Az emberiség kipusztult. A vér üzemanyag. A pokol megtelt. Ez a három mondat indítja a New Blood Interactive egy ideje már korai hozzáférésben készülődő legújabb retro-FPS-ét, a rajongók által néha Quake May Cry-ként is emlegetett ULTRAKILLt. Az alternatív cím remekül összefoglalja a játék lényegét: egy iszonyatosan gyors és kifejezetten nehéz lövöldözős játékról van szó, amely számos egyszerű eszközt ad a játékos kezébe, amelyekkel aztán eszméletlenül látványos és brutális, a DMC szériából ismert stílusmérőn értékelt kombókkal irthatjuk végig vérre szó szerint szomjas robotunkkal a poklokat.
A játék története később az elszórt jegyzetek, a fejezetek közötti átvezető jelenetek révén kicsit mélyül, de egy percig sem válik többé egyszerű körítésnél. A hangsúly végig a nagybetűs játékmeneten van, amelyet leginkább úgy lehet jellemezni, mintha az egyszemélyes fejlesztőcsapatként üzemelő Arsi „Hakita” Patala a választ kereste volna arra a kérdésre, hogy mennyire lehet gyors és véres egy FPS.
Az ellenfelek folyamatos túlerőben vannak, még enyhébb nehézségi fokozatokon is képesek pár lövéssel pontot tenni az ámokfutás végére. A játék pedig egyetlen percig sem fogja a játékos kezét, legfeljebb a kijelző alján villant fel rövid leírásokat a főbb mechanikák működéséről.
Van egy fokozatosan bővülő fegyvertárunk, amelyekhez a játék előrehaladtával vásárolhatóak különböző alternatív tüzelési módok, egy suhanó-besikló mozdulat és egy ütés. Ezek nagyjából úgy üzemelnek, mintha kapnánk egy festőkészletet és egy vásznat az aktuális pálya formájában, amellyel mindössze annyi a tennivaló, hogy összekössük két pontját. Ezt megtehetjük két-három szimpla ecsetvonással is – vagy kreálhatunk egy mesterművet, ami az ULTRAKILL esetében egy vér, gore, robbanások és lövedékek alkotta adrenalinorgia.
Az ördög szó szerint a részletekben rejlik. A fegyverek leírásainál már felbukkannak különböző tippek arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet a különböző tüzelési módjaikat kombinálni, hatékonyan kihasználni, ahogy az ellenfelek leírása is tartalmaz pár érdekes tippet. Ha ezekkel nem foglalkozunk, az ULTRAKILL a maga jogán még mindig egy nagyon szórakoztató játék, amelyben folyamatos mozgásban daráljuk péppé az ellenfeleket, hogy a testükből kifröccsenő vér újratölthesse életerőnket. De ha ezeket a kombókat elkezdjük tanulni, a határ szó szerint csak a csillagos ég.
A játék például csak annyit árul el, hogy egy speciális színnel felvillanó variánst leszámítva minden ellenfél támadása visszaverhető, ha jól időzítve beleboxolunk. Viszont ugyanezt megtehetjük például a shotgun egyik alternatív lövedékeként funkcionáló gránáttal is, amely már alapból is brutálisat sebez, a plusz ütés viszont egy hipersebességű kisebb atomrakétává változtatja. És így tovább, a fegyverek váltogatásával átugorhatóak az újratárazási animációk, a különböző lövedékek gyors láncolása néha észbontóan látványos és brutális kombókká áll össze. A játék olyan komplex kombórendszert tartogat, amelynek révén egész termeket irthatunk ki másodpercek alatt, vagy akár egyetlen két-három lövéses, jól időzített kombóval szedhetünk le óriási főellenfeleket alig pár másodperc alatt.
Viszont ha esetleg mégsem válnátok olyan brutális profikká, mégsem sikerülne olyan látványos kombóláncokat létrehozni, egy pillanatig sem érdemes csüggedni – a játék nem véletlenül kínál több különböző nehézségi fokot, illetve egy gyakorló sandboxot és horda módot is. Patala sebészi precizitással és kegyetlen szadizmussal növeli a kihívást pályáról pályára, a pokol minden újabb mélységével, ami folyamatosan ösztönöz a fejlődésre. És ha egyszer elkap a lendület, ha már ujjgyakorlatként jönnek az ütések, siklások, egyszerűbb kombók, és csak az tűnik fel, hogy a stílusmérő már az SSS-en vagy épp az áhított legmagasabb ULTRAKILL szinten áll, az élmény felülmúlhatatlan.
Remélhetőleg a játék fejlesztés alatt álló befejező, harmadik fejezete is tartani fogja az eddigi kettő tendenciáját – ha ugyanis sikerül ezt az akcióorgiát hatásosan lezárni, az ULTRAKILL a stílus instant klasszikusa lesz.
