A 2000-es évek egyik legmeghatározóbb jelensége a Harry Potter, ami regénysorozatként kezdte meg pályafutását, majd a mozikban is meghódította a világot. A kis varázslótanonc kalandjai milliárdokat varázsolt el világszerte, mindenki ezt olvasta, mindenki ezeket a filmeket várta a mozikban. Harry Potter mára lényegében fogalommá vált, egy megkerülhetetlen kulturális elemmé, amely szép lassan mindenhová beférkőzött. Tele van vele a TV, mindenféle merchandise-t lehet vásárolni, LEGO-készleteket, ruhákat, matricaalbumokat – amit csak el tudunk képzelni. Érdekes módon egyelőre TV-sorozat nem készült belőle, de van egy olyan sejtésem, hogy ez is csak idő kérdése.

A lore, a J.K. Rowling által megteremtett gigantikus univerzum bőven kínál hozzá témát és elmesélnivalót. Ugyanakkor érdekes módon a videojátékos világot sem hódította meg igazán a Wizarding World. Tény, hogy amikor jöttek az újabb és újabb filmek a mozikba, akkor mindegyikhez készült egy többnyire könnyen felejthető játékadaptáció. Megemlíthetjük még a LEGO Harry Potter játékokat és a mobil platformokra készült játékokat. De itt kifújt. Egy akkora franchise-hoz képest, mint a Harry Potter vagy inkább a Wizarding World, ez rettentő kevés. És ha nagyon őszinték akarunk lenni, akkor egyik játék sem maradt valami emlékezetes.
Éppen ezért jelen írásom tárgya, a Hogwarts Legacy nagyon nagy fába vágta a fejszéjét: be kell töltenie ezt az űrt. Nem kis felelősség ez, hiszen ha a játék nem nyújtja azt az élményt, ha nem hozza azt a hangulatot, ha nem vés be hosszan tartó kellemes emlékeket, akkor könnyen lehet, hogy a videojáték-ipar örökre leírja a Wizarding Worldöt, mint potenciális játékalapot.
Amikor a Warner Bros. Games 2020-ban egy fantasztikusan látványos és hangulatos előzetessel bejelentette, hogy készül a Hogwarts Legacy, rajongók millióinak dobbant nagyot a szíve. Már akkor úgy érezhettük, hogy ez a játék lesz az, amire kb. 2001 óta minden Harry Potter-rajongó játékos titkon vár és vágyik. A készítők viszont sokáig meglehetősen lassan csepegtették a híreket, majd jöttek hírek a J.K. Rowlingtól való elhatárolódásról, a vezető designer távozásáról és késésekről is. Mára viszont kisimulni látszik a tenger, immár tényleg csak napok választják el a rajongókat attól, hogy megalkossák saját varázsló- vagy boszorkánytanoncukat, fejükbe nyomják a Teszlek-süveget és beköltözzenek a Roxfort valamelyik házába.

A sztori a regények cselekménye előtt, a XIX. század végén játszódik.
A Hogwarts Legacy egy teljesen eredeti történet, amelynek valóban semmi köze az írónőhöz, ha ez egyáltalán bárkit is érdekel. A sztori jóval a regények cselekménye előtt, a XIX. század végén, valamikor az 1890-es években játszódik, és Londonban veszi kezdetét. Egy kissé félszeg tinédzser áll az utcán egy dugig megpakolt hintó előtt, kezében pálcával. Mellette egy öreg varázsló áll, majd eléjük hoppanál egy harmadik fickó is. Együtt indulnak el a hintóval, hogy elutazzanak a Roxfortba.
A félszeg tini leszünk mi, akinek különleges a története. Na nem az, hogy ki ő és honnan jött, mert az nem nagyon derül ki, és talán nem is annyira fontos. Az viszont annál inkább, hogy hősünk alaposan le van maradva diáktársaihoz képest, ugyanis ő csak ötödévesként nyer felvételt a Roxfortba. Persze nem arról van szó, hogy nem ütötte meg a mércét és csak sokéves próbálkozás után könyörültek meg rajta. Nem, az ő helyzete merőben más. De ennek mibenlétét csak nagyon felületesen említeném meg, hiszen ez az egész történet egyik mozgatórugója.
A lényeg, hogy hősünkben egy olyan ősi mágia lakozik, ami szinte teljesen kihalt már a varázslókból, de cserébe hatalmas tettek – legyenek azok jók vagy rosszak – végrehajtására teszi hivatottá a művelőjét. Erről az ősi mágiáról még maguk a varázslók sem sokat tudnak, az ősi tudás már régen elveszett. Az ügyeletes gonoszt ezúttal nem Voldemort üknagymamája vagy Grindelwald bácsikája képviseli, hanem egy kobold. Egy kobold, aki nem azzal gonoszkodik, hogy nem enged be a Gringotts széfjébe, de legyen is elég róla ennyi, a többi majd apránként kiderül a játékból.

