Van az úgy, hogy az ember egy fárasztó nap után (de lehet „kissé” illuminált állapotban is) elbóbiskol a vonaton, s a tízperces hazaút helyett a szlovák határon ébresztgetik valami egyenruhások, holmi passportot kérve (hello, Kozi ;) ). A GRUNND főhőse egészen hasonlóan jár, mínusz vicces felhangok. A játék ugyanis elég sötét tónusú, egyszemélyes fejlesztőbrigádja pedig David Lynch és Franz Kafka művei által inspirálódott, de a látványvilág és hangulat alapján simán beugorhat a Disco Elysium vagy a Kentucky Route Zero is.

A játék első látásra egy 2D-s, kézzel rajzolt point-and-click, de ha alaposabban megnézzük, akkor inkább egy sétaszimulátor és vizuális novella egyvelege. Nincsenek például a műfajra jellemző logikai feladványok, tárgyhasználat is inkább csak közvetve (ha valami kell, hozzánk kerül, és automatikusan használatba is kerül, ahol kell). A sztori a fent már taglaltaknak megfelelően kellőképpen elvont, de olyannyira, hogy a főszereplővel egyetemben mi is csak kapkodjuk majd a fejünket, hogy hová is kerültünk.
Ennél jobban már csak a környék lakói fognak meglepni, mert fura szerzetek egytől egyig. Akár a folyó szélén „mindenmindegy” hangulatban leledző üzletember forma, akár a magányos kisfiú, akár a bunkó pultos a helyi csehóban. A jó hír viszont, hogy mindegyikük kapott szinkront (kedvenc vesszőparipám), és ráadásul elég minőségit. A látvány mellett tehát a hallható dolgok is rendben vannak, habár a zenék inkább atmoszférikus zörejek, semmint olyan szerzemények, amit pihenésképp beraknánk háttérnek, de azért egy disco klubba betérve meglepetés erejével csendül fel egy kis rave.

Sajnos akadnak negatívumok is azért, például a kontrolleres irányítást felejtsük el, mert tragikus (egéremuláció), illetve néha jól jönne egy kicsit gyorsabb séta vagy teleportálás, ha a képernyő szélére kattintunk. Gyorsutazás legalább akad, amikor a térképen kattintgatunk, igaz, ehhez fűződik az az élményem is, hogy a kaland vége felé be tudtam menni olyan helyre is, ahová technikailag még nem lett volna szabad (és gyorsan vége is lett a végigjátszásnak, mert itt már a végjáték fogadott).
Lehetne még azon pörögni, hogy pár dialógus valamiért nem szólal meg, vagy állásvisszatöltésnél megjelenik valami fura szemét a képernyő közepén, esetleg nem pontosan oda kerülünk, ahol a save gombra tenyereltünk, de ezek csak apróságok. Tény, hogy egy polish fázis még nagyon ráfér a GRUNNDra, de lehetünk egy kicsit megengedőbbek, ha arra gondolunk, hogy mindez egy ember keze munkája. Az egyedi art style és hangulat pedig kárpótlást jelent, és ha sokszor van is zavarban a játékos a történéseket illetően, a Lynch-féle mozik kedvelői élvezni fogják az atmoszférát. Legfeljebb nem most, hanem pár hónap múlva érdemes rávetődni, addigra hátha pár százalékkal olcsóbban is lehet majd hozzájutni.