Az Oddworld sorozat, azon belül is Abe kalandjainak folytatása nehezen akart összejönni, konkrétan hosszú évtizedeket kellett várni rá. Ehhez képest, amikor tavaly kijött a Soulstorm, álmomban sem gondoltam volna, hogy háromszor is írni fogok róla rövid időn belül. Először magának a játéknak a tesztje készült el, de mivel első körben csakis PlayStation konzolokra készült el a PC mellett, ezért fél év múlva jöhetett az Xbox változat, némi extrákkal felpimpleve.

A mostani apropó a Nintendo Switch kiadás, amely a keresztségben az Oddworld: Soulstorm – Oddtimized Edition címet kapta – valljuk be, szellemes módon. Mivel maga a játék teljesen megegyezik a korábbi változatokkal, így most erről nem fogunk értekezni, tessék elolvasni a korábbi írásokat. Amiről viszont igen, az az, hogy a jóval gyengébb konzolra hogy sikerült átportolni a játékot, és mennyire élvezetes vele nyomulni, illetve milyen extrákat kapunk.
Legkönnyebb az utolsó kérdésre válaszolni: semmilyet. Xboxon ott voltak a Vykkers Labs bónusz pályái, PlayStationön és PC-n pedig a Toby’s Escape. Egy kósza gondolat erejéig azt is gondolhattuk, hogy a nintendósok mindkettőt megkapják, de mivel exkluzív tartalmakról van szó, ez nem valósulhatott meg. Pár nyúlfarknyi pályát viszont igazán összehozhattak volna a készítők a switcheseknek, ám ez sem történt meg sajna. Marad a főjáték maga.

Beszéljünk azonban a látványról, hiszen a Nintendo konzolja jóval szerényebb ligában indul a konkurensekhez képest, így nyilvánvalóan áldozatokat kellett hozni, hogy futtatható legyen. Na milyeneket? Nagyokat! Nem fogok kertelni, dokkolt állapotban kiábrándítóan csúnyácska a játék. Nem elég, hogy a textúrák igencsak le vannak butítva (némelyik egy homályos paca), de a felbontás is annyira alacsony, hogy az egyes objektumok szélei óriási recéket villantanak. Egyedül az átvezető filmekről tudok pozitívat mondani, mert azok gyönyörűek, és a Full HD minőség mellett is eltöprengtem, hogy nem-e 4K, amit látok.
Akik várták a játékot, azok viszont ne keseredjenek el, ugyanis handheld módban az említett vizuális hiányosságok nem igazán észrevehetőek, vagyis totálisan játszható. A framerate-et ugyan levették 30 fps-re, de cserébe ezt többnyire tartja is a játék (mondjuk a kezdőpályán a mozgalmasabb lövöldözéseknél és robbanásoknál beesett picit, de nem zavaróan). Az egyedüli apróság, hogy a kis képernyőn Abe is nagyon picike lesz, valahogy érezhető, hogy nem a Switch járt a fejében a készítőknek a fejlesztés során.

Összefoglalásként azt lehet mondani, hogy az Oddworld: Soulstorm – Oddtimized Edition, vagyis a Switch port kicsit felemás képet fest. A dokkolt, TV-s módot el kell felejteni, mert egyáltalán nem tud labdába rúgni a korábbi verziókkal (egyszerűen csúnya). Akik viszont hajlandóak handheld módban nekivágni, vagy már kijátszották a játékot és direkt emiatt vennék meg, hogy a buszon, a természet lágy ölén, vagy más, nem szokványos gamer szituációban játszhassák kedvencüket, azok megtalálhatják a számításukat, ha hajlandóak egy kis kompromisszumra.