Macskának lenni jó! Garantált az egész napos semmittevés, senki nem várja el, hogy behozzuk az újságot, leüljünk, pitizzünk, vagy úgy általában bármit parancsra teljesítsünk. Ha társaság gyűlik össze, akkor garantáltan a középpontba kerülhetünk, még akkor is, ha szemét módon mindenkit össze-vissza karmolászunk. A legjobb pedig, hogy ha senki nincs otthon, vagy kiszabadulunk a szabadba, akkor indulhat a nagy kaland, amit senki sem kér számon.
A fentiek fényében talán nem is csoda, hogy amint elterjedtek a kisméretű, megfizethető árú kamerák, sokan akasztották azt házikedvencük nyakába, csak hogy kiderüljön végre, mit csinál őkelme odahaza, amíg a gazdi a munkahelyen húzza az igát, vagy éppen egy éjjeli (de akár nappali) csavargás során. Tulajdonképpen a Cultic Games is ezt tette a Cats and the Other Livesszal, csak nem ilyen direkt és megalázó módon – ők inkább csináltak egy kalandjátékot, amelynek a főszereplőjévé tettek meg egy cirmost.
De nem ám egy beszélő, antropomorf figurát, hanem egy hús-vér macsekot (már amennyire a pixelekből álló állat lehet hús-vér). Aspen egy narancssárga (de lehet, erre mondják, hogy rozsdabarna) cicus, aki van olyan szép súlyban, hogy akár Garfieldra is asszociálhatnánk. A Mason családnál tengeti életét egy csodaszép, többszintes házban, pontosabban annak legidősebb tagjával, Bernarddal és az ő cselédjével. A történet elején összegyűlik a família, ám ennek szomorú apropója van: a mindenki által szeretett nagyapó elhalálozik...
...gondolhatnánk. Mármint, hogy mindenki szerette. Szép lassan kiderül ugyanis, hogy az unokák alig ismerték, a gyermekekkel pedig korántsem volt felhőtlen a viszony. A háromnapos együttlét során pedig még felfedésre kerül pár részlet a múltból is, így tulajdonképpen ha műfajt kellene meghatározni, akkor azt hiszem, a családi dráma lenne a legmegfelelőbb. A lényeg, hogy az egész sztori alatt végig Aspent irányíthatjuk, s mivel ő egy macska, ezért az eszköztárunk is elég limitált.
Nem tud például ajtókat ablakokat nyitni, így adott, hogy mikor merre mehetünk, illetve meg kell dolgozni érte, hogy valahová bejussunk (rá kell venni egy embert). Természetesen inventory sincs, hiszen nem tudunk tárgyakat elraktározni, ez azonban nem akadályoz meg abban, hogy használjuk azokat, vagy kisebb távra egy jól irányzott harapással mégis magunkkal tudjunk hurcolni valamit. A fő cél azonban mindig az lesz, hogy ott sertepertéljünk, ahol a lényeges dolgok történnek, hallgatózzunk és irányítsuk a történéseket. Igen, ugyanis arra mindenki figyel, amit egy macsek elkövet, így aztán nagyon is befolyásolhatjuk az emberek ténykedéseit. Nagy a feszkó a családi vacsoránál? Egy (jól előkészített) asztalra felugrással megoldhatjuk, vagy éppen még jobban elmérgesíthetjük a helyzetet.
Az egész történet teljesen lineáris, de az írókat dicséri, hogy remekül szőtték a cselekményt. Egyrészt mindig lesz valami következő dolog, amit lehet csinálni, másrészt totálisan egyértelmű az is, hogy merre érdemes menni (talán nem titok, hogy végig a házban játszódik a sztori, egy-két kisebb alkalom van csak, hogy elszakadunk onnan). Rengeteg visszaemlékezést is láthatunk, ilyenkor az emberek mind szellemként jelennek meg. Akik pedig némi akcióra vágynak, azok se keseregjenek, mert ilyen szegmensek is vannak – igaz, talán a játék leggyengébb pontja, mert csak azt kell eldönteni a szaladgálás közepette, hogy felfelé vagy lefelé kerüljük az akadályokat. Sokkal jobb, amikor valamire rá kell jönni (például, hogy hogyan vegyünk rá egy ötéves forma kisfiút, hogy kinyissa nekünk az ajtót a kertbe).
A Cats and the Other Lives könnyed szórakozásnak tűnhet, de nagyon is komoly témákat feszeget. Gyakorlatilag egy három (négy) generáción átívelő família történetét ismerhetjük meg úgy, hogy alaposan ki van teregetve a szennyes. Előkerülnek fajsúlyosabb témák is mint a családon belüli erőszak, öngyilkosság, alkoholizmus és a szex is. A dialógusok sem finomkodnak helyenként, akadnak káromkodások rendesen. S ha már ez szóba került, egyetlen hiányosságot tudok felhozni (ami mindig terítékre kerül a kalandjátékoknál), mégpedig hogy szinkron az sajnos nincs. A stílus szerelmeseinek azonban így is melegen ajánlott egy végigjátszás, mert a csodaszép (tényleg) pixelgrafika és az egyedi perspektíva bőven kárpótlást jelent.