Az első perctől kezdve úgy szippant be a varázsvilág, mintha zsupszkulcshoz értünk volna.
De milyen is a Hogwarts Legacy, mint játék? Röviden: zseniális. Az első perctől kezdve úgy szippant be a varázsvilág, mintha zsupszkulcshoz értünk volna. A karaktergenerálásban nincs semmi extra, sőt, összességében egészen limitáltak a lehetőségeink egy RPG-hez képest. A játék egyből beledob a dolgok közepébe, miután a kvázi prológusnak szánt első fejezet során máris részünk lesz fejtörőben, varázslásban és még párbajozásban is. Mindezt ügyesen meg is magyarázzák, hiszen elvileg még az első iskolai évünk előtt állunk, mégis varázslunk? Ezért van ott a már említett idősebb varázsló, aki történetesen a Roxfort egyik professzora, és azzal bízták meg, hogy minket készítsen fel a tanév előtt, mivel elég jelentős a lemaradásunk.
A kalandok persze igazán akkor indulnak be, amint végre tényleg megérkezünk a Roxfortba. Kezdjük is mindjárt a beosztási ceremóniával, ahol megismerhetjük az iskola aktuális igazgatóját, a pökhendi és gyerekgyűlölő Phineas Nigellus Blacket, aki annak a bizonyos Black családnak a sarja. De fogunk találkozni más ismerős nevekkel is, ezt nem lőném, legyen inkább meglepetés.
A Teszlek süveg néhány kérdésre adott válaszunkból dönti el, hogy hova is soroljon be minket, de igazából nem nehéz megtippelni, hogy mikor mit kell válaszolni annak függvényében, hogy hová is szeretnénk kerülni. És tudatosan a Hollóhátat céloztam meg, elsőre be is jött (de ha szükséges, van mód újrajátszani a beosztást). Emellett a játékba be is lehet importálni a Wizarding World oldalon már korábban megkapott házbeosztásunkat, sőt a varázspálcánkat is.

