25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Serial Cleaners teszt – Tisztítást vállalok!

Már megint komikus elemekkel próbálják az erőszak élét elvenni, de hát mit lehet tenni, ha vért porszívózni tényleg mókás?

Írta: m_anger

Nem állítom, hogy egy videojáték címe sokat számít a végső megítélésnél, ugyanakkor ha jól el van találva, az igenis vonzhatja a tekinteteket. A Serial Cleaners ilyen, az angol sorozatgyilkos szóösszetételre (serial killer) hajazva. S hogy miért a többes szám? Hát mert volt már korábban egy elődje, még 2017-ben. Nézzük, miben sikerült fejlődnie az utódnak!

Serial Cleaners teszt – Tisztítást vállalok!

Elsősorban grafikában. Amíg az első rész teljesen poénra volt véve és 2D-s volt, addig a folytatás már 3D-s alapokon nyugszik, és inkább izometrikus nézetet használ, annak minden előnyével és hátrányával (hello, beláthatatlan területek!). A látványt azonban inkább nevezném egyedinek, mint szépnek. Nagy baj nincs vele, sőt kifejezetten jópofa, mégis amikor közelről mutatják a karaktereket, akkor a PS2-korszak jut eszembe, pláne a szájszinkron hiányát tekintve az átvezetőkben.

„Na de mégis miről szól a játék?” – kérdezhetik a türelmetlenebbek, akik nem ismerik az előzményt (ezen a ponton be kell valljam, hogy nekem is kimaradt). Gyakorlatilag problémamegoldók leszünk különféle gyilkossági helyszíneken. Sajnos azonban nem olyan összetett és furfangos módon, mint amit Mr. Wolftól láttunk anno, hanem annál egyszerűbb kivitelben. A hullák és a bizonyítékok eltüntetése lesz a reszortunk, a csavar pedig a történetben az, hogy jellemzően már a rend őrei is a helyszínen vannak, így őket és a biztonsági berendezéseket kerülgetve kell ténykednünk (általában a starthelyszínre kell szállítanunk mindent, és elsüllyeszteni kocsink csomagtartójába).

Serial Cleaners teszt – Tisztítást vállalok!

Ami viszont jópofa, hogy a vért is el kell takarítanunk, abból pedig lesz jócskán, pláne ha a földön vonszoljuk az egykor szebb napokat látott kuncsaftokat. Négy karakterünk is van, akik különféle skilleket tudnak – az őrült fickó például mindenkit láncfűrésszel is felapríthat és darabjaiban is elhurcolhat, a vagány csajszi meg hekkelésben jeleskedik, nem jelent problémát neki kiiktatni egy-két kamerát, vagy bekapcsolni valami zajforrást, ami eltereli a biztonságiak, rendőrök figyelmét. Üröm az örömben, hogy az esetek többségében ezek a tulajdonságokra nem sok szükség van, gyakran minden megoldható nélkülük is, így jobbára a saját szórakoztatásunkra fogjuk ezeket használni (na jó, a hekkelés tényleg sokszor jól jön).

A legnagyobb újítás azonban a 2017-es elődhöz képest, hogy a sztorira sokkal nagyobb hangsúlyt fektettek. Visszatér a korábbi főhős Bob C. Leaner (igen, tényleg ez a neve), és ezúttal három további kollegáját is megismerhetjük, akiket mind ő maga toborzott kis csapatába. A srácok és lányok az ezredforduló éjszakáján gyűlnek össze egy „könnyes” visszaemlékezős, mesélős partira, a változatos pályák tehát így lettek megoldva. Kár, hogy az összekötő történet abszolút érdektelen, és olyan szinten zagyva, hogy hamar elveszíthetjük érdeklődésünket. Az már csak a hab a tortán, hogy a szereplők nagyon furán hangsúlyozó szinkronnal beszélnek, ami minden bizonnyal szándékos és egyediséget akarna tükrözni, ellenben legtöbbször inkább idegesítő.

Serial Cleaners teszt – Tisztítást vállalok!

De a játékmenet még lehet jó, és így is van – némi fenntartással. Alapvetően szórakoztatóak a pályák, de tény, hogy az öt fejezetből az első négyben gyakorlatilag koppra ugyanazt kell csinálni mindegyiken, csak a szereplők és a körítés változik. Akit nem vesz meg a grafika vagy a hangulat, az lehet, hogy már a második etapban unatkozni fog, akit viszont igen, az nem bánja majd a „more of the same” életérzést. Sajna a játék viszonylag későn, gyakorlatilag a legvégén kezdi el erőltetni, hogy a szereplők összedolgozzanak és kihasználják a spéci tulajdonságaikat – ha ez korábban terítékre került volna, akkor az minden bizonnyal színesítette volna a játékélményt.

A legnagyobb hiányosságot azonban mégsem az imént említett változatosság hiánya jelenti, hanem az, hogy a mesterséges intelligencia csapnivalóan gyenge. A rendőrök képesek néha végignézni, ahogy elhúzunk az orruk előtt egy hullát, és ha el is kezdenek üldözni, könnyűszerrel lerázhatóak. Arról meg már ne is beszéljünk, ha egy holttest hűlt helyét találják (mert mi már elvittük), akkor csak a fejvakarás megy, hiába látszik egy méretes vércsík jól láthatóan egy bizonyos irányban. Sok esetben szerintem azért is oldottam meg olyan könnyen a pályákat, mert egész egyszerűen nem azon az ösvényen haladtam és nem az történt, amit a pályatervező megálmodott.

Serial Cleaners teszt – Tisztítást vállalok!

A sok negatívum ellenére a Serial Cleaners azért mégis szórakoztató darab. Kicsit a Mafia III-hoz hasonlítanám az élményt, amely szintén egy teljesen jogosan, több szinten kritizált játék volt, de azért csak beleöltem vagy 70-80 órát, mert ennek ellenére mégis valamiért elvarázsolt. Tény, hogy az MI buta, tény, hogy ugyanazt fogjuk csinálni minden pályán, mégis a vér sikamikálása (egy porszívóval – ezt hogy is felejthettem el megemlíteni) és a lopakodás azért magával ragadja majd azokat, akiknek sikerült ráhangolódnia a játékra. Kicsivel több ötlettel igazi modern klasszikus is lehetett volna, így inkább egy szűk kör kultjátéka lesz.

A tesztpéldányt a játék kiadója biztosította.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Pozitívumok
  • Furamód addiktív
  • Vértócsákat porszívózni FUN
  • Stílusos grafika...
Negatívumok
  • ...amíg nem mutatják közelről
  • Repetitív
  • Botrányosan gyenge MI
  • Érdektelen és zagyva sztori
  • Jobban ki lehetett volna használni a skilleket

További képek

  • Serial Cleaners
  • Serial Cleaners
  • Serial Cleaners
  • Serial Cleaners
  • Serial Cleaners
  • Serial Cleaners
  • Serial Cleaners
  • Serial Cleaners
  • Serial Cleaners
  • Serial Cleaners
  • Serial Cleaners
  • Serial Cleaners
  • Serial Cleaners
  • Serial Cleaners
  • Serial Cleaners
  • Serial Cleaners
  • Serial Cleaners
  • Serial Cleaners
  • Serial Cleaners
m_anger

m_anger
Ami a nyolcvanas években kölyökként csak álom volt (videojátékokkal dolgozni), az mára valóság. Munkaidőben fejlesztőként, szabadidőben kritikusként. Játék az élet?

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!