A Sigil of the Magi korai hozzáférésű változatának tesztelése során azon tűnődtem, mennyire van manapság könnyű vagy nehéz dolga valakinek, ha egyedül szeretne tető alá hozni egy játékot. Könnyű, mert akár ingyen is bele lehet vágni a fejlesztésbe, és számos platform ad lehetőséget a megjelenésre; ugyanakkor piszok nehéz is, hiszen a mai játékok döntő többségének technikai és művészi színvonala messze túlmutatnak egyetlen ember képességein, emellett igencsak nehéz kitűnni a tömegből. Yong Leongot mindez nem tántorította el, és ugyan még bevallottan nem kész formában, de elérhetővé tette kis művét.

Persze régebben, a 8 és 16 bites korszakban könnyebb volt egy játék grafikáját, hangjait, zenéjét összehozni egyedül, talán ezért is esett Yong választása erre a megvalósítási formára. Vitathatatlan, hogy az utóbbi évek során kissé talán túltolták ezt a stílust, de jelen esetben ez nem baj – van valami sajátos bája ennek itt, bár nehéz megfognom, pontosan micsoda.
A játékmechanika viszont remekül működik, és emiatt lesz érdemes figyelni erre a kis gyöngyszemre. A Sigil of the Magi érdekes hibridet alkot a gyűjtögetős kártyajátékok és a körökre osztott taktikai harci játékok keverésével, amit ráadásul nyakon önt roguelike elemekkel. Fordítok: van egy három hősből álló csapatunk, ahol mindenkinek saját tulajdonságai és (megszerezhető) kártyalapjai vannak. Velük vándorlunk egy térképszerűségen, hol ellenfelekbe, hol táborokba, hol kereskedőkbe, hol egyéb figurákba botolva, és ennek megfelelően tudunk ilyenkor cselekedni.

A kereskedőt nem magyarázom; a táborban tudunk regenerálódni vagy a paklink egy kártyáját fejleszteni; az egyéb figurák vagy kínálnak valami érdekeset nekünk, vagy levámolnak; az ellenfelek meg a lényeget adják: a küzdelmet. Egy kis terepasztalszerűségen mérkőzhetünk meg velük: először felállítva őket csatarendbe, majd a paklinkból kártyákat húzva és azokat kijátszva. A szabályok nagyon egyszerűek, hamar bele lehet jönni – és a kezdeti sikerélmény se jön túl nehezen. Persze ahogy ügyesedünk, a játék is keményít, de ezt mindig fair módon teszi.
Ha győzünk, a lóvé mellett egy kártyát, és néha valami egyebet is kapunk, ami segíthet a további küzdelmekben. Ha egy hősünk meghal csata közben, valami rejtélyes módon csak visszatér az életbe, ha a többivel (de legalább eggyel) sikerül győzni – persze csak harmadannyi életerőponttal...

Ami viszont fájóan hiányzott, az valami kontextus, ami a helyére tenné ezt a vándorlás dolgot. Persze tudom én, hogy a játék Steam oldalán le van írva minden (?), de az elég soványka – no meg jobb lenne ezt a játékban látni, nem?
Őszintén szólva nem vártam sokat a Sigil of the Magitől, de kellemesen meglepett. Érdemes fél szemmel figyelemmel kísérni, ugyanis érzésem szerint ebből valami egészen jó is kisülhet – az pedig külön hatalmas eredmény lenne, ha ezt egyszemélyes fejlesztésként sikerülne összehozni.