Asterix és Obelix, a két gall kevesek számára lehet ismeretlen figura. Évtizedek óta szórakoztatják a közönséget számtalan platformon, így nem maradhattak el a videojáték-adaptációk sem. Még kis pöcsösként emlékszem az első találkozásomra a pöttöm Asterix és a böhöm Obelix duójával, ami egy Sega Mega Drive-os szoftvert próbálgatva történt. Egy ifjúsági program volt, amely játszhatatlanul nehézre sikeredett (ez jellemző volt az összes ilyen licencelt cuccra is akkoriban). Utána sok idő telt el, mire ismét irányíthattam őket (addig maradtak a róluk szóló mesék és a mozifilmek). Egy remek (legalábbis így emlékszem rá vissza) partijátékban 2000 elején vetélkedtem nagyokat barátaimmal, utána indult nem sokkal PlayStation 2-n az XXL-széria. Ezt valamiért akkor kihagytam, de a PS4-es remaster felújításokat nem is olyan rég szuperül elvoltam.

Így aztán marhára örültem, hogy a ráncfelvarrást végző csapat készített egy harmadik epizódot is ehhez a sorozathoz. Ez már egy teljesen új cím lett, csak nevében emlékeztett az eredetire, és a perspektívát is lecserélték benne felülnézetesre. Az egyedüli kiemelkedő pozitívuma sajnos a kooperatív módja lett, nagyon nem maradt meg bennem jó emlékként ez az epizód. Főleg az első kettő után játszva közvetlenül ért így csalódás. Sajnálatomra a tavalyi beat ’em up (Asterix & Obelix: Slap Them All) se váltotta meg a világot, pedig egy gyönyörű alkotás volt. Most pedig egyel több X-szel a címében itt az új epizód, amelyet örömmel kezdtem el tesztelni, mert a figurákat mindig jó barátként köszöntöm.
Történetünkben az északi Hiberniából (Írországként ismerhetjük manapság) segélykérés érkezik kedvenc gall falucskánkba. Hőseink eleget téve a felkérésnek (miszerint a rómaiak megkezdték meghódítani a térséget, ahogy tették azt Asterixék vidékével is) hajóra szállnak, hogy kiüssék szandáljaikból az elszánt ellenséget. Továbbá a törzsfő arany kosát is elrabolták, amit kéretik visszaszerezni.

Hat fő küldetésre oszlik a kampány, ami nem garantál túl tartós szórakozást (nagyjából egy órácska egy szint). A korábbi epizód játékmechanikája lett finomítva, de egyben picit herélve is. A harmadik részben főleg Obelix rendelkezett különleges képességekkel egy nagy kőnek köszönhetően, ami sajnos itt elmarad. Természetesen a kő modelljét nem dobták ki, így felvehető tárgyként jelen van a pályákon elszórva... Velünk van még Asterix kutyusa is, de ő inkább csak díszként funkcionál. Az előző játékban titkokat is kiszagolt, ilyesmi most nem érhető tetten.
Vitéz hőseink szinte mindent meg tudnak ragadni, és használhatják azt bántalmazásra igen serényen. Fadeszkák, halak, hordók, trombiták és megannyi egyéb dolog válik fegyverré a kezükben. Persze ezek nélkül is szépen lehet pusztítani, felütni a delikvenseket, akik klasszikusan az égig repülnek. Kisebb puzzle-feladványok is akadnak, ahol egymást segítve kell átjutni akadályokon, súlyokat helyezni gombokra vagy kapcsolókat húzgálni. Ugrani továbbra sem lehet, ami fájó, de helyette megmaradt a szökkenés, amivel akár szakadékok fölött is átlibbenhetünk. Feltöltve a mozdulatot még nagyobb távot is megtehetünk, amit rendre használnunk is kell majd.

Ketten kalandozva ezek a feladatok egész jól kivitelezhetők, de forever alone stílusba nyomulva kényelmetlen a karakterek közti váltogatás (főleg, ha a gyökér társ arrébbmozdul). Akár négyen is lehet nyomulni egyszerre, de új figurákat nem írtak a sztorihoz, egyszerűen két Asterix és két Obelix rohangálhat ilyenkor a képernyőn. Ez picit illúzióromboló és random húzás volt, de legalább a lehetőség adott. Minden pályán van egy nagy római tábor, ahol sátraikból számlálatlanul tőrnek ránk a légiók. Ezeket a sátrakat szét kell verni, illetve az összes rómait legyűrni a siker érdekében.
Ahogy haladunk előre a pályákon, úgy érkeznek egyre szívósabb, páncélos alakulatok is. Hamar le tudják fogyasztani kevéske energiánkat, amit a szerteszét heverő vagy dobozokból kiüthető sülthúsok elfogyasztásával pótolhatunk. Odafigyeléssel küzdve minden harcot meg tudunk nyerni, és a főellenségek se túl nehezek. A pályánként fellelhető négy sisakon túl nem nagyon találhatunk semmit, így totál értelmetlennek éreztem a százasával elhelyezett dobozok csapkodását. Persze ez a stuff inkább az ifjabbaknak készült, akiket így több interakció érhet, de az elődök ezt a szegmenst jobban kezelték (például gyűjthető valuta lapult bennük képességek beváltására). A látványvilág jó, színes helyszíneken bandukolhatunk, a szinkron is megszokott és kellemes. A fárasztó poénok jelen vannak, amelyek általában szereplő neveikhez köthetünk.

Úgy érzem, minél több X került az elmúlt évek alatt a címbe, annál kevesebbet nyújtott ez az Asterix & Obelix franchise számomra. Nem sikerült megújulnia, a saját kitaposott ösvényén jár, picit javít magán, de ugyanakkor el is veszít valamennyit. Az alkotás játszható, többen nekikezdve még élvezetesebb is. Rövid kaland, amely a fiatalabb korosztályt célozza meg, és nem feltétlen a gallkedvelő veteránokat.