Ha múzeumba megyünk, akkor bizony illik viselkedni, csakúgy mint mondjuk a könyvtárban. Vagyis szépen csendben maradni, és még véletlenül sem tapizni a kiállított dolgokat. Ezeket a konvenciókat rúgja fel a Please, Touch the Artwork, és bizony itt kifejezett kérés, ami máshol tilos.
Az már valószínűleg a screenshotokból is egyértelmű, hogy a játék szuperminimál látvánnyal operál, vagyis itt nem fogunk se felbontásról, se képfrissítésről külön értekezni. Annál inkább a fejtörőkről, hiszen egy logikai játékról van szó, vagyis nem is egyről, hanem mindjárt háromról. Az egész úgy kezdődik, hogy egy teremőr megállít minket, belépőt követelve. Ezután mindenféle csacskaságról el lehet vele beszélgetni, például hogy mit jelent az, hogy kiállítás, ki a kiállító művész, de még híres idézeteket is lehet tőle tőle kérni. Viszont ami a lényeg: pár kérdés után felméri az ízlésvilágunkat, és ajánlatot fog nekünk tenni, hogy hol kezdjünk.
Ez persze csak egy lehetőség, bármikor felülbírálhatjuk, és akár pályánként is válthatunk a három játék... pardon, kiállítás között. Az első a The Style névre hallgat, és a feladat hogy a mindig bal oldalt látható művet rekreáljuk a jobb oldalon. Van, hogy csak színekkel kell operálni, van, hogy vonalakat húzgálni, esetleg ezek kombinációja, de mindig egy sajátos szabályrendszer szerint. A második különleges darab, ugyanis az egyetlen, amely történettel is rendelkezik: Boogie és Woogie „se veled, se nélküled” sztoriját meséli el. A feladat is mindössze annyi, hogy az egyképernyős pályákon az egyik négyzetet elirányítsuk a másikhoz egyetlen lökéssel, pusztán a (látszólag) random módon elszórt módosítókat használva (ezek jobbra vagy balra kanyarítanak, esetleg teljesen vissza, vagy teleportként funkcionálnak).
A harmadik kiállítás New York City névre hallgat, ily módon pedig nem meglepő, hogy a metropolis forgalmas világába kalauzol el. Gyakorlatilag egy labirintusjátékot kapunk, ahol kis pöttyöket is össze kell gyűjteni, amelyekből betűk, szavak, a végén pedig versek lesznek. A három játék között az összekötő kapocs, hogy mindegyik mindössze öt színre (kék, sárga, piros, fekete, fehér – oké, pont a harmadik etűdben lesz egy apró kivétel, vagyis vendégszereplés a zöldtől is) épít, ugyanakkor mindegyik rém egyszerűen indul, és agytekervényeket alaposan megizzasztóan fejeződik be. A 160-nál is több fejtörőt tartalmazó gyűteményt kellemes liftzene... akarom mondani menő jazzes soundtrack kíséri.
A Please, Touch the Artwork legalább olyan különleges, mint ahogy a cím alapján hangzik. 2-3 órás játékidejével valószínűleg nem a legnagyobb szavatossággal rendelkező címek listájára fog felkerülni, viszont arra pont ideális, hogy mondjuk egy stresszes nap után teljesen kikapcsoljon – ha pedig még valaki az absztrakt festményekre is vevő, az nyilván extra. Az irányítás Switchen és mobilokon stílszerűen tapiképernyős, PC-n meg az egérrel, átvitt értelemben történik meg az érintés (ami micsoda blaszfémia már! ;-) ).
