A videojátékok világa folyton-folyvást változik, fejlődik. Itt azonban nem pusztán technikai változásokról beszélhetünk, hanem alapvetően (pont az előbbinek is köszönhetően) új stílusok is megjelentek, amelyek mondjuk húsz-huszonöt évvel ezelőtt több okból is elképzelhetetlenek lettek volna. Igen, a művészi játékokról beszélek, amelyek nem a játékmenettel hódítanak elsősorban, hanem látvánnyal, grafikai stílussal vagy mondanivalóval.
A Season: A Letter to the Future pontosan ilyen, gyakorlatilag mindhárom előbbi ismérv elmondható róla, s amelynek címét bizonyára sokan feljegyezték, akik látták tavaly júniusban a PlayStation State of Play adását. Az a látvány és művészeti stílus ugyanis, ami a bemutatkozó trailerből áradt, az még manapság sem mindennapos, dacára annak, amit a felvezetésben vázoltam. A különös, cel-shadingre hajazó grafika egyszerre valósághű és játékos, az általa megjelenített különös világ pedig gyönyörű, amiből az se zökkent ki, hogy egynémelyik szereplő inkább rajzfilmes stílusú.
Névtelen főhősünk (vagyis ez így nem igaz, a játékos ügyességén múlik, hogy megtudja-e) egy fiatal afroamerikai lány, aki a történet elején könnyes körülmények között búcsúzik el otthonától. Azért kerekedik fel, hogy biciklijén végigszáguldjon egy nem mindennapi, lélegzetelállító tájon, s rögzítse a környék utolsó óráit, hogy az fennmaradjon az utókornak. Mindez fotózásban, hangok rögzítésében nyilvánul meg elsősorban, de a kaland szerves része a környék felderítése, megismerése is.
Ennek kapcsán a környék lakóit is megismerhetjük, a halalára ítélt völgyben élők már készülnek az evakuálásra, de közben azért elénk tárul a múltjuk, motivációik és álmaik. A sztorit és történéseket tekintve szándékosan fogalmazok ködösítve, hiszen a játék lényege a felfedezés, így a Season: A Letter to the Future értelmét venném el, ha többet árulnék el róla. Legyen elég annyi, hogy aki nem bánja a lassú folyású, nem kifejezetten akcióra kihegyezett, ámde cserébe rengeteg felfedezést és szép környezetet nyújtó alkotásokat, az nem nagyon nyúlhat mellé.
A játék olyan, mintha egy sétaszimulátort és egy visual novelt gyúrtak volna össze. Felfedezéseinket (képeket, hangokat, talált emlékeket) ráadásul egy szép albumba rendezhetjük, amelynek alakítása teljesen ránk van bízva, így a történet végén ennek végiglapozása valóban egyedi élmény lesz. De legalább ekkora élményt jelent a biciklizés is, a DualSense kontrollert remekül használták kis a célra, hogy a pedálozás élménye átjöjjön, miközben lélegzetelállító tájakon gurulunk keresztül.
Akinek van fölös 5-6 órája, és teljes kikapcsolódásra vágyik, elvárások nélkül, az bátran belevághat a Season: A Letter to the Future-be, nem fogja megbánni.
