiken több ruha van, azt nehezebb lefagyasztani.

Az erőforrások között találjuk az elektromosságot is: napelemekkel, autóakkumulátorokkal, szélmalommal biztosíthatjuk például a helyiségek áramellátását. Mint a fejlesztők elmondták, ennek menedzselése is igen fontos feladat a játékban.

Zombie Cure Lab, avagy zombikórház a város szélén

Az építkezős térképről eggyel fentebbi szintre is válthatunk, a világtérképre, ami jelen esetben az észak-amerikai kontinenst jelenti. Itt lehetőségünk van egy idő után terjeszteni, a végső cél pedig nem más, mint mindenki meggyógyítása. A laboratóriumok között kereskedhetünk is, cserélgethetjük a különböző erőforrásokat.

A humort sem nélkülöző program fejlesztőit olyan játékok inspirálták, mint a Two Point Hospital vagy a Rimworld (rákérdeztem a Theme Hospitalre is, de inkább a frissebb megjelenéseket említették ihletforrásként).

Zombie Cure Lab, avagy zombikórház a város szélén

A Zombie Cure Lab jelenleg zárt alfa státuszban van, és majd korai hozzáférésben kezdi meg pályafutását, ha oda jutnak a fejlesztésben. Az így első körben megjelenő verzióban legalább 20 órányi játékra számíthatunk majd sandbox módban (de persze ennél simán jóval többet is bele lehet majd pakolni).

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

További képek

  • Zombie Cure Lab
  • Zombie Cure Lab
  • Zombie Cure Lab
  • Zombie Cure Lab
  • Zombie Cure Lab
  • Zombie Cure Lab
  • Zombie Cure Lab

Zombie Cure Lab

Platform:

Fejlesztő: Thera Bytes

Kiadó: AeroSoft

Megjelenés: 2022. december 7. (korai hozzáférés)

» Tovább a játék adatlapjára

Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!