Alig egy hete, hogy egy másik pixelben gazdag kalandjátékról értekeztünk, s lám máris itt egy újabb. Más közös pont is van azonban a The Excavation of Hob's Barrow-val, nem csak a megjelenítés. Thomasina kalandja ugyan nem nélkülözte teljesen a humort sem, alapjában véve azonban szintén komorabb megközelítést használt mind a történet, mind az elbeszélés kapcsán.
A The Plague Doctor of Wippra viszont – ha lehet mondani – rátesz még egy lapáttal. A középkorban játszódik ugyanis a történet, a legnagyobb pestisjárvány idején, ami talán már önmagában körvonalazza a hangulatot. Szokatlan dolog ez, hiszen a pixelgrafikás kalandok elsősorban a poénkodásról szólnak, s a készítőik gyakorta a lelküket is eladják egy jó (vagy rossz) poén kedvéért. Akad, aki a gatyáját keresi naphosszat, mások meg azon tanakodnak, hogy mire való egy gumikacsa, görgővel a közepén. Itt semmi ilyesmi nem lesz.
Főszereplőnk Oswald Keller, aki a pusztító dögvész idején próbálja hasznossá tenni magát, lévén orvos. Nemcsak a kórral kell azonban felvennie a harcot, hanem az emberi butasággal és a babonákkal is – ne feledjük, hogy a középkorban járunk, amikor többen inkább hittek valami felekezet (tév)eszméiben és/vagy féligazságaiban (habár ha a Facebookra gondolok, lehet, nem olyan sokat változott a helyzet mára sem). A tevékenységünk tehát abban fog kimerülni, hogy gyógyítunk – akár egy szegény, fiatal családnál, akár a helyi „kórházban”.
Teendőink pedig változatos skálán mozognak: az egyszerű gyógytea vagy kenőcs készítéstől a vérlecsapoláson át kisebb műtétekig mindenfélét kell csinálni, közben pedig ügyesen lavírozni a helyi hatóság és az igen komoly befolyással rendelkező egyház képviselői előtt/között. Ami azonban a legfontosabb (s erre a játék rögtön a kezdésnél fel is hívja a figyelmet), hogy érdemes nagyon odafigyelni arra, hogy mit hogyan teszünk, ugyanis ez alapján dől el, hogy milyen befejezést kapunk. Néha pedig igencsak apróságokon múlik, ki hogyan ítél meg egy helyzetet.
A következményekkel pedig csak a kaland végén szembesülünk, és esetleges rossz döntéseink súlyát bizony el kell fogadni. Emiatt két végigjátszás esélyes lehet, másodjára pedig már villámgyorsan fogunk végigszaladni az amúgy se túl hosszú (1-2 órás) kalandon (sajnos ez az egyedüli opció, mert automata a játékállás mentése/töltése, nem lehet csak úgy visszamenni korábbra). Maga a játékmenet nem mutat semmi különösebb egyediséget, szokásosnak mondható inventoryval megbolondított point-and-click. Érdekesség amúgy a végére, hogy a munka oroszlánrészét a hétesztendős kora óta játékfejlesztéssel foglalkozó Alexander Leps vezényelte le, a projekt pedig egy kalandjátékfejlesztő-versenyen indult el, de emberünk annyira megszerette, hogy teljes játékká gyúrta.
Komor hangulata és témaválasztása, no meg rövidsége ellenére a Steamen elérhető The Plague Doctor of Wippra kellemes kikapcsolódás lehet, de inkább csak a műfaj szerelmeseinek ajánlanám, azok közül is azoknak, akik el bírják viselni a gegek távolmaradását. Sajnos szinkron ezúttal nincs, ami nagy kár, mert nagyon fel tudta volna dobni a hangulatot, és talán nincs is olyan sok szöveg, ami miatt sokba került volna. Cserébe színvonalas zenei körítés és hangeffektek vigasztalják a játékost.
