Mesélőnek lenni jó, hiszen övé a szabadság, hogy úgy mondjon el egy történetet, ahogy neki tetszik. Ezzel alighanem azért Édesapám vitatkozna. Van ugyanis egy sztori a családban, amikor is az én altatásommal volt megbízva gyermekkoromban, és már majdnem sikerült is, amikor az egyik részt kicsit vehemensebben adta elő a kelleténél. Konkrétan a „kismalacok nagyon begurultak” mondatra ébredtem fel, és kérdeztem meg: „hová?” – a procedúrát meg lehetett elölről kezdeni.
A Storytellert játszva viszont egészen másfajta problémáink lesznek. A játékban mini képregényeket, vagyis inkább comic stripeket, azaz képsorokat kell kialakítanunk. Kapunk egy címet, ami leírja a sztorit, egy rakás szereplőt és helyszínt vagy még inkább témát, és úgy kell összerakni az egészet, hogy a végeredmény stimmeljen a leíráshoz. A könnyebb megértéshez nézzünk egy példát. Adott a „tragikus szerelem”, mint cím és két képkocka, két szereplő (egy fiú és egy lány), valamint a szerelem és a halál, mint témák/helyszínek. A két üres helyre feltesszük ebben a sorrendben a háttereket, majd mindkettőre a két szereplőt, és máris megelevenedik a sztori. Amíg ugyanis az első képkockán egymásra találnak a szerelmesek, addig a másodikon egyikük elhalálozik.
A sztorik persze egyre bonyolultabbak és összetettebbek lesznek. Jellemzően a legalapvetőbb emberi tulajdonságok a történetek mozgatórugói, mint a féltékenység vagy a hatalommal való visszaélés, de akadnak cifrább, elrugaszkodottabb dolgok is, ugyanis fel is támadhat valaki a halálból és okozhat meglepetéseket. De van például olyan feladat a későbbi pályákon, hogy öljük meg a nyomozót, aki ránk akar bizonyítani egy gyilkosságot (s ehhez részletesen meg kell tervezni a sztorit, kezdve a gyilkosságot kiváltó perpatvarral, addig, hogy miként jön rá a nyomozó, és miért nincs lehetősége letartóztatni.
Leírva sokkal bonyolultabbnak tűnik, mint játszva. de elhihetitek, hogy nagyon szórakoztató az egész. Ha ugyanis nem megfelelően rakjuk össze a dolgokat, azt is lereagálja a játék (például aki házas, az nem lesz szerelmes már másba, ok nélkül senki nem gyilkol meg vagy ejt túszul másokat, vagy ha nincs királyi cím, akkor nincs kivégzés sem). A lehetőségek nagyon szerteágazóak, és már az is külön élvezetet nyújt, hogy a rossz megoldásokat végigvesszük.
A Storyteller hihetetlenül magával ragadó kis játék, a legnagyobb problémája viszont az, hogy igen rövid. Az utolsó fejezetek sztorijai ugyan kicsit jobban megdolgoztatják az agytekervényeket (több időt töltöttem azokkal, mint a játék egészének 90 százalékával), de ezzel együtt sem jelent túlságosan nagy időintervallumot az ötvenegy pályát letudni. Ami még inkább érthetetlen, hogy miért tartott vajon ilyen sokáig a játék megjelenése. A fejlesztő ugyan mindösszesen egy személy, de a bejelentés már majdnem két éve megtörtént, és tavaly ilyenkor már egy játszható demo is megjelent, ami alapján a fő játékmechanikák és a UI alighanem készen voltak. Mindössze tehát a pályákat kellett összehozni, amelyek számát látva nem érti az ember, miért tartott ennyi ideig a munka. Na de ne legyünk telhetetlenek, a fő dolog, hogy már itt van és fantasztikus élmény. Egyedül annyi a gond, hogy óriási űrt hagy maga után, miután villámgyorsan ledaráljuk, és egyedül maradunk a vágyakozással további pályák után.
