Mindig gondban vagyok, amikor olyan játékot kell ajánlani, ami tulajdonképp nem is az. De hol is válik el a dolog? Ha alapvetően szórakoztató és kellemes kikapcsolódás éledezik a jól megszokott képernyőkön, akkor miért ne aposztrofálhatnánk videojátékként? Csak mert nincs benne igazi végcél? Vagy zúzós fegyverek? Vagy szemkápráztató grafikai megoldások? Ez nem lehet kizáró ok.
A Dorfromantik egy igazi stressz- és erőszakmentes menedék, amit elő lehet venni egy fárasztó nap végén, de öt percre a metrón vagy ebédszünetben is akár. Gyakorlatilag egy terepasztalt kell elképzelni, csakhogy annak összerakása a mi feladatunk. Ehhez kis hatszög alakú darabkákat kapunk, amelyek a táj egy-egy részletét tartalmazzák, felszabdalva. Ezeket a kis elemeket kell összeillesztenünk úgy, hogy lehetőség szerint olyan szomszédságba kerüljenek, ahol van kapcsolódási pont.
Erdőt az erdőhöz, szántót a szántóhoz, házakat a házakhoz érdemes kapcsolni, de kialakíthatunk folyókat, vasútvonalat is, amin aztán hajók, vonatok közlekednek majd. Ugyanakkor az sem gond, ha ezeket nem tartjuk be, a játék megoldja, hogy a kis lapkák akkor is illeszkedjenek, ha nem passzolnak egymáshoz. Az egész gyakorlatilag egy alkotói folyamat, amely nemcsak logikai készségeinket, hanem szépérzékünket is próbára teszi, igaz, mindenféle különösebb elvárás nélkül. A kész műveinkre (amelyeket el is menthetünk egy-egy menet végén) ugyanakkor kapunk pontszámot is, amely mégiscsak feltételez némi kihívást is.
Aki ez utóbbira vágyik, azoknak ugyanis akadnak mindenféle feladatok. Ezek lehetnek például egy adott elemből bizonyos számú darab összekapcsolása, vagy az építkezéshez használt területen egy bizonyos pont elérése. A jutalom pedig újabb kártyatípusok képében érkezik, amelyekkel még komplexebb és szebb terepasztalokat hozhatunk létre. A bennünk lévő versenyszellemet pedig tovább táplálja, hogy a játék részletes statisztikát vezet a tevékenységünkről, így egy rakás achievementet érhetünk el.
Az alapnak számító klasszikus mellett van gyors vagy nehéz mód (neveik árulkodnak), vagy éppen kreatív, ahol végtelen mennyiségű csempénk van, amelyeket szabadon választva (tehát nem kötelező sorrendben, mint a főjátékban) felhasználhatunk, és az építkezésnek csak a képzelet szab határt. Az egyik legérdekesebb viszont a havi mód, amely egy fix leosztást tartalmaz az adott harminc napra, vagyis mindenkinek azonos esélyeket, na és persze egy jó kis versenyhelyzetet kínál.
A PC-tulajok már tavasz óta nyüstölhetik a Dorfromantikot, fél év elteltével viszont Nintendo Switchre is megérkezett. Ami remek hír, hiszen amellett, hogy a látvány és a játékélmény ugyanaz, az érintőképernyő és a hordozhatóság azért további pozitív adalék. Itt jegyezném meg az egyetlen negatívumot, mégpedig azt, hogy az irányítás azért nem teljesen gömbölyű – például a kameraforgást a D-padra rakni érdekes döntés volt, továbbá a perspektívából adódóan néha méretes ikonok takarják ki a játékteret. Pozitív viszont, hogy magyar nyelv is választható a játékban.
Mindezeken azonban nem érdemes fennakadni, hiszen ebben a játékban pont a nyugi a lényeg. Aki szerette a Cloud Gardenst vagy a Townscapert, az hasonlóan tartalmas kikapcsolódásra számíthat itt is. Aki pedig nem csak a képernyőjén játszana vele, hamarosan társasjáték formájában is hozzájuthat a Dorfromantikhoz.
