27 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

The Callisto Protocol teszt – A törtető örökös csillagballadája

Komoly elvárásokkal ültünk neki a legújabb sci-fi horrornak.

Írta: Onimushaman

Nagyon szeretem a túlélőhorror játékokat, az egyik nagy szerelmem a modernebb alkotások közül pedig a Dead Space. Természetesen az elsőre gondolok a szériából, amely 2008-as, tehát nem mai darab. Remek hír, hogy egy hónap múlva már nosztalgiázhatunk a felújított változatával ennek a gyöngyszemnek. Így most bővebben nem is térnék ki rá, hátha én írom majd azt a tesztet is (kacsint kacsint). A DS szoftvereket tető alá hozó stúdió mára megszűnt, viszont jelen cikkem tárgyát az eredeti Dead Space egykori producere, Glen Schofield rendezte. A The Callisto Protocol egyfajta spirituális örökösként robbant be a köztudatba már az előzetes képek és videók alapján, de vajon sikerrel veszi az akadályt? Sikerül a trónfosztás, vagy egyáltalán felér a nagy „elődhöz”?

The Callisto Protocol teszt – A törtető örökös csillagballadája

Történetünk szerint egy pilóta bőrébe bújva végzünk egy úgymond utolsó melót, annak reményében, hogy azután életünk végéig dúskálhatunk a jólétben. Azonban rövid úton balesetet szenvedünk, és lezuhanunk a Callistón található börtönlétesítmény közelébe. Hamar bezsuppolnak, és jómagunkkal gyarapítják a kóter rabállományát, hiába ellenkezünk. Még egy étkezésre sem lesz időnk, ugyanis kitör egy fura járványszerűség a böriben, ami által mutáns gyilkos lényekké változnak az elítéltek. Egyetlen vascső lesz a barátunk a kavalkádban, illetve egy rabtársunk kétes ígérete, miszerint van kivezetőút ebből a pokolból.

Külső nézetből vezérelhetjük emberünket, aki a Dead Space néma Leventéjéhez képest igen is szószátyár, aktív szereplője az eseményeknek. A színészek játékával nincs baj, ahogy a zenészek is szépen muzsikálnak. Egy akció-horror stufftól nem is várnék kevesebbet – félelmetesen jók a hangeffektek, morajlások, a szörnyek gurgulázása. Főleg fejhallgatóval üt, és ami jó benne, hogy nem jump scare jelenetekkel próbálja folyton fenntartani a feszültséget. De persze akad azért ilyesfajta ijesztgetésekre is példa.

The Callisto Protocol teszt – A törtető örökös csillagballadája

Kezdetben tehát egy vascsővel támadhatunk, illetve védekezhetünk. A harcrendszer egyszerű, és egy elég egyedi kitérésmechanikával egészíti ki a műfajt. A lényeg abban áll, hogy a ránk támadók elől oldalirányba ki tudunk sasszézni. Csak azt az egyszerű szabályt kell észben tartanuk, hogy a következőként érkező csapásnál az előző kitérésünkhez viszonyítottan ellenkező irányba lépjünk. Majd ezután megint az ellenkezőbe, felváltva végig. Amikor abbahagyja a delikvens a bántalmazásunkat, na, akkor üthetünk vissza. A földön meg is taposhatjuk a hulláikat, amelyekből értékes dolgok röppennek elő. Életet tölteni injekciókkal tudunk, de ez egy hosszabb folyamat, amely közben védtelenek leszünk – konkrétan a tarkónkba adagoljuk a zöld nedűt. Frusztrálónak tűnhet a harc, de ha megtanuljuk, és fejben ott vagyunk, nagyon élvezetessé válik az egész. Egyáltalán nem nehézkes – ha ilyesmit hallotok, ne higgyétek el!

A játékidőt átlagosan 8-12 órára lőném be, ez függ a nehézségi szinttől, illetve a szakaszok felderítésétől is. Van egy csomó opcionális szoba, illetve nincs semmiféle HUD a programban, hogy még filmszerűbb legyen az egész kaland. Ezért nem jelölik a továbbjutáshoz való útvonalat sem, de valahogy mindig egyértelmű lesz az irány. Más esetben zsákutcába futunk, de ott is találhatunk erőforrásokat, vagy összecsapásba torkollhat a felderítés. Ahogy az arzenálunk nőni fog (erre kitérek hamarosan), úgy lesznek egyre keményebbek és groteszkebbek a lények is. Később még mutálódnak is a harcok alatt, ami baromi látványos, de akár halálos is lehet.

The Callisto Protocol teszt – A törtető örökös csillagballadája

Nemcsak a szörnyikék néznek ki jól, hanem az egész program is, még a 60 fps-t biztosító teljesítmény módban is rengeteg dologban gyönyörködhetünk. PlayStationön nagyon szépen fut a program, bár néha érzékelhető kisebb belassulás. Vannak nagyon látványos dolgok benne, az ellenséget például egy kinéziskesztyűvel felültethetjük a tüskés falakra, vagy beledobhatjuk őket a forgó darálóba, ami véresőt lövell ki magából másodpercek múlva. Minden platformon érkeznek folyamatosan a javítások, remélhetőleg a PC-s verzió netszerte megénekelt problémáit is mind orvosolják a közeljövőben.

