Az utóbbi évek egyik nagy új őrülete a social deduction játékoké. Ezek azok, ahol a játékosokat a játék véletlenszerűen két csapatra osztja: az egyik a túlélőké, a másik az összeesküvőké/szabotőröké/gyilkosoké. Ránézésre nincs látható különbség köztük, így nem lehet megmondani, hogy ki melyik csapatba került. Előbbiek célja nyilván a túlélés, és lehetőség szerint az utóbbiak leleplezése. Utóbbiaké pedig nem is lehet más, mint apránként mindenkit levadászni a másik csapatból.

E műfajt az Among Us tette világszerte igen népszerűvé, és az utóbbi években egyre több játék próbálja meg meglovagolni ezt a trendet. Az egyik soron következő próbálkozó a VestGames stúdiójában készülő Eville, amely egy középkori kis faluba helyezi a vadászatot.
Bár egy még viszonylag fiatal műfajról van szó, mégis a sikerhez elengedhetetlen, hogy a játékok valamivel kitűnjenek a többiek közül. Az Eville ezt egy középkori, némi fantasyvel megspékelt kis faluval, és főleg annak lakóival próbálja meg megtenni. Illetve a nappalok és éjszakák váltakozásával, ami nem csak hangulati elem, de a játékmenet egyik alappillére. Ahogyan az is, hogy mind a falusiak, mind a „farkasok” (itt így hívják a gyilkosokat) között vannak különböző szerepkörök. Általában az ilyen játékokban mindenki teljesen egyforma, itt viszont a különböző szakmák alapvetően határozzák meg, hogy ki mit tehet, és mit hogyan tehet. A nappalok és éjszakák váltakozása pedig azért fontos, mert míg nappal minden falusi teszi a dolgát, addig éjszaka eljön a farkasok ideje.

A falusiak között olyan szerepekbe bújhatunk, mint a polgármester, aki beszedi az adókat, és ha megvádolják, akkor már csak a nemesi származása miatt is lepergeti magáról a vádakat. Egyedi képessége, hogy két szavazattal is rendelkezik, ami egy ilyen játékban nagy kincs. A szellemidéző segítségül hívhat egy kísértetet, aki megmutatja neki a friss áldozatok hollétét, így a többiek helyszínre érkezése előtt kifoszthatja azokat. A detektív éjszaka is aktív, figyeli a gyanús mozgásokat, és bárkinek a házába belopakodhat, hogy ellenőrizze, a hirdetett szakmája valós, vagy csak aljas álca. A leskelődő minden szomszédról tud mindent, és a falucska bármely pontjára figyelő szemet helyezhet el, hogy akár éjszaka is figyelemmel kísérje a környéket. A csapdakészítő meglepő módon csapdákat állíthat, amely ezúttal nem a medvéket, hanem a farkasokat állítja meg. Végül pedig az őr, aki éjszakai járőrözése során bárkit felnyársalhat, aki az útjába kerül.
A farkasok közt a barbár harci üvöltésével sokkolja az áldozatát, aki így lelassul és könnyű prédává válik. A tolvaj nappal észrevétlenül kizsebeli a falusiakat, éjszaka pedig belopózik az otthonaikba, hogy átvágja a torkukat. A csempész bárkinek a házába bejut titkos csapóajtókon át, így elkerülheti a főbejárathoz rejtett csapdákat. A rágalmazó pedig bármikor bárkit meggyanúsít a gyilkosságokkal, még akkor is, ha épp ő követte el azokat. Ebből is látszik, hogy az igazán izgalmas dolgok éjszaka fognak történni az Eville-ben. A falusiak ezért mindig igyekeznek majd védelmi rendszerekkel ellátni az otthonaikat, hogy békében alhassák az igazak álmát. Más kérdés, hogy a jelek szerint ez nem mindig lesz elég, és egy fifikás farkas könnyedén kijátszhatja ezeket, hogy elnyisszantson néhány torkot.
Az Eville egy most még apró, de rohamosan növekvő és igen népszerű piacon próbálja meg jövőre megvetni a lábát. Egyelőre nehéz megjósolni, hogy lehet-e esélye hosszú távon is maradandót alkotnia, mindenesetre az alapok jónak tűnnek. A látványvilág és a stílus pedig kifejezetten kellemesnek ígérkezik. Ha sikerül jó egyensúlyt találni a karakterek között, akkor már csak a játékosokon múlik, hogy mennyire kapják majd fel a játékot.

A játék október 11-én fog a boltokba kerülni, PC-re, Xbox One-ra és Xbox Series X/S-re, ráadásul az Xbox Game Pass része is lesz rögtön megjelenéskor.