Az ember sokat változik annak hatására, amikor elkezd könyveket olvasni. Mint oly sok mindenkit, engem is a szülők terelgettek a könyvtár felé, hogy olvasni jó (bizony igazuk volt). Kezdetben akár A kincses sziget is elég volt hogy lenyűgözzön (egyáltalán nem degradálóan értve, mert jó ma is), és olyan kalandokban részesítsen, amelyekre valószínűleg a valóság egy egész emberöltőn át nem feltétlen adna lehetőséget (persze tudom, mindez rajtunk is múlik). A világ azonban akkor nyílt ki igazán, amikor olyan fura nevű „bácsik” könyveit találtam meg a polcokon, mint Philip K. Dick vagy H.P. Lovecraft.
A Dreams in the Witch House Lovecraft egyik rövid novellája, magyarul Álmok a boszorkányházban címmel jelent meg. A most bemutatásra kerülő játék ezen alapszik, és több különlegessége is van. Az első mindjárt az, hogy mindössze egyetlen ember fejlesztette, ugyanis az Atomic Brain Games hangzatos neve mögött a finn Antti Laakso áll egy személyben.
Látszólag egy point-and-click kalandjátékkal van dolgunk (sőt, valójában is az, méghozzá stílusos pixelgrafikával), de ugyanakkor egy rakás másik műfaj is keveredik benne – mégpedig RPG és túlélő stílusok. A végigjátszás egyáltalán nem lineáris, sőt mondhatni a zsánertől szokatlan módon open world jellegű, az pedig, hogy milyen hosszan tart majd (tíz vagy akár húsz órán át), és hogy ér véget (többfajta befejezés létezik), az teljességgel rajtunk és a döntéseinken múlik majd.
A sztori 1929-be kalauzol el, Massachusetts állam Arkham városába, az Egyesült Államokban. Walter Gilman friss hús a Miskatonic egyetemen, és mint oly sok diák, szerényebb anyagi lehetőségekkel rendelkezik, ezért a rossz hírű, de olcsó Dombrowski fogadót választja lakhelyéül, dacolva az ostoba pletykákkal. Azonban hamar kiderül, hogy a szóbeszédnek igencsak van alapja, éjjelente patkányok kaparásznak a falban, sőt idővel ki is szabadulnak. Amikor pedig Walter egy boszorkányt kezd látni mindenhol a városban, sőt álmaiban is, továbbá dimenziókapu nyílik az egyik falon, akkor egyszeriben minden megváltozik.
A játék úgy indul, hogy hősünk beköltözik, a házinéni előadja a „ha nem rendetlenkedünk, minden jó lesz” litániát, aztán mehetünk is az egyetemre... tanulni. Vagy nem. Teljesen ránk van bízva ugyanis, hogy mihez kezdünk. Jó fiúként az előbbi opciót választva az egyetemen megnézhetjük, hogy mit kell megtanulnunk a két hónap múlva esedékes vizsgára, s elkezdhetünk sovány malac vágtában olvasni (eleinte csak az épületben, de később, ha csináltatunk olvasójegyet, akkor már vihetünk is magunkkal el belőlük). De van más út is, hogy például a saját elméletünkön kezdünk el dolgozni (amit időnként bemutatunk a profnak). Ha sokat tanulmányozzuk az okkult tudományokat, akkor új lehetőségek és helyszínek nyílnak meg a városban, amelyekkel normál esetben nem talákoznánk.
A játék sava-borsát azonban nem is ezek a választások adják meg, hanem a fentebb már említett RPG-elemek. Nagyon fontos tényező ugyanis az idő, ami folyamatosan telik. Éjjelente nem tudunk sehová bemenni (egyetemre, üzletekbe – lehet viszont kukázni), sőt aludni is kell, különben megérezzük a hatását. Walternek ugyanis van egészségi szintje, éhségszintje, sőt az épelméjűsége is mérve van. Ha kabát nélkül rohangálunk az esőben vagy nem fűtjük fel a szobát, annak mind következménye van (betegség), ahogy a kevés pihenésnek is (ami egyre nehezebb a történések fényében).
Emellett minden pénzbe kerül – a kaja, a gyógyszerek stb. Ha jól tanulunk, akkor az egyik kedves rokon küld némi támogatást (10 dollár hetente), de az hamar el tud folyni. Épp ezért ha megszorulunk, elvállalhatunk ház körüli kisebb melókat, de ezek értékes időt vesznek el akár a tanulás, akár a nyomozgatás elől. A szociális faktor is dolgozik, választhatunk, hogy a barátokkal töltjük az időt, vagy szendvics helyett étterembe megyünk, de ennek meg az anyagi vonzata üt majd vissza előbb-utóbb.
Annak ellenére, hogy az RPG-k világa finoman szólva sem az én zsánerem, kifejezetten üdítően hatott kezdetben a Dreams in the Witch House műfaji keveredése. Aztán ahogy telt az idő, egyre frusztrálóbb lett az élmény, sőt kifejezetten stresszes szituációk alakultak ki (betegen, kialvatlanul, éhezve köhög a főhős az ágyon pénz nélkül, mert a szakadó esőben nem tud bemenni a városba). Máskor meg a repetitivitás zavart, hogy olyan dolgokat kell újra elvégeznem, amit már korábban megtettem, csak hogy végre tudjak továbbhaladni azzal, amivel igazán szeretnék (nem is lett jó vége a kalandnak).
Tudom az élet is ilyen, de részemről a kiszámíthatóságuk miatt is szeretem a kalandjátékokat, meg hogy nyugodtan át lehet gondolni mindent. A Dreams in the Witch House-ban sajnos ez nincs meg, így ajánlani is csak a kísérletezőbb kedvűeknek tudom, illetve akiket nem zavarnak a fent jelzett dolgok. Ha viszont valaki el tudja fogadni a játékszabályokat, akkor olyan élményt kaphat, amit máshol nemigen. Szóval a választás adott...