Az említett vascsövet szerencsére hamar lecserélhetjük egy, az őröknél található testápolóra. Ez és a későbbi fegyvereink is több pontban fejleszthetők lesznek, amiket stílusosan 3D-s nyomtatóval pimpelhetünk. Ötféle lőfegyver lehet nálunk, amiből csak kettőt kapunk ingyen, a többi tervrajzát magunknak kell megtalálni. És azután még valutából le is kell gyártani ezeket, tehát nincs ingyen. Minden fegyóhoz külön töltény dukál, ami a stuff első felében agyzsibbasztó frusztrációhoz vezethet a csupán hat zsebet számoló eszköztárunk miatt, ami sokáig nem fog bővülni. Lényegében a játék első fele a túlélősebb, a második már akciódúsabb. Később is lehet persze lopakodni és nyakon szúrni a bökővel a gyanútlan egyedeket, de lesz annyi lőszerünk, hogy egy sereggel is elbánjunk.

The Callisto Protocol teszt – A törtető örökös csillagballadája

Meg kell említenem a játék árnyoldalait is. Az első, legnagyobb gond a mentési rendszerben keresendő. Fix ellenőrzőpontok vannak, ahol a gép automatán menti az állást. Ez sokszor nagyon ostobán a vásárlókioszk előtt van, tehát ha kinyírnak a tárgymenedzselés, fejlesztések (egyesével nyomtatjuk a kiegészítőket) után, akkor az egész procedúrát kezdhetjük elölről. Ez nem túl vidám, amikor egy izmosabb lény ellen kerülünk földre, és pont előtte van a mentés. Még a manuálisan végzett művelet is ezekhez a pontokhoz köt. Nem tudom, hogy ezt lehet-e utólag orvosolni, de sajnos fájó pontja lett a The Callisto Protocolnak.

A másik dolog, hogy hiába van ennyi fegyver, azok baromira hasonlóak, a lőszereik pedig foglalják a helyet. A beléjük invesztált pénzt nem lehet kivenni, a végigjátszás alatt pedig a cuccok felét se tudjuk maximum potenciálra fejleszteni. Utóbbit gyógyítja majd feltehetőleg a közeljövőben érkező New Game+ mód.

The Callisto Protocol teszt – A törtető örökös csillagballadája

Ami nekem személy szerint nem tetszett, az az, hogy szinte nincs is főellenfél, illetve ami annak lett szánva, később túl lesz használva. Nagyon látványos és jópofa, de fejleszthettek volna több hasonlót is. Ezzel szemben a halálanimációk borzasztóan jóra sikerültek, igencsak undorítóak. Rengeteg ilyet leprogramoztak a diverzitás jegyében, erre bezzeg volt idejük (halkan megjegyzem, DLC-tartalomként is terveznek még több ilyet, mert annyira kajálta a közönség).

A The Callisto Protocol hibái ellenére egy remek hétvégi stuff, amit a készítői nem hagynak magára a későbbiekben sem. A szezonbérlet többek között nyárra ígér egy sztoribővítményt, de trilógiagyanúsnak érződik maga az alapjáték is. Viszont megugrani nem sikerült a Dead Space-t, nagy kár, hogy néhány játékmechanikai elem megrekedt 2008-ban. De legalább ami van, az flottul működik. Mindenesetre a horror- és az akciójátékok kedvelőinek ez egy melegen ajánlott pite, kár lenne kihagyni ezt az ízes terméket.

A tesztpéldányt a játék hazai forgalmazója, a magnew biztosította.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Pozitívumok
  • Remek atmoszféra
  • Szuper harcrendszer
  • Gusztustalan lények és beteg halálanimációk
Negatívumok
  • Béna ellenőrzőpontok
  • Lehetne változatosabb, például sokkal több főellenséggel vagy különbözőbb fegyverekkel

További képek

  • The Callisto Protocol
  • The Callisto Protocol
  • The Callisto Protocol
  • The Callisto Protocol
  • The Callisto Protocol
  • The Callisto Protocol
  • The Callisto Protocol
  • The Callisto Protocol
  • The Callisto Protocol
  • The Callisto Protocol
  • The Callisto Protocol
  • The Callisto Protocol
  • The Callisto Protocol
  • The Callisto Protocol
  • The Callisto Protocol
  • The Callisto Protocol
  • The Callisto Protocol
  • The Callisto Protocol
  • The Callisto Protocol

Onimushaman
Minden játék barátja, trófeaherceg. A vidékimanek védőszentje. Ugyanolyan senki, mint bárki.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!