A pálca kiválasztása is mókás folyamat.
A játékban hamarosan saját pálcát is kapunk (a sztori elején egy kölcsön pálcát használunk), ehhez el kell látogatnunk Roxmortsba, ahol a neves Olivander család egyik sarja hasonló üzletet visz, mint rokona az Abszol úton. A pálca kiválasztása is mókás folyamat, bár én egy picit szélesebb választékra és a pálcák közti nagyobb különbségekre számítottam. Sebaj, így is vicces átélni nagyjából ugyanazt, amit az első Harry Potter filmben is láthattunk.
És, ha már Roxmortsban járunk, itt említeném meg, hogy a Hogwarts Legacy játéktere hatalmas. Oké, talán nem mérhető a Skyrimhez vagy a Red Dead Redemption 2-höz, de akkor is óriási. Eleve a Roxfort egésze töviről hegyire bejárható, tele van már jól ismert helyiségekkel, de rengeteg újdonság is vár a rajongókra. Később pedig egészen messzire is elkalandozhatunk, kisebb falvakat és más varázslatos helyeket látogathatunk meg. A világ tele van érdekességekkel, mellékküldetésekkel, izgalmas karakterekkel. Vannak fejtörők, és persze katakombák is, ahol értékes kincseket találhatunk.
Apropó, kincsek. Karakterünknek nincs hagyományos értelemben vett fejlődési rendszere. Van ugyan szintlépés, ami bizonyos tárgyak használatához szükséges, de szintlépésnél nincs elosztogatásra váró XP a varázslatokhoz. Idővel feloldhatjuk tehetség menüpontot, ahol több kategóriában lehet pontokat költeni különböző passzív képességekre. Ezek lehetnek támadó varázslatok, a mágia általános használata, a lopakodást segítő képességek vagy akár a varázsital-használat. A varázslatokat küldetések vagy kihívások, megbízások teljesítésével lehet megtanulni (ezek egy része persze magukon az órákon történik). A varázslatok ereje viszont idővel nőni fog. Emellett a különféle ruhadarabok azok, amelyek karakterünk támadó- vagy védekezőképességeit növelni tudják. Ötletes megoldás, hogy ha megszereztünk egy süveget, szemüveget, sálat, talárt vagy épp kesztyűt, amely erősíti valamely képességünket, nem kötelező azt hordani is. A menüben beállíthatjuk, hogy az adott ruhadarab hatása legyen az aktív, viszont ha nem tetszik a megjelenése (nem akarunk pl. rózsaszín sityakban és pizsamagatyában rohangálni a tiltott rengetegben), azt lecserélhetjük egy másik már meglévő ruhadarabra, vagy épp el is távolíthatjuk.

A varázslatok mellett használni fogunk főzeteket és akár begyűjtött, akár megvásárolt, akár magunk által termesztett növényeket is. Húsevő növényeket például a harcok során be is vethetünk, hozzávágva az ellenséghez. És, ha már a harcok, beszéljünk egy picit a varázslásról! Minden új varázslatot először meg kell tanulnunk, ehhez egy alakzaton végig kell vezetni egy kurzort és időnként megnyomni a megfelelő billentyűt. Ettől kezdve már billentyűhöz is rendelhetjük az adott varázslatot, de mivel egyszerre csak négy aktív varázslatunk lehet, ezért ezeket állandóan a körülményekhez igazítva fogjuk váltogatni. Persze lesznek állandó varázslataink is, mint pl. a revelio, amely felfedi a közvetlen környezetünk interaktív elemeit. Ezeket a D-paden érjük el, az akcióvarázslatokat (levioso, ascendio és társai) az akcióbillentyűkön.
A Hogwarts Legacy egyetlen percig sem hagy unatkozni.
A Hogwarts Legacy egyetlen percig sem hagy unatkozni. Tipikusan olyan szerepjáték, ahol épp annyira motiváló a sztori küldetéseit darálni, mint a rengeteg mellékküldetést. Ezekkel egyébként challenge-eket is lehet teljesíteni, amivel további kozmetikai kiegészítőket oldhatunk fel. Lehet seprűn repülni (kviddics nincs...), pálcamarkolatokat gyűjteni, hátasokat megszelídíteni és hasonlók. Mindezeket egy field guide nevű könyvben gyűjthetjük, amely a sztori szerint az eligazodásunkat segíti, játékmenet szempontjából pedig a menürendszert takarja. Sajnos ez elsőre egy kicsit kaotikus tud lenni, szokni kell, hogy mit merre találunk benne. Itt érjük el az inventoryt, ahol a begyűjtött tárgyakat, nyersanyagokat és hasonlókat találjuk.
De külön menüpont alatt vannak a ruháink, ráadásul ezek férőhelye limitált, így belefuthatunk, hogy egy ládából nem tudjuk kivenni az abban lapuló akármit, mert tele a tárhelyünk. Ilyenkor ráadásul azt sem látni, hogy mi is van a ládában, vagyis érdemes-e elpusztítani (vagy elzarándokolni egy kereskedőhöz, hogy eladjuk) valami már nem használt tárgyat érte vagy sem. A játék térképét is erősen szokni kell. Mivel teljesen 3D-s, de forgatni nem lehet (vagy csak én nem jöttem rá, hogyan kell), ezért kicsit nehézkes rajta navigálni. Szerencsére van gyorsutazási opció, amit itt a hop-por képvisel.

Maguk a harcok vagy párbajok gyorsan tanulhatók, de több ellenfél ellen végig elég nehéznek érződnek. A legtöbb esetben ellenfeleink valamilyen védelmi bűbájt is használnak, így a sima átkok lepattannak róluk. Ilyenkor a védelmük függvényében valamilyen trükkhöz kell folyamodni, például fel kell őket emelni a levegőbe, ekkor már hatékonyan támadhatók. De több ellenfél esetén állandóan figyelnünk kell, hogy ők mikor támadnak minket, és bizony a kamerakezelés miatt gyakran előfordul, hogy a támadót eleve nem is látjuk a képernyőn. Szerencsére egy jel a fejünk felett mindig jelzi, ha épp átkot szórnak ránk, és jól időzített védekezéssel hatásos kontratámadást indíthatunk. A párbajokat érdemes sokat gyakorolni, mert egyfelől szórakoztatók, másfelől szükséges is mihamarabb rutint szerezni bennük, mert sokan fognak az életünkre törni.
Az összhatás varázslatos, sokszor áll meg az ember csak úgy nézelődni, mert látványos.
Én PlayStation 5-ön játszottam a Hogwarts Legacyvel, ahol több futtatási mód közül lehet választani. Természetesen egyből a legszebb beállítást választottam ray tracinggel megtámogatva. Nos, így is felemás érzéseim vannak. A Hogwarts Legacy szép, efelől senkinek ne legyenek kétségei. Az összhatás varázslatos, sokszor áll meg az ember csak úgy nézelődni, mert látványos. De azért olykor előfordulnak bugyuta grafikai malőrök, illetve ha elkezdjük a részleteket közelebbről vizslatni, azért kibuknak összecsapott dolgok is.
A ray tracingtől sem vágódtam hanyatt, sőt, kifejezetten csalódott voltam miatta. A tükörben például egy torz és igen alacsony felbontású tükörkép bámult vissza rám, de ezt most azért nem rovom fel a játéknak, mert az ígéretek szerint a premier napján jön egy patch, ami pont a ray tracinget rázza majd gatyába. Ha utána is ilyen marad, akkor az nagy feketepont, ha megjavul, akkor fenti soraim tárgytalanná válnak. Azt viszont nehezen tudom elképzelni, hogy a játék teljesítményén sokat fognak javítani. Szerencsére szaggatásról vagy akadozásról nem számolhatok be ray tracing mellett sem, de azért érezhetően visszaesett a framerate a performance módhoz képest. Nem zavaró, abszolút élvezetes marad a játék és még szépül is, de biztosan sokan lesznek, akik inkább lemondanak a tükröződésekről és egyebekről, hogy stabil 60 vagy akár 120 fps-t kapjanak.

Lassan zárom soraimat, pedig még rengeteg mindent lehetne mesélni a Hogwarts Legacyről. Én azt mondom, hogy ha nem is minden, de a legtöbb elvárásomnak maximálisan megfelelt, és nálam már most az év játéka cím egyik legerősebb várományosa idén. De, hogy ott lesz a top háromban, az tuti. Nem lett tökéletes, vannak részletek, amelyeken még lehetett volna csiszolni, de így is egy fantasztikus játék lett. Egyértelműen a valaha volt legjobb Harry Potter-játék, pedig ugyebár Harry Potter nincs is benne. Ezért is inkább tekintsük Wizarding World-játéknak, mert annak viszont zseniális. Megyek is vissza, mert van még pár varázslat, amit meg kell tanulnom, várnak a mandragórapalántáim és még repkednék is egy kicsit a seprűmön. A következő találkozásik: „a csíny letudva”